Okosító eszem-iszom

2009. március 19., csütörtök, Család

Idős korban mérhetően javítja a gondolkodási képességet és a memóriát a sok flavonoidot tartalmazó ételek, italok rendszeres fogyasztása. A biztató eredményt hozó vizsgálatokat a táplálkozástudomány vezető folyóirata, a Journal of Nutrition összegezte.

A latin szó, flavus azt jelenti, hogy sárga. Ebből a szóból lett a flavonoid kifejezés, ahogy azt a sok ezer, növényi eredetű vegyületet nevezik, melyek a legkülönbözőbb színű növé­nyekből, gyümölcsökből származnak.

Azt, hogy a bőséges zöldség- és gyü­mölcsevés jót tesz az egészségnek, tapasztalatból is régóta tudtuk, de a tudományos vizsgálatok mind gyakrabban igazolták, hogy ennek magyarázata a különböző flavonoidok szervezetünkre gyakorolt, kedvező hatása.

Nemzetközi munkacsoportok hét vizsgálatban nézték, hogy a bőséges flavonoidbevitel csökkenti-e a szélütés előfordulását. Két vizsgálat azt mutatta, hogy sok flavonoid tartalmú étel-ital fogyasztása esetén lényegesen ritkább az agyi katasztrófa, mint azoknál, akik nem így étkeznek. Meggyőzően igazolták, hogy a flavonoidok fokozzák szervezetünkben az értágító hatású nitrogén-monoxid felszabadulását, ezáltal javul a szövetek vérellátása. Koszorúérbetegek vizsgálatakor észlelték, hogy a sok flavonoidot tartalmazó fekete tea bőséges iszogatása kiválóan tágítja a verőereket.

A kakaó, a fekete csokoládé flavonoidban gazdag táplálék. Kétheti csokizás végén a hatás jól mérhető: a sok flavonoidot tartalmazó, fekete csokoládéval kezeltek agyi véráramlása fokozódik, míg az ugyanolyan megjelenésű, de flavonoidmentes csemegének ilyen kedvező tulajdonságát nem észlelték.

Legutóbb Norvégiában Eha Nurk és munkatársai három, flavonoidban gazdag élelelmiszer hatását vizsgálták: tea, csokoládé, bor. Mind a zöld tea, mind a fekete tealevél bőségesen tartalmaz flavonoidokat, csak ezek jellege, aránya különbözik. A fekete csokoládéban sok a flavonoid.

A harmadik, fontos flavonoidforrás a bor. A vizsgálati alanyok borfogyasztását is gondosan feljegyezték. Végül matematikai értékelés történt, van-e összefüggés a tea, csokoládé és bor ivása, illetve az emlékezet, a gondolkodóképesség megtartása között.

A statisztika világosan mutatta, hogy azok az idősödő hölgyek és urak, akik egész életükben rendszeresen fogyasztottak teát, csokoládét, bort, a gondolkodást vizsgáló elmepróbák során sokkal jobban teljesítettek, mint azok, akik az előbbi élvezeti cikkek egyikével sem éltek. A legjobb eredménye azoknak volt, akik mindhárom flavonoidforrást rendszeresen igénybe vették: ittak teát, ittak és ettek fekete csokoládét és a bort sem vetették meg, de csak mértékletesen fogyasztották. A mértékletesség alatt az értendő, hogy a férfiak naponta legfeljebb két decit, a hölgyek egy deci bort vettek magukhoz.

Félreértések elkerülése végett: a doktorok nem azért intik a női nem tagjait, hogy csak felét igyák meg annak az alkoholmennyiségnek, amit a férfiaknak tanácsolnak, mert sajnálják tőlük a szeszt, hanem azért, mert a női szervezet kisebb mértékben, lassabban bontja az alkoholt, ezért a hölgyeknek már kisebb adag megárt!

A legjobb eredményt azoknál mérték, akik maximum napi egy deka csokit majszoltak el és legfeljebb egy deci bort ittak. A tea szempontjából viszont ilyen összefüggést nem találtak. (MTI-Press)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1330
szavazógép
2009-03-19: Család - x:

Visszatérnek a hatvanas évek (Frizuradivat)

Újra a hosszabb haj lesz a frizuradivat a férfiak számára, a hatvanas évek a nők és a férfiak fején is visszaköszön. A németországi Düsseldorfban március 21. és 23. között megrendezendő vásár előtt Carine Bartholomé sztárfodrász mondta el véleményét az idei szezon hajdivatjáról. Szerinte népszerűek lesznek azok a hajvágások, amelyekkel az ember otthon is boldogul.
2009-03-19: Család - x:

A zöld hályog (Háziorvos)

A zöld hályog az egyik legsúlyosabb szembetegség, amely esetén a látóidegrostok lassan, ám megfordíthatatlanul pusztulnak el. Ha a kórt idejében nem ismerik fel, akár vakság is lehet belőle.