Gyergyószentmiklóson született 1804-ben Zakariás Miklós és Szarukán Mária első gyermekeként. Kereskedőnek tanult, de hamarosan ipari menedzserré vált (úgy is hívták a háta mögött, hogy Werkes). 1838-ban az ő tulajdonába került a balánbányai rézbánya, melyet nagybátyjától, Zakariás Istvántól és társától, Simon Tódortól vásárolt.
Hamar beilleszkedett Balánbánya bányászközösségébe, ahol, irányítása alatt, az 1840-es évektől kezdődően gyors fejlődésnek indult a kitermelés. Jókai Mór a Fekete gyémántok című regényének megírásához Balánbánya történetéből meríti adatai egy részét, és Berend Iván alakjában tulajdonképpen Zakariás Antalt személyesíti meg, aki ott lakott a munkások között, ugyanúgy, mint Berend Iván. Zakariás fiatalokat küldött — a regényhez hasonlóan — saját költségén bányász- és bányamérnöki iskolába. Így végzi el a selmecbányai főiskolát Wenczel Károly, a bánya későbbi igazgatója (1871–1894), Hoffman Rafael, a Zsil-völgyi széntelepek feltárója és testvére, Géza, a borszéki kőszénbánya feltárója és első igazgatója. 1834-től tulajdona volt a bodvaji (Magyarhermány) vashámor is, ahol Gábor Áron az első három rézágyút öntötte 1848 őszén Bodor Ferenc mérnök közreműködésével.
Az általa kiképzett szakemberekkel geológiai kutatásokat végeztet az egész Székelyföldön, Borszéktől Brassóig. Megindítja a bodvaji vashámort (felvételünk), a máréfalvi kőszénkitermelést, telepeket fedeznek fel Tölgyesen, Hollósarkán, társtulajdonosa a szentkeresztbányai vasgyárnak. Egész tevékenységével olyan ipart teremtett, amellyel 16 000 forint bruttó évi jövedelmet tudott biztosítani a bányakitermelés után. Kiterjedt üzlethálózata folytán belekerült az 1848-as események sodrába. Bodor Ferenc volt akkor Zakariás Antal balánbányai üzemvezetője, és Bodor javaslatára az ágyúöntés megindításának helyéül Bodvajt választották, ahol biztosítva látták a megfelelő szakmai tudást, felszerelést és nyersanyagkészletet, amelyet maga a tulajdonos, Zakariás Antal ajánlott fel Gábor Áronnak. Hogy nem üzleti számítás rejtőzött Zakariás Antal segítsége mögött, kitűnik abból a szállóigéből is, hogy a székely ágyúöntő kiadásokra ,,egy forintot kért", s indult ágyút önteni. Az osztrák hadsereg kevéssel ezután elfoglalta Erdővidéket, és lerombolta a bodvaji vashámort, így tevődött át az ágyúöntés Kézdivásárhelyre. Gábor Áron eredetileg az erdőfülei vashámorban akarta megvalósítani tervét (amely akkor Rauber Ferdinánd földbirtokos tulajdonában volt), de ezt nem találta megfelelőnek, és ekkor fordult a már régebbről ismert Zakariás Antal segítsége felé, aki szívesen vállalta az anyagi áldozatokkal járó nemes ügy felkarolását.
Hogy követni tudjuk az eseményeket, szükséges még bemutatni egy olyan személyt, akinek ugyancsak jelentős szerepe volt az első ágyúk kivitelezésében. Ez Bodor Ferenc, akinek tevékenysége sok ellentmondásra adott okot, de a végső kiértékelésben buzgalmas munkája hasznosnak bizonyult. Bodor Ferenc 1849 februárjában a Csíkmadarason létesített lőporgyár igazgatója lett, és lehetősége nyílt arra, hogy Balánbányáról több tonna rezet szállítson, és nyersanyaggal lássa el a ’48-as hadiipari műhelyeket. Szilárd történelmi tény, hogy 1848 őszén az ágyúöntés egyik értelmi szerzője s nagyrészt kivitelezője Gábor Áron volt, de ehhez nagyban hozzájárult Zakariás Antal és Bodor Ferenc is. Ezt erősíti meg az az elismervény, amelyet Gábor Áron írt 1849. június 7-én Zakariás Antalnak: ,,-.500 az az Ötszázforint vörös rézröl amely anyagot a Csík Sz: Domokosi Rézgyárból Salétrom termesztö üstök kikészítésökre az ottani gyár tulajdonossa Tisztelt Zachariás Antal Úrtól mint Álladalmi részletet hogy hiánytalan ki vettem légyen elismerem."
Zakariás Antal tragédiájának oka jól ismert. Az 1850-es években megindult a nagytőke beáramlása, amely Erdély bányaiparát a kezébe kaparintja. Élén a Rotschild-bankház osztrák—francia érdekcsoportja, amely átveszi az államtól az erdélyi vasutak és bányák egy részét. Fiókvállalata, az osztrák Creditanstalt létrehozza Erdély második nagy kitermelő tőkés csoportosulását, amely minden jövedelmező bányát kezébe akar ragadni, így a balánbányait is. Miután Zakariást nem tudják rávenni, hogy eladja a bányát, tárnát nyitnak a már kitermelés alatt álló bánya mellé, és a munkásokat elcsalogatják magasabb munkabérekkel. A megtámadott tulajdonos ezek ellen az Udvarhelyi Bánya-Komisszáriátusnál tiltakozott, teljesen eredménytelenül. Ilyen módszerekkel lehetetlenítették el az akkor még jól menő bánya működését. Az állandó zaklatást megunó Zakariás 1858-ban eladta a rézbányát egy bécsi székhelyű részvénytársaságnak 270 000 forintért, amelyből csak 200 000 forintot kapott kézbe, s a hátralevő összeget sohasem tudták felhajtani az örökösei. Zakariás Antal ettől kezdve végleg Székelykeresztúrra költözött családjával. A bánya még ezután tíz évig viszonylag jól működött, de aztán csődbe jutott ismét, mígnem 1871-ben végérvényesen árverésre nem került.
Dr. Száva Tibor, Bécs
