Mi, hol, mikor

2009. március 11., szerda, Mi, hol, mikor?
Színház

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház pénztára mától a Reflex Fesztivál végéig hétköznap 11―14 és 17―19, szombaton 11―13 óráig tart nyitva. A fesztiválra bérletet 170 és 130 lejért, jegyet péntektől 40 és 20 lej közötti áron lehet váltani. A szervezőiroda felhívja mindazok figyelmét, akik bérletet jegyeztettek elő, hogy legkésőbb csütörtökig vegyék ki, mert azon túl a nagy érdeklődés miatt nem áll módjukban a helyeket fenntartani. E-mail: office@tamasitheatre.ro, honlap: http://www.tamasitheatre.ro/.

Versműsor

D. Vásárhelyi Katalin, B. Piroska Klára, Darvas László és Kalamár György pénteken délután hat órától az árkosi kastélyban bemutatja Versében él a költő című, a Megyei Tükör egykori költőinek néhány éve a Vízözön című antológiában újra együtt megjelenő verseiből válogatott műsorát. Elhangzanak Bogdán László, Czegő Zoltán, Csiki László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Tömöry Péter és Vári Attila versei.

Kiállítás

* A magyar forradalom és szabadságharc évfordulója és nemzeti ünnepünk előtt a Csernátoni Haszmann Pál Mú­zeum képzőművészeti és népművészeti kiállítással tiszteleg. Megtekinthető mindennap május 15-ig.

* Töredékek címmel rendhagyó kiállítás nyílt a sepsiszentgyörgyi Bástya vendéglőben, amelyen az M Stúdió mozgásszínházi műhely előadásaiból válogatott díszletek, kellékek és fotók láthatók.

* Bonyhádon az Evangé­likus Múzeumban holnap nyílik meg Kovács Géza sepsiszentgyörgyi szobrászművész egyéni kisplasztikai kiállítása.

Megjelent

Megjelent a Történelmi Magazin márciusi száma, mely az 1848—49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója előtt Gábor Áron életrajzával tiszteleg. Az első világháború és Erdély sorsát több cikkben boncolgatják, s folytatódik a székelység lélekszámát ismertető sorozat. Nagy teret szenteltek az autonómia kérdéskörének. A legfontosabb dolgozat a Nagy-Britannia területén működő skót, walesi és ír autonómiák bemutatása. Folytatódik Zonda Attila eseményfeltáró elemzése az 1989 után kialakult helyzetről. Rabocskay László bemutatja Apáca, Nagyajta és Középajta műemlékeit, jeles személyiségeit, Apáczai Csere Jánost, Kriza Jánost, Benkő Józsefet és másokat. A Diákmagazin Találmá­nyok rovata az irodai munkát megkönnyítő találmányokat, az írógép, a számítógép, a fax történetét ismerteti. A kisdiákok olvashatnak a magyar huszárok hősiességéről, Zeyk Domokos önfeláldozásáról. A folyóirat megrendelhető a 0740 026 450-es, a 0722 308 635-ös telefonon, a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen. A Történelmi Magazin megvásárolható, illetve előjegyezhető Sepsiszentgyörgyön a Sugás Áruház földszintjén a mozgólépcső melletti könyvstandnál és a Diákboltban.

Röviden

Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi városi művelődési ház Holló Ernő Sajtóklubjá­nak meghívottja ma 19 órától Ferencz Csaba szerkesztő, a Háromszék belső munkatársa. Téma: A megye gazdasági helyzete ― az újságíró szemével. Házigazda: Matekovics János.

Táncház. Sepsiszentgyörgyön a városi művelődési házban a ma 20 órakor kezdődő táncházban Tőkés Zsolt és párja felcsíki táncokat tanít. Zenél a Háromszék Táncegyüttes zenekara és a Folker együttes. A táncház éjjel egy óráig tart.

Koncertjegyek. A március 14-i kézdivásárhelyi Kárpátia- és az április 4-i sepsiszentgyörgyi Ossian-koncertre Sepsiszentgyörgyön a Turulmadár Ifjúsági Irodában lehet jegyet kapni. Nyitva szerdán és csütörtökön 15―19 óráig. Előjegyzés a 0746 134 950-es telefonon.

Fogadóóra. Szerkesztőségünkben ma 13―15 óráig Balogh Klára jogtanácsos várja a jogi tanácsot igénylőket. A tanácsadás ingyenes.

Adófizetés. Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalá­nak Pénzügyi Igazgatósága felhívja a szotyori és kilyéni lakosok figyelmét, hogy ma és csütörtökön 10―14 óráig a helyi kultúrotthonban kifizethetik az adójukat.

Áramszünet. Ma 10―13 óráig Zalánban és Bodokon, csütörtökön 9―16 óráig Baróton a sportcsarnok és a középiskola körzetében, 9―14 óráig Ojtozban, Kézdimartonfalván, Hatolykán szünetel az áramszolgáltatás.

