Az utóbbi időben annyi fura eset történt a Diszkriminációellenes Tanácsnál, hogy nem is tudom, hová tegyem. Már nem is tudom, hogy ki kit véd ki ellen. Mi számít diszkriminációnak, mi nem? Hogyan diszkriminál a kisebbség többséget stb. Nem is foglalkoztam volna olyan banális dolgokkal, mint a háromszékiek tavalyi világtalálkozója, mely egy egész országot diszkriminált, vagy a megyei tanács hirdetése, mely magyarul tudó könyvtárigazgatót akart alkalmazni, hanem csak saját esetem miatt gondolkodtam el.
Diszkrimináltam a szomszédokat
Mivel akaratom ellenére egy évet öregedtem, elhatároztam, hogy megünnepelem születésnapomat. Ki is hirdettem a szomszédságban, hogy meghívom régi szomszédaimat egy kerti partira. Özönlöttek is a szomszédok csőstül. És ünnepeltünk annak rendje és módja szerint. Aki régi szomszédnak számított, mind ott volt. Folyt a bor, a pálinka és a pletyka rendesen. A baj akkor kezdődött, amikor egyik új szomszéd megjelent a porondon, illetve az udvaron. Aszongya: hé, szomszéd, maga nem hívott meg engemet, mert maga csak a régi szomszédokat hívta meg! Hát — mondom —, kedves szomszéd, az a helyzet, hogy én magát még nem is ismerem. De — azt mondja — illett volna tudnia, hogy ha nem hív meg engem is, akkor diszkriminációt követ el, s én magát fel fogom jelenteni a Diszkriminációellenes Tanácsnál. De kérleltem én: szomszéd, én meghívom most ezennel magát, csak ne tegye. De a szomszéd nem hallgatott rám, és feljelentett. Hogy én diszkriminálom a szomszédokat. Hát ezt én megszívtam. Nem volt, mit tenni, szerveztem egy újabb összeröffenést, ahová meghívtam az új szomszédot is. A dolognak híre kelt, és a második bulin megjelent egy polgár a szomszéd utcából is. Alig tudtam lecsillapítani, és megígértem, hogy szervezek még egy összejövetelt, amire őt is meghívom. Megszerveztem a következő ünnepséget is, amire a szomszéd utca lakói is mind meg voltak híva. De a dolognak híre kelt, és már az egész városban elterjedt, hogy én nem mindenkit hívtam meg az újabb ünnepségre, hanem csak a közelben levőket. És újabb feljelentés ment a Diszkriminációs Tanácshoz. Fel is szólítottak, hogy a környéken ne diszkrimináljak senkit, hanem tessék meghívni mindenkit. Meg is hívtam mindenkit, akit elértem. El is jött a szomszéd lakótelepről is majdnem mindenki. Többek közt egy kis kínai, aki tavaly költözött Szentgyörgyre. Mikor megjelent, tört magyarsággal bejelentette, hogy a kínaiak vannak legtöbben a világon, és felkér, hogy én tessem kínaiul beszélni. Én ekeltem-mekeltem, s mondtam, nem tudok kínaiul. Erre feljelentett a diszkriminációs hivatalnál, hogy én nem akarok a világ többsége nyelvén beszélni. A tanács azt tanácsolta, hogy sürgősen tanuljak meg kínaiul, ha nem akarom megütni a bokámat. Ezért nekifogtam kínaiul tanulni. Következő találkozásunkon már folyékonyan nyekegtem kínaiul. A baj csak az volt, hogy megjelent a porondon egy indiai, aki azt mondta, hogy ne diszkrimináljak, mert az indiaiak vannak a világon a második legtöbben, és sürgősen tanuljak meg indiaiul is, mert ha nem, feljelent a Diszkriminációellenes Tanácsnál. Nem volt, mit tennem, kénytelen voltam indiaiul is megtanulni. Jelenleg nálam bulizik az egész város, és a magyar mellett kínai meg hindus nyelven értekezem a vendégekkel.
