Beperelték a diszkrimináci ellenes tanácsot — Farcádi Botond

2009. március 5., csütörtök, Közélet

Március közepén várható, hogy érdemben tárgyalnak a bíróságon a Kovászna megyei önkormányzat és az Országos Diszkriminációellenes Tanács közötti perről. A megyei önkormányzat azért indított pert, mert a tanács elmarasztalta és figyelmeztetésben részesítette a megyei tanácsot, amiért a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói tisztségéért kiírt versenyvizsga feltételeként szabták meg a magyar nyelv ismeretét.

A diszkriminációs ügyekkel foglalkozó testület Dan Tănasă kérésére indított vizsgálatot, és december 16-i határozatában megállapította: hátrányos megkülönböztetés történt az igazgatói állásra kiírt versenyvizsga megszervezése során, ugyanis korlátozták valamely román állampolgár jogát ahhoz, hogy egy közintézményben munkát vállaljon. A döntést a testület öt tagja támogatta, ketten — Haller István és Dragoş Niţă — különvéleményt fogalmaztak meg.

Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke még akkor bejelentette: bíróságon támadják meg a határozatot, szerinte ugyanis jogos elvárás a megyei könyvtár igazgatójával szemben, hogy beszéljen magyarul, hiszen Há­romszék lakosságának háromnegyede magyar. Az önkormányzat keresetében kérik a bíróságot, ítélje semmisnek a diszkriminációellenes tanács döntését. Vá­lasziratában a diszkriminá­ció­ellenes testület leszögezi: a megyei tanács rosszindulatról tett tanúbizonyságot, és önkényesen értelmezi a jogszabályokat. Szerintük ugyanis nem tartozik a könyvtárigazgató feladatai közé például a látogatókkal való kapcsolattartás, ezért nem szükséges a magyar nyelv ismerete. Mint Tamás Sándor mondta, a következő tárgyaláson személyesen is részt vesz, és képviseli az önkormányzat álláspontját.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2009-03-05: Közélet - x:

Milyen lesz Sepsiszentgyörgy? (Ütő Gusztáv: a Kós Károly-i vonalat követném) — Mózes László

Szellemileg nem áll rosszul Sepsiszentgyörgy, arculatilag azonban bőven van javítanivaló ― magyarázza Ütő Gusztáv képzőművész, aki tanárként több fiatal grafikus- és festőgeneráció képzésében is szerepet vállalt. Vegyük figyelembe a helyi jellegzetességeket, de a legmodernebb technológiával építsük meg épületeinket, a legmodernebb technológiával hozzuk létre cégtábláinkat, logóinkat, üzleteink feliratait ― hangsúlyozza a városfejlesztés kapcsán.
2009-03-05: Közélet - x:

Fizetnek a beépített területért az örökösöknek (Kézdivásárhely) — Iochom István

Legutóbbi ülésén a céhes város önkormányzata többek között arról is döntött, hogy belefoglalja az idei költségvetésbe a néhai Nagy Lázár örököseinek fizetendő összeget azért a területért, amelyre a sportcsarnok, az iskola, a műjégpálya és a majdani fedett uszoda egy része épül. 19 172 négyzetméterről van szó, amiért a városi tanácsnak 29,6 euró/négyzetméteres áron 567 491 eurót négy egyenlő részre felosztva négy év alatt kell kifizetnie.