Interjú Hadnagy Miklóssal, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetőjévelFél perc optimizmus

2009. március 7., szombat, Közélet

Ha 2006 nyarán, amikor az új magyarországi kormány felállt, még kérdéses volt, hogy a magyar kulturális intézetek egyikét, a sepsiszentgyörgyit — hivatalos nevén a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központját — megnyitják-e, mára ez már nem jelent dilemmát. Akkoriban nem értette senki, miért kell egy magyarlakta vidéken Magyarországnak kulturális intézetet működtetnie.

Mostanára a budapesti kormányzás is megértette szerepét, felfogta jelentőségét. Azt, hogy a csonka ország és az elszakított részek között szükség van közvetítőre, hogy a magyar kultúra egy és oszthatatlan ugyan, de végek és végek között nagyok a távolságok, és nem csupán fizikai értelemben. Mostanára a sepsiszentgyörgyi intézetet egyenrangúként kezelik a többivel, s nem csak (bár más jellegű) fontossága okán, de azért is, mert sem az általa szervezett rendezvények színvonalában, sem a programok számában nem marad alatta egyetlen európai nagyvárosban működő intézetnek sem. Ez esztendeig legalábbis. Mert az idei kilátások a sepsiszentgyörgyi intézet vezetője, Hadnagy Miklós szerint nem sok okot adnak a derűlátásra.

— A gazdasági válság közepette milyen rendezvényeket tud szervezni Háromszéken a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, kérdeztük Hadnagy Miklóst, kit mikor e beszélgetésünkre felkértünk, azt válaszolta: jót nem tud mondani, rosszat meg minek mondjon. Persze, minden viccnek fele tréfa, és ezt az intézet vezetője nagyon is érti, hiszen közülünk való székely ember, eléggé találékony és kitartó ahhoz, hogy terveit meg is tudja valósítani.

— Egy fél percre legyünk optimisták. Mikor elkezdtük az általunk szervezett rendezvények plakátjait, kiadványait irodáinkban megjeleníteni, azért tettük, hogy a hozzánk látogatók emlékezhessenek egy-egy nagyobb rendezvényre, kulturális programra. Akkor nem gondoltam azt, hogy 2009 elején ezek a plakátok nekem többet is fognak jelenteni, mint kellemes emléket, s egyfajta stimuláló tényezők is. Ezek motiválnak arra, hogy 2009-ben, bár rosszabb év lesz, mint 2008, legalább két vagy három nagy, emlékezetes rendezvényt tudunk szervezni. Eddig az optimizmus. A pesszimizmus forrása pedig az, hogy a Magyarországról érkező nem hivatalos hírek szerint a 2008-as pénzügyi keretekhez képest húsz százalékkal lesz kevesebb a pénz. Tavaly körülbelül hatmillió forint állt rendelkezésünkre programok szervezésére, ehhez azonban más forrásokat is meg tudtunk mozgatni az erdélyi partnerhálózaton keresztül. A 2008. év végi kimutatásunk alapján körülbelül 18 millió forint ,,értékben" tudtunk programokat felvonultatni Erdélyben. A 2009-es év amiatt is egy picit nehezebb, mivel társszervezőink költségvetése is szegényesebb a tavalyinál, azaz a színházak, a megyei kulturális intézetek, a művelődési házak és a civil szervezetek pénzügyi lehetőségei sem ugyanolyanok, mint előző évben, és a szponzorpénzek már most jelentkező elmaradása is súlyos érvágás.

— Ilyen körülmények között nagyobb rendezvényekre nem futja, csak kisebb költségvetésűekre?