Kutya egy eset
Mivel a régi kutyám kiöregedett, és eltávozott az örök vadászmezőkre kergetni a nyulakat, hát kellett egy újat szereznem. Ez egészen úri kutya volt. De mivel kicsi korában került hozzánk, még nem tudott ugatni. És én ismerem a régi mondást, hogy: kicsi kutya nagytól tanul ugatni, ezért feladtam egy hirdetést az újságban. Az volt benne, hogy magyar vizslát alkalmaznék, aki kis kutyát tanítana ugatásra. Meg is magyarázom, miért. Mikor lányom elemi iskolás volt, házi feladatot kapott románból. Azt kellett leírnia, hogy melyik állat mit mond. Én súgtam neki, és mondhatom, csúnyán lebőgtem. Mert az állatok másképp beszélnek románul, mint magyarul. Például a medve azt mondja románul, hogy mor, mor, magyarul, meg azt, hogy brum, brum. A malac azt röfögi románul, hogy guic, guic, magyarul meg azt, hogy röf, röf. De itt egy másik eset is. Hallottam, hogy Szászrégenben volt egy dendrológiai park. Abban mindenféle nemes fafajták voltak. Ezt nem eléggé értékelték a környékbeli, különböző színezetű pártokra szavazók (hogy finoman fejezzem ki magamat), és vágták az erdőt vagy a parkot, mint a répát. A park igazgatója elhatározta, hogy megvédi a domíniumot. Ezért feladott egy apróhirdetést, hogy őrző-védő kutyákat alkalmaz. És jött is két harcias védő. Ezek idomított német juhászkutyák voltak. Rettentő okosak. És szolgálatba is léptek. Csak éppen az történt, hogy szegény balgák magyar kiképzést kaptak. Ezért új gazdájukkal az istennek se értettek szót. Az új úr rövid úton felmondott nekik. A dolog csendben történt, semmi visszhangja nem volt az esetnek. Annál inkább az általam feladott hirdetésnek. Mi az, hogy én magyar vizslát akarok alkalmazni? A parlamentben majdnem minden párt képviselője vonított. Mivel ezek után senki nem mert jelentkezni, feladtam egy újabb hirdetést, ami arról szólt, hogy kutyám ugatásra való tanításához magyarul értő, jól vonító és ugató kutyát alkalmaznék. Azt reméltem, hogy ez úgy fog ugatni magyarul, mint az RMDSZ és az MPP együttvéve. Sajnos, ezek után feljelentettek. Kénytelen voltam változtatni a hirdetés szövegén. Mivel abból soha nem származott mostanáig baj, ha valaki hottentotta nyelven beszélőt alkalmaz, ezért újabb hirdetést írtam. Arra gondoltam, hogy ír szettert alkalmazok, mert néhány szót tudok angolul. És az írek, ugyebár, angolul beszélnek. Késő volt, mert a Diszkriminációs Tanács már rám szállt. Most valaki azt sérelmezte, hogy azért akarok angolul értő kutyát alkalmazni, hogy ellene uszíthassam, és ő ne értse. Dán doggal, kínai palotapincsivel, német juhásszal már próbálkozni sem mertem, mert a tanács szeme rajtam volt. Próbálkoztam még puli alkalmazásával. Ezért az erkölcsrendészet büntetett meg, mert obszcén szavakat használtam a sajtóban, ami erkölcstelen. Emlékeztek rá, hogy mikor Pullai Árpád nevű külügyi titkár Romániában járt, a nevét kénytelenek voltak megváltoztatni, hogy ne legyen pejoratív értelmű. Ezek után újabb hirdetést adtam fel. Ebben azt írtam, hogy ugató kutyákat alkalmaznék, akik semmi nyelvet nem értenek. Tudják, mi volt a tanács véleménye? Hogy én ezzel diszkriminálom a románul ugató kutyákat. Végül is megvilágosodtam, és megtaláltam a megoldást. Olyan hirdetést adtam fel, hogy alkalmazni szeretnék egy hazai mioritikus csobánkutyát. És érdekes módon azóta semmi gondom. Illetve van, mert úgy kell táncolnom, ahogy ő fütyül. És ő csak a népdalokat szereti. De legalább románul megtanítja ugatni a kutyámat.
