Udvarhelyszéken több olyan mesterségesen kialakított barlangcsoportot találunk (Udvarhely ― Rez-oldal, Budvár, Máréfalva ― Kőlik, Kénos ― Veresmart, Telekfalva ― Őrhegy, Muzsna ― Likoldala, Tibód ― Szirt-oldal), melyeket a mondai hagyományok szerint a székelység a török harcok idején menedékhelyként használt.
A pontuszi konglomerátum kőzetbe ásott barlangok sajátos, többkamrás szerkezetűek, írott adat nem tudósít róluk, és a közelmúltig más történelmi forrásunk nem volt velük kapcsolatban. Kőzetük mállékonysága alapján elég egyértelműnek tűnt, hogy nem lehetnek őskoriak. A barlangok felmérése során világosan kiderült, hogy a hasonló szerkezetű, általában többosztatú vagy többkamrás barlangok egy időhorizontba tartoznak.
A telekfalvi barlangcsoport 2. „nagybarlangja" a legnagyobb (kb. 150 négyzetméter) és legösszetettebb az udvarhelyszéki barlangok között. Itt régészeti feltárás során 16—19. századi emlékanyag került elő. Legkorábbi leleteinket egy 1534-es pénzérme (lengyel garas) keltezi, így megállapítható, hogy a barlangokat már a 16. század közepén létrehozták és védekezésre használták a környék falvainak lakói. A máréfalvi Kőliknál folytatott régészeti kutatás érdekes adatokat nyújtott a barlang szerkezetének megismerése szempontjából, ezzel párhuzamosan pedig újabb négy, erősen lepusztult vagy beomlott barlangot sikerült azonosítani.
A sajátos emlékegyüttes, amely egyelőre udvarhelyszéki jellegzetességnek nevezhető, eddig többnyire elkerülte a kutatás figyelmét, viszont a székelység késő középkori, fejedelemség kori történetének különleges színfoltja, értékes adatokkal egészíti ki a korabeli védelem megszervezését.
Sófalvi András
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében kedden 19 órától hallgatható meg Sófalvi András, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régészének témába vágó előadása.
