,,Jó magyarnak lenni itt, a Nyerges-tetőn, a magyar szabadság megszentelt emlékhelyén. Ilyenkor felemelő érzés átélni magyar voltunkat" — hangoztatta a magyar Thermophülén elmondott ünnepi beszédében Sólyom László. E lélekmelegítő üzenet, a magyar összefogás Kossuth által is megfogalmazott erejének a szellemét éreztem március 15-én az erdélyi református egyház egyik panteonjában, a sepsiszentgyörgyi vártemplomban megtartott vitézavatási ünnepségen. A felemelő ünnepség szónokainak szavaiból egyhangúan kicsengett, hogy magyarnak lenni erkölcsi magatartás.
A Vitézi Rend viharálló örök alkotás, mely nemzetünk életében nem csupán történelmi szép emlék, hanem a hazafiúi erényeket egységbe foglaló erő, irányt mutatni hivatott élő valóság. Emlékek nélkül a népeknek hírük sem marad, és ha az emberek összefognak, újra feléled az évszázadok alatt kialakult magyar népi, hagyományőrző értékrend, amelyet végleg nem tudott kiirtani sem a kommunizmus vörös ördöge, sem a szétzilálódás, sem a kisebbségi sors.
Amikor az avató kard a vállamat megérintette, magam mellett éreztem egykori magyar honvéd tüzér édesapám szellemét. A fülembe csengett a Magyar Királyi 27-es Székely Honvéd Tábori Tüzér Osztály hitvallása: ,,Jobb állva meghalni, mint térdre roskadva élni."
János apostol evangéliuma — ,,ha valaki azt mondja, hogy szereti az Istent, és felebarátját gyűlöli, az hazug" — legyen örök érvényű üzenet azon ,,szolgálatos hazafiaknak", akik folyamatosan az egység rombolásán dolgoznak. A vádaskodások össztüzébe került rendtársaim ne felejtsék el, hogy bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg, megrázod magad, és kitartóan csak feljebb lépsz. Reményik Sándorral együtt vallom, hogy a bátorság is sokfajta lehet a fennhéjázó kardcsörtetéstől addig, hogy betöltöm a helyemet. A mi erősségünk az egységünk.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