Segítség időseknek

A Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozó szolgálatának önkéntesei olyan idős emberek (hozzátartozóik) jelentkezését várják, akik látogatást, beszélgetést, felolvasást, orvoshoz, templomba, kü­lönböző rendezvényekre való elkísérést igényelnének. Jelentkezni naponta 8 és 15 óra között lehet a 0267 315 559-es telefonon.

Földmérés Bölönben

Pénteken 9 órától Bölönben a Botostag, Egerkút és Berekoldal nevű dűlőkben földmérést, valamint területazonosítást végez az önkormányzat. A tulajdonosokat kérik, vigyék magukkal az ott lévő földjük tulajdonjogát igazoló iratokat. (vop)

Közlekedés

Az év eltelt időszakában 18 súlyos közúti baleset történt megyénkben, ezeknek pontosan felét gyalogosok okozták. A rendőrség baleset-megelőzési programjában hangsúlyosan foglalkozik a jelenséggel. Sepsiszentgyörgyön naponta szerveznek tematikus akciót. Ezek során három óra leforgása alatt átlagban félszáz bírságot rónak ki szabálytalankodóknak. (sz.)

Téli Kupa, 2009

A II. csoportban is véget ért a férfi egyéni sakkverseny. A végeredmény: 1. László Zoltán és Seceleanu József 10,5 p., 3. Balázsi László 8 p., 4. Sándor Attila 7,5 p., 5. Tankó Béla és Imreh Tibor 5,5 p., 7. Szőcs András és Ráduly István 5 p., 9. Kedves Loránd 3,5 p., 10. Szabó József és Török Sándor 2 p.

(farkas)

Kós Károly ISK-KSE—Székelyudvarhely 79—88

Elvesztette a tavaszi idény első mérkőzését a háromszéki B-osztályos férfi kosárlabda-válogatottunk. A Váncsa Albert irányította alakulat a találkozó első félidejében remekül játszott, többször is vezettek, de a nagyszünet előtt egyenlő volt a mérkőzés állása. A második félidőben már a vendégek voltak jobbak, és átvették a vezetést, amit a meccs végéig meg is tartottak. Az utolsó negyedben az addig remekül játszó, és 31 pontot szerző Fekete megsérült, Tóth pedig kipontozódott, így csapatunk két legjobb embere nélkül kikapott az újonc hargitaiaktól.

Bajnokok Ligája

Ma négy visszavágóval lezárul a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős szakasza. A program: FC Porto—Atlético Madrid (az első mérkőzésen: 2—2), FC Barcelona—Olympique Lyon (1—1), AS Roma—Arsenal (0—1), Manchester United—Internazionale (0—0/Pro TV és m1, 21.45).

Ciudad Real—Veszprém a negyeddöntőben

A címvédő spanyol Ciudad Real lesz az MKB Veszprém ellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében — dőlt el a hétfő esti bécsi sorsoláson. Mivel a Veszprém megnyerte csoportját, a visszavágót otthon rendezi. A 2006-os KEK-győztes orosz Medvegyi Csehov a német Rhein-Neckar Löwennel, a négyszeres BL-döntős horvát HC Zagreb a német THW Kiellel, a szintén német Flensburg-Handewitt pedig a Hamburggal vív német rangadót a nyolc között. Az első mérkőzéseket március 25. és 29., a visszavágókat április 1. és 5. között kell megrendezni.

Reform a láthatáron, 32 helyett 24 csapat

A következő szezontól az eddigi 32 helyett 24 csapat szerepelhet majd a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, és az elődöntőt, valamint a finálét egy négyes torna keretében rendezhetik meg — erről állapodott meg a tizenhat középdöntős klub tizennégy képviselője hétfőn a negyeddöntő bécsi sorsolásán. Az ötlet már korábban napvilágot látott, de most az érdekeltek hivatalosan is rábólintottak. A végső döntést az európai szövetség végrehajtó bizottsága hozza meg március végi moszkvai ülésén.

A visszatérést tervezi a finnek síugró sztárja

A visszatérést tervezi Janne Ahonen, a finnek tavaly márciusban visszavonult síugró sztárja. A 31 éves sportoló az elmúlt hét végén Lahtiban rendezett Világkupa-viadalon azt mondta: a következő szezonban ismét szeretne versenyezni, bár nem indulna mindenhol. Céljai között a Négysánc-verseny, a vancouveri olimpia és a sírepülő-világbajnokság szerepel kiemelt helyen.

Összeállította: Tibodi Ferenc

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1333
szavazógép
2009-03-10: Magazin - x:

Nem katasztrófafilm — valóság

Ha nem lett volna 2001. szeptember 11., azaz az Egyesült Államok elleni terrortámadások következtében nem omlott volna össze szempillantás alatt a híres New York-i ikertorony, a kölniek március első keddjén egy katasztrófafilm forgatására gondolhattak volna.
2009-03-11: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a szeretett gyermek, unoka, az árkosi
ERŐS IVETT
életének 16. hónapjában hosszú betegség után visszaadta lelkét Teremtőjének.
Temetése március 12-én 15 órától lesz a családi háztól az árkosi temetőben.
A gyászoló család
4218318