Az itthoni legelők kevés hozzáállással kétszer ennyi állatnak biztosíthatnának olcsó zöldtakarmányt, mint jelenleg. Kovászna megye viszonylatában például a legelő leterheltsége csak 0,8—0,90 számosállat hektáronként, ami normális körülmények közt akár 1,5—1,8 is lehetne. A gyenge átlagtermésekhez még hozzáadódik a szakszerűtlen használat (kora tavaszi juhlegeltetés, rossz szervezés, egyes községek esetében a túlságosan nagy leterheltség). A legtöbb panaszt és kárt a korai juhjáratás okozza. A juhok tudvalevőleg, a szarvasmarhákkal ellentétben, mélyen legelnek, emiatt gyakran megsértik a szártövet, ami nagymértékben rontja a növények további sarjadzását. Ugyanakkor finom ajkukkal az egészen apró növényzetet is le tudják legelni.

A háromszéki gyepek másik nagy problémája a tömítettség, ami pangó talajéletet eredményez. Ugyanis, ha nincs a talajban elégséges levegő, a légköri nitrogént megkötő baktériumok nem tudnak hatékonyan dolgozni, ez pedig egy ingyenes nitrogénforrás lehetne. A sok éven át tartó taposás (állatok, traktorok) a talaj felső, 15—20 centis rétegét teljesen tömíti, és így a levegő meg az esővíz nehezen vagy egyáltalán nem tud behatolni. A talajlazítás könnyen megoldható a tavaszi boronálással vagy a teljesen nyitott tagokkal való őszi tárcsázással. Ezekkel a módszerekkel akár 20—30 százalékos többletfűtermés is elérhető lenne.

Remélhetőleg az állattenyésztők változtatnak eddigi gyakorlatukon, és elkezdődik egy általános legelő-feljavítási tevékenység. A gazdák érzik, hogy érdemes munkát és anyagiakat ráfordítani, lassan megértették, hogy ezt a munkát helyettük senki sem fogja elvégezni, és ha 50 vagy 100 év múlva is ezeken a területeken szeretnének legeltetni, tenni is kell értük valamit. Számos községben munkához is láttak, elsimították a vakondtúrásokat, eltávolították a fás szárú növényzetet, a kiszáradt farönköket, és a fölösleges vizet is lecsapolták. E munkálatok könnyen, önerőből s aránylag olcsón elvégezhetők.