— De, kettőre. Egyik a Zsolnay-kiállítás, amely február végéig volt Sepsiszentgyörgyön, a másik egy Brassai-kiállítás, száz éve született Brassóban Halász Gyula néven a világhírűvé vált fotóművész, akinek szeptember 9-én nyílik emlékkiállítása Brassóban a Szépművészeti Múzeumban. Mindkét kiállítás Bukarestben folytatja útját. A kisebbek sorában: folytatjuk a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen szervezett Háromszéki TÉT Estek sorozatot, tegnap Görög Ibolya tartott előadást, a továbbiakban ígéretünk van Stumpf István politológustól, az Orbán-kormány kancellárminiszterétől egy erdélyi előadókörútra, Csányi Vilmos etológussal a napokban vettük fel a kapcsolatot, szeptemberre pedig Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátot várjuk. Kiállítások lebonyolításában segítünk, Vinczeffy László Munkácsy-díjas festőművész kiállítása nyílik Szentendrén május elején, a képek szállítását fizetjük. Plugor Sándor halálának tizedik évfordulójára emlékkiállítás lesz Brassóban, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen, ennek létrejöttéhez szeretnénk egy kis segítséget nyújtani. A Bács Lajos zeneszerző által színpadra állított Márton Áron-mise hanganyagának cd-n való kiadásához járulunk hozzá. Ezzel Márton Áron pappá szentelésének évfordulójára, valamint az ezeréves gyulafehérvári egyházmegyére emlékezünk. Szeretnénk a Bod Péter Megyei Könyvtár és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum közötti többéves együttműködést továbbvinni, a Radnóti-emlékkiállítás mellett olyan nagy sikerű kiállításokat is bemutatunk itt, Háromszéken, mint például az Éljen a Grund, amely a Pál utcai fiúk regény ihlette kiállítás. Ezek mellett a Tamási Áron Színház által szervezett Reflex-fesztivál egyik produkcióját is támogatjuk a Bukaresti Magyar Kulturális Intézettel közösen.

— Annak ellenére, hogy pesszimizmusod határtalan, az idei is gazdag évnek ígérkezik, semmivel sem szegényebbnek, mint a tavalyi.

— Lehet, imponálónak tűnik a felsorolás, de én szoktam nézni a számokat is. Nekem nagyon fontos az, hogy amikor összegezzük az év eseményeit, tudjam, Erdélyben hány településre jutottunk el, milyen minőségű és mennyiségű programot szerveztünk. Ha abból indulunk ki, hogy 2007-ben és 2008-ban Erdély 17 településére jutottunk el, és évente több mint száz programot szerveztünk, akkor ezt 2009-re nem merem megígérni. A tervezett programok most is elsősorban a székelyföldi városokat fedik le, de továbbra sem jutottunk el Temesvárra, Aradra, Nagyszeben is kimarad az idén, Szatmár, Nagyvárad, Kolozsvár pedig kérdéses. Bővítésre lenne szükség, de a gazdasági helyzet miatt erre semmi esély nincs. Ahogy Székelyföldön mondani szokták, ha ébren vagyunk, akkor ne álmodozzunk.

Lejegyezte: Váry O. Péter

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2009-03-07: Közélet - x:

Reform küszöbén az oktatás - Farkas Réka

Az RMDSZ-frakciók kihelyezett árkosi ülésén jelentős teret kapott az oktatási kérdések megvitatása. A tanügyi reform, a magyar oktatás problémái több okból is időszerűek: a szaktárca új vezetősége április elejére ígérte a tanügyi törvénycsomagot, de most az ideje megvitatni az Ecaterina Andronescu miniszter múlt heti sepsiszentgyörgyi látogatásán felvetett gondokat is.
2009-03-07: Közélet - x:

Váta Loránd Jászai-díjas, Nemes Levente Kaszás Attila-díjas - Váry O. Péter

Gyarapodik a Tamási Áron Színház Jászai Mari-díjas művészeinek sora, Bocsárdi László (2003), Pálffy Tibor (2004), Nemes Levente (2007) után Váta Loránd is kiérdemelte a színművészet e nagy jelentőségű elismerését. A díjátadásra március 14-én kerül sor, melyen kérdéses, hogy Váta részt tud-e venni, mivel másnap A csoda című előadást élőben közvetíti a Duna Televízió.