Erdélyi fotótörténeti gyűjtemény

2009. március 21., szombat, Magazin

A Maros Megyei Múzeum a Marosvásárhelyi Fotóklubbal, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületével és a Népújsággal közösen a megyei múzeum keretében létrehozza az erdélyi fotótörténeti gyűjteményt, mely céllal gyűjtést kezdeményez.

Felkérik mindazokat, akik támogatni szeretnék a kezdeményezést, megőrzés, tárolás és kiállítás végett a következő fotótechnikai eszközöket, illetve fényképfelvételeket adományozzák vagy bocsássák a múzeum rendelkezésére: analóg fényképezőgépek, laboratóriumi és stúdióberendezések, dokumentációs anyagok a fotográfia megjelenésétől az 1980-as évekig; olyan dokumentum értékű fényképfelvételek, amelyeken már nem létező épületeket, helyszíneket örökítettek meg; olyan fotók, amelyeken az ábrázolt személyek ma már nem létező népviseletben, egyenruhában vagy bármilyen korhű öltözetben jelennek meg; olyan ipari, kézműves- vagy népművészeti fotók, amelyek felszámolt gyárépületet, belsőt, munkafolyamatot rögzítettek; bármilyen eseményfotó (sajtófotó), amely egy történelmi, településtörténeti vagy bármilyen más (árvíz, földrengés, tűzeset stb.) alkalommal készült; jeles személyiségek (politikus, irodalmár, színművész) portréi; olyan szociofotók, amelyek valamely társadalmi csoportot ábrázolnak már nem létező környezetben; olyan művészeti eseményhez, rendezvényhez kötődő fotók, amelyeken jeles előadók, alkotók szerepelnek; neves erdélyi fotográfusok művészfotói. Amennyiben a tulajdonosok igénylik, a múzeumnak felajánlott tárgyak tulajdonjogát megőrizhetik, ha valamelyik tárgy vagy felvétel kiállításra kerül, az adományozó nevét feltüntetik a tárlókban.

A nyilvántartásba vétel megkönnyítésére kérik a felajánlott felvételek adományozóit, hogy amennyiben lehet, mellékeljék a fényképek elkészítésének helyszínét, időpontját, a rajta szereplő személyek nevét, a technikai adatokat (milyen géppel készült, esetleg blendenyílást és zársebességet). Ugyanakkor kérik a felajánló adatainak, elérhetőségének is a feltüntetését. Nagyobb gyűjtemény adományozása esetén a felszerelések, illetve a fényképek elszállítását megoldják. A kurátorok fenntartják az előválogatás jogát. Az átvétel a jelenleg érvényben levő jogszabályoknak megfelelő jegyzőkönyvvel történik, amelyben mindkét fél kezelési, illetve tulajdonosi jogát tiszteletben tartják. A gyűjteményt szakemberek rendszerezik majd. A muzeális értéket nem képviselő fényképezőgépet, berendezést vagy fényképet nem őrzik meg, kérésre visszaszolgáltatják. Ez esetben a szállítást nem vállalják.

Kérik, jelezzék a felajánlási szándékot a gyűjtemény kurátorainak: Bálint Zsigmond fotóművész 0265 237 445-ös telefonján vagy a balint.zsiga@rdslink.ro e-mail címen, illetve Vajda György fotóriporter 0744 604 244-es telefonján, illetve a gyvajda@yahoo.com e-mail címén.

Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1330
szavazógép
2009-03-21: Magazin - x:

Zeneterápiás ­fejlesztés

A Philadelphia Pro Familia Support Egyesület első kétszázalékos kampánya során az adófelajánlásokból származó összeggel jelentős eredményeket ért el.
2009-03-21: Magazin - x:

Udvarhelyszéki mesterséges védbarlangok

Udvarhelyszéken több olyan mesterségesen kialakított barlangcsoportot találunk (Udvarhely ― Rez-oldal, Budvár, Máréfalva ― Kőlik, Ké­nos ― Veresmart, Telekfalva ― Őrhegy, Muzsna ― Likoldala, Tibód ― Szirt-oldal), melyeket a mondai hagyományok szerint a székelység a török harcok idején menedékhelyként használt.