Az általam megkérdezett diákok többsége (legyen szó bármelyik iskolai étkezdéről) nem szívesen étkezik a menzán. Van, aki a higiéniai hiányosságokról beszél, más az asztalok aljára felragasztott ,,étvágygerjesztő" rágógumikról mesél, akad, akinek egy mosoly vagy egy kedves szó is jólesne az ebéd mellé. Amit szinte mindenki megemlített, az a lehangoló, szürke, rideg, kopott hangulat. Délelőtt a büféké a főszerep, itt is ,,rendszerváltás" történt, a jelszó: csak egészséges tízórait a diáknak! Az egyre üresebb büfék láttán mi, diákok megoldjuk a felmerülő problémákat: a pizzázók és gyorséttermek forgalma fellendül, ha megszomjazunk, nem tolakodunk ásványvízért, megfelel a mellékhelyiség csapjaiból folyó, nem ajánlott, de egyszerűbben és olcsóbban megszerezhető víz is.

Fura volt hallani, hogy a húsz évvel ezelőtti generáció bentlakó diákjai egyértelműen saját iskolájuk étkezdéjét választották. Ma már ritka az ilyen. Más szempontok szerint ebédelünk: ne legyen túl drága, legyen közel, lehetőleg egy jól ismert, hírneves iskola étkezdéje legyen. Már rég nem a higiéniáról, a minőségről és a felszolgált ebédről beszélünk. A korgó gyomrú diákok álma egy felújított, szépen berendezett, otthonosabb, tiszta, modern ebédlő — kedves, mosolygós szakács nénikkel —, halk, kellemes zenével. Valóra kell váltani. Mindannyiunk feladata. A húsdarálás nehéz munka, de természetesen, nem mindegy: mi darálunk, vagy minket darálnak?

Gazda Emese