A firkálás memóriaserkentő

2009. március 17., kedd, Magazin
A firkálás értekezlet közben lehet ugyan az unalom jele a rajzolgató részéről, ám korántsem időfecsérlés, mivel segíti, hogy jobban emlékezzék az illető az elhangzottakra — állítják brit kutatók.

A Plymouth Egyetem tudósai önkénteseket teszteltek unalmas telefonbeszélgetéssel. A negyven alany fele rajzolgatott közben, a másik fele nem. Az eredmény: a firkálók 29 százalékkal jobban emlékeztek a két és fél perces hallottakra, mint a csak arra figyelők, illetve nem rajzolgatók. Előbbiek átlagosan 7,5 nevet jegyeztek meg, utóbbiak 5,8-at. Jackia Andrade professzor szerint a jelenség magyarázata az, hogy aki még csak nem is rajzolgat, az jobban elábrándozik, mint az, aki közben egyszerű feladattal — mint a firkálgatás — is bíbelődik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1330
szavazógép
2009-03-17: Magazin - x:

Élete a zene

Homonyik és zenekara a Vigadó színpadán
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház színpadán első alkalommal koncertezett Homonyik Sándor és zenekara. A női szívek megdobogtatójaként számon tartott énekessel a koncert előtti órákban találkoztunk. Életem a zene — ez a címe a tizenöt évvel ezelőtt megjelent albumának. Életéről és a zenéről beszélgettünk hát vele.
2009-03-17: Magazin - x:

Tortával emlékeztek

Csaknem hárommázsás, 1879 szeletes tortát készítettek a Szegedet százharminc esztendővel ezelőtt romba döntő nagyárvíz évfordulóján. A cukrászremeket szombaton délután szelték föl és osztották szét az ünneplők között a belvárosban.