Egy öreg huszár kérelmes levele 1838-ból - Józsa Lajos

2009. március 10., kedd, Magazin
A sepsiszentgyörgyi Szabó Céh 1836-ban kiadott kiváltságlevele megtiltotta a kontárok árusítási jogát a sepsiszentgyörgyi piacon. Karátson Péter öreg huszár mindennapi kenyerét zeke és harisnya készítésével kereste.

Posztóból készült portékáját árulta a piacon 1838-ban, és mivel sem céhtag, sem kontár nem volt, portékáját elkoboztatta a Szab Céh. Kérelmes leveléből kitűnik, hogy mesterségét katonáskodása idején tanulta, nem volt inas, nem vándorolt, mestervizsgát sem tett, mert öreg koráig katonáskodott. Íme kérelmes levele:

,,Tekintetes Nemes Tisztség — Minek utána én alább nevezett könyörgő az Herctzeg Joseph 2-dik lovas ezredében 22 esztendő és 8 hónapokig Ő Fenségét hívségesen szolgáltam, szabadsággal el bocsátatván született hazámban ide Sepsi Szent Györgyre megtelepedtem, s az után meg házasodván a fennségtől nyert kevés kegyelem pénzből kellett házat tartani, és élelmet, és ruházatot ki állni, melyre nézve én aki katonaságom ideje alatt egy kevés szabó mesterséget tanultam, igyekeztem volna az által zeke és harisnya csinálása útján a magam háza boldogulását gyarapítani. Midőn abba forgolódni törekedtem, meg tudván az idevaló Nemes Szabó Céh, azért engemet meg szóla s igazoltatott. Igaz, hogy sok kérésemre csakugyan vissza is nyertem, azzal a meghagyással, hogy többé ne dolgozzam az elvett portékát. Ezek után pedig történt az, hogy a Tisztelt Céh engemet arra utasított, hogy igyekezzem a Céhbe bé állani. S akkor midőn arra bé készültem s azon Céh iránt instántiát is adtam be, azzal a válasszal utasítattam el, hogy mint nem vándorolt személy, be nem vetethetem, hanem fizessek a Céhnek esztendőnként 5 Fr. taxát s szabadosan dolgozhatom. Ezen kinyilatkoztató válasz pedig előttem annyival inkább törvénytelennek látszik, mivel az én munkámot T. I. a zeke és harisnya csinálást mester emberek dolgozni nem szokták, s éppen nem is azokat illeti, hanem a látszik ki, hogy a tisztelt Céh csak csupán magának állítja a szabó mesterséget és annak folytatását, s azért, hogy más ne boldogulhassék. Melyre nézve instállok alázatosan a Nemes Tisztségnek méltóztassék, most mikor ifjúságomat az Ő Fensége katonai szolgálatába el töltöttem, kegyes tekintetbe venni, hogy én már az erős dolog tételre alkalmatlan lettem, s hogy én is feleségemmel együtt élelmünket meg szerezhessem, méltóztassék oly kegyelemmel lenni, hogy azon nem mesterembereket illető zeke és harisnya csinálástól a kivált taxa fizetésén kívül is elzárva ne legyenek.

Alázatos könyörgő szolgálja,

Karátson Péter

Sepsi Sz. György, 1838. mai. 28."

A Szabó Céh mesteremberei a huszárezrednek és a nemesembereknek készítettek ruhát. Székely harisnya és zeke készítését nem vállalták. Karátson Péter kérelmes levele bizonyíték arra, hogy keserves munkából megélni mindig nehéz volt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1330
szavazógép
2009-03-10: Gazdakör - x:

Hírlugas — Ferencz Csaba

Alakuló egyesület
A múlt héten az Asimcov kezdeményezésére az energiafűz termesztésében érdekelt személyek, vállalkozók, a mezőgazdasági igazgatóság szakemberei tanácskoztak. Az egyre nagyobb teret nyerő kultúra lehetőségeiről szólva korábban már ismertettük, hogy egy hektár telepítése 1500 euróba kerül, a második évtől a költségek tizedére csökkennek.
2009-03-10: Magazin - x:

Nőnapi Házasságtörő Nők Klubja

A moszkvai Nőnapi Házasságtörő Nők Klubjának tagjai minden év március 8-án, de csakis ezen a napon idegen urakkal találkoznak, és legtöbbször fel is szarvazzák férjeiket, de állítják, hogy ezt éppen családjuk érdekében teszik.