A kovásznai szívkórház szén-dioxid-gázfürdője (mofetta) a szó legszigorúbb értelmében is világelső. Nem csak rendhagyó, hatalmas geometriája helyezi őt pódiumra (100 négyzetméter gázmedence-felület, 220 köbméter űrtartalom), hanem az a napi 450—500 (évi 14 000) kezelési eljárás is, amely már a maga nemében kuriózumnak számít. Amint azt a Háromszék két hónappal ezelőtti tudósításában olvashattuk (akkor kezdődött a munkálat), a mofetta az elmúlt harminc évben kevés karbantartásban részesült. De módjával hibáztassuk a mindenkori vezetőséget! Az irdatlanul nagy költség-előrejelzések mellett a gázfürdő-kezelés több hónapos kényszerleállítása riasztotta el a belebátorkodást ebbe a munkába, mely alig pár nappal ezelőtt sikerrel befejeződött.
A bontás kezdete
Átadás előtti csend
A sepsiszentgyörgyi Rotary Klub berkeiből indult a kezdeményezés. Klubtag minőségében dr. Semmel Károly, a szívkórház munkatársa azzal a kéréssel fordult a társasághoz, hogy aki teheti, adakozzék a hatalmas mofetta helyrehozatalára. A világválság körülményei közt ugyanis ez a munkálat végzetesen kilátástalannak tűnik. A baráti kör beleegyezését adta. Azonmód le is állt a gyógykezelés. Elkezdődött a bontás, amely már a legelején fájdalmas meglepetéssel szolgált. Kiderült, a gázmedence bélésének faanyaga annyira korhadt, hogy vajmi keveset lehet belőle újra felhasználni. Aztán amikor ez az akadály elhárult, nap mint nap újabb lehangoló nehézségekkel kellett szembenézni. (Itt javítottak, ott elszakadt valami...) Tervezésre, előtanulmányra, egyéb műszaki eljárásokra sem időből, sem a pénzből nem futotta. Így aztán a kezdeményezőre szakadt a munkálat teljes felelőssége, akinek osztályvezető főorvosi teendői mellett ,,főmérnökként" is helyt kellett állnia. (Szervezés, folyamatos anyagbeszerzés, újabb és újabb pénzbeli vagy természetbeni támogatások megkeresése... stb.) És eközben — mint ahogyan emberi közösségekben már megszokott — kialakult egy masszív ellenzék az együttműködők vérszegény táborával szemben. A szívkórház berkeiben közismert, hogy e sorok írója is a kételkedők táborában kezdte. Mi több: felszaladt az intézmény vezetőjéhez, arra kérve őt, hogy lépjen közbe, mert akkora munkálat kerekedhet, amelyből nem lehetséges kiszállni. Monica Sporea menedzser asszony azon a véleményen volt, hogy a régi idők orvosa (doctorul de pe vremuri) sem riadt vissza a nehézségektől. Hozzákezdett a munkához, aztán — menet közben — feltalálta magát. Most is így kell cselekedni! Kollaborálni kell, nem aggályoskodni — mondta. Mellesleg kovásznai berkekben olyan vélemények keringtek, hogy májusig (mások szerint ,,soha a büdös életben") nem fognak mofettát ,,szagolni" a szívkórházban.
...Csakhogy nagyszerű mesteremberek érkeztek a helyszínre, és reggeltől estig, sőt, szabadnapokon is dolgoztak. Időt álló, gyönyörű munka maradt utánuk. A kórház karbantartó munkásainak csapata is naponta megizzadt e két hónap alatt (a nemzeti minimálbérért). Az utolsó simítások idején a kórház balneológus főorvosa, dr. Semmel Réka szétnézett a teremben, és azt mondta: ,,Mekkora munka! És ez csak a mofetta! Hol van még a szívkórház egésze? Csak most tudom felfogni, hogy Géza bácsi milyen hatalmas erőfeszítést tett". (Géza Bácsi, ,,doctorul de pe vremuri" nem más, mint dr. Benedek Géza, a kórházalapító főorvos, aki most kilencvenkét éves. Mellesleg az intézmény jövőre fennállásának 50. évfordulóját fogja ünnepelni.)
A támogatásokról annyit, hogy végül — természetesen — már nem csak a szentgyörgyi Rotary Klub tagjai segítettek. Csapatnyi újabb szponzor állt mögéjük. A munkálat végső értéke csillagászati számmal mérhető, de mivel nagyjából ajándékokból állt össze, az erkölcsi értékét még nehezebb kifejezni. Csodálatos az, hogy válságos idők ellenére is lángra tudott lobbanni a rotariánus szellemiség, melyről 1937-ben a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert a szegedi Rotary Klub elnökeként így nyilatkozott: ,,Rotariánus mindenki, aki elsősorban nem érvényesülni, hanem szolgálni akar, aki mást nem megütni, hanem megérteni akar, aki meg van győződve arról, hogy az építés több, mint a rombolás, az együttműködés több, mint a civakodás..."
