A Kovászna Megyei Művelődésügyi Bizottság nevében 1969. március 6-án keltezett levelében Sylvester Lajos elnök felkért arra, hogy az április 5-én és 6-án Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán és Csomakőrösön tartandó Csoma-emlékünnepélyen vállaljam el egy méltatóbeszéd megtartását a nagy tudós 185. születési évfordulója alkalmából.
Szívesen vállaltam, hiszen szülőföldem hívott haza. Áttanulmányozva a legújabb könyvészeti anyagot, összeállítottam negyvenperces beszédemet. A rendezőbizottság igen ízléses, szép meghívót nyomtatott ez alkalomra Gy. Szabó Béla metszetével, román és magyar nyelven.
Sepsiszentgyörgyön az ünnepély április 5-én, szombat délután kezdődött. Méltatóbeszédet mondott románul dr. Cicerone Poghin bukaresti egyetemi tanár, magyarul én beszéltem. Már beszédem alatt éreztem, hogy az általam elmondottak nagyon megragadták a közönséget. Farkas Árpád költő, volt tanítványom melegen gratulált Dali Sándorral, a Megyei Tükör főszerkesztőjével együtt. Mattis-Teutsch János festőművész elismerő szavai mellett egy székely falut ábrázoló fametszetet is átnyújtott. A Megyei Tükör és a Cuvîntul nou is megemlékezett az ünnepségről, amely másnap Kovásznán folytatódott. A művelődési házban Csoma-kiállítást is rendeztek, és lelepleztük az épület előtt felállítandó Csoma-szobor talapzatát. A Jecza Péter szobrászművész által készített, azóta már a helyére került alkotás gipszmásolatában az előcsarnokban gyönyörködhettünk. Műsort a sepsiszentgyörgyi színészek mutattak be, Magyari Lajosnak egy igen szép Csoma-versét és Csoma-idézeteket. A kovásznai ünnepség szünetében hozzám lépett egy ismeretlen hölgy, akiről kiderült, hogy a kovásznai születésű, Debrecenben élő kiváló földrajztudós, Kádár egyetemi professzor testvére, budapesti tanárnő. Elmondta, hogy bátyja a kőrösi Csoma-kertből magával vitt három diót, és azokat otthon elültette, a kikelt csemeték terméséből pedig négy diót vitt keleti utazásai alatt Dardzsilingbe, és ott ünnepélyes keretek között, a helyi hatóságok részvételével Kőrösi Csoma Sándor sírjára elültette. Így a messzi idegenbe elvándorolt székely tudós a szülőföldjéről utánament diófák között alussza örök álmát. Ezt az elbeszélést annyira meghatónak találtam, hogy az Előre című lap 1969. április 24-i számában A négy diófa címmel leközöltem. Az ünnepség Csomakőrösön zárult: a zsúfolásig megtelt művelődési házban alig tudtunk eljutni a színpadon felállított asztalhoz, ahol szimpóziumot tartottunk öten: Sylvester Lajos, a művelődésügyi bizottság elnöke, dr. Székely Zoltán sepsiszentgyörgyi múzeumigazgató, Vita Zsigmond, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium nyugalmazott tanára, dr. Demény Lajos, a Román Akadémia kiküldöttje és jómagam. Később a zágoni vegyes kar magyar és román énekeket adott elő. Végül a helybeliek finom szilvóriummal, köményes pálinkával és kürtőskaláccsal vendégeltek meg.
