Már sokszor elgondolkoztam azon, ha legalább száz esztendővel hamarabb születek, mint ahogy a személyimben szerepel, vajon ott lettem volna-e azon a nevezetes Március 15-én azok közt a lánglelkű márciusi ifjak között, akik elindították a magyar történelem legszebb és legszentebb eszméjét, a Szabadság, a Világszabadság eszméjét?
Ott lettem volna-e Petőfi mellett, amikor elszavalta a Nemzeti dalt, amellyel a letargiából, a megaláztatásokból végre felrázta, észre, eszméletre térítette a magyar népet?
Elmentem volna-e velük a nyomdába, hogy végre szabadon, a forradalom győzelmének hitében és mámorában, cenzúrázatlanul kinyomtathassuk a Költeményt és a Tizenkét pontot, amelyet aztán Pest város tanácsával is elfogadtatnak, majd vonultam volna-e velük a rettegett Börtönhöz, ahol Táncsics Mihály raboskodott, hogy kiszabadíthassuk őt és sorstársait?
Részt vettem volna-e a pesti Közbátorsági Választmány megalakításában, amely a nemzetőrség felállítását határozta el? Énekeltem volna-e zuhogó esőben forradalmi dalokat a többiekkel fáradhatatlanul? Toboroztam volna-e Kossuth mellé katonákat? Én magam jelentkeztem volna-e önként, karddal az oldalamon, vagy akár pennával a kezemben a frontra, a harc(ok) mezejére, Bem apó mellé, Damjanich mellé, Klapka mellé, Nagy Sándor mellé, Gábor Áron mellé, majd Görgey mellé…?
Végigharcoltam volna-e az összes csatateret? Ott lettem volna-e Piskinél, a Hídon, zászlóval, karddal a kezemben, vagy Nagyszebennél, Segesvárnál, a Tömösi-szorosnál, a Kökösi hídon megütköztem volna-e a hatalmas túlerővel rendelkező császári és cári seregekkel…?
Képes lettem volna-e véremet, életemet áldozni az Eszméért, a népemért, a Szent Szabadságért!?
Bukáskor, elbukáskor menekülőre fogtam volna-e, vagy vállaltam volna-e a vértanúságot Arad falainál?
Bizony, most, több mint százhatvan év távolából nehéz elképzelnünk azt a határtalan lángolást és lelkesedést, amely az 1848-as márciusi ifjak keblét átjárta, hevítette, és tettekre késztette! Semmihez sem hasonlítható érzelem és a tettek világa volt ez. Mert az az isteni szikra, amely akkor kigyulladt a szívekben, bizony, nem vereséget, nem kudarcot, hanem halhatatlan győzelmet hozott a magyar nemzet számára…
És minden bizonnyal, ha akkor vagyunk mi ifjak, ha mi születünk abban a történelmi korban, akkor mi is azt tettük volna, én is azt tettem volna, amit Ők…
Példa rá, hogy ott voltunk 1956 októberében, és itt vagyunk most is. A mi Márciusunkban, ezen a március idusán, nemzeti ünnepünkön. És Ők, Petőfiék, Kossuthék, elesett hőseink és vértanúink, mind, mind itt vannak velünk, és toboroznak a még megvívandó (szabadság)harcokra…
