Örkény István-honlap

2009. április 15., szerda, Magazin

Örkény István életét és munkásságát sokszínűen, stílusosan, humorban, információkban, képekben és hanganyagban egyaránt gazdagon bemutató honlapot készíttetett az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK).

Nagyszerű érzés, hogy az OSZK honlapján vendégül láthatja az egyik legnagyobb magyar írót bemutató honlapot — mondta el Monok István, az OSZK főigazgatója. A nemzet könyvtárának az a feladata, hogy megőrizze, illetve az emberek számára különböző formákban elérhetővé tegye a klasszikus irodalmi alkotásokat. Az, hogy a mai fiatalok másképp kezelik az olvasást, mint az idősebb generációk tagjai, felveti az újítás, a fiatalítás igényét, amely igényeknek ez a honlap teljes mértékben megfelel. A cél az, hogy a hagyományos értékeket és a modern, elsősorban képalapú befogadást közelebb hozzuk egymáshoz; véleményem szerint az elkészült Örkény-honlap bizonyítja, hogy a kettő zökkenőmentesen összekapcsolható — emelte ki a főigazgató, hozzátéve, hogy a honlappal a könyvtár vidámabb, frissebb arcát is meg akarták mutatni a nagyközönségnek.

A honlap a jövőbe mutat, hisz bármikor bővíthető színházi vagy hangfelvételekkel éppúgy, mint például fotókkal vagy irodalmi anyagokkal. A honlap az Örkény-örökség gondozóival szoros összefogásban készült, ami még különlegesebbé tette ezt az önmagában is rengeteg izgalmat tartogató munkát — közölte Sudár Annamária, a honlap irodalmi szerkesztője. A honlap egész dizájnját Örkény írógépe köré építették — a masina képe, hangja, betűtípusa, hangulata az egész oldal meghatározó stíluseleme lett.

Az OSZK honlapjáról is elérhető http://www.orkeny.oszk.hu/-n a látogatók betekintést nyerhetnek az író részletes életrajzába, megismerkedhetnek a pályaképével, elolvashatnak számos Örkény-művet, láthatnak fotókat róla, illetve olyan színészekről, mint Latinovits Zoltán, Sulyok Mária vagy Bulla Elma, akik egyes drámáinak színházi feldolgozásaiban szerepeltek, belehallgathatnak több hangfelvételbe, köztük Mácsai Pál híres, Azt meséld el, Pista! című estjébe, illetve Örkény István által felolvasott Egyperces novellákba, valamint láthatnak Örkény ihlette irodalmi és képzőművészeti alkotásokat. A honlapra a tervek szerint a két filmfeldolgozás, a Macskajáték és az Isten hozta, őrnagy úr! című filmekből is kerülnek majd fel részletek.

A nemrégiben elkészült honlapon egy tanároknak szóló, Örkény tanításával kapcsolatos pályázati kiírás is helyet kapott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1333
szavazógép
2009-04-15: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
„Tudom, hogy mindent megtehetsz, és hogy gondolat sincs rejtve előtted, eddig szó­beszédből hallottam felőled, most pedig saját szememmel látlak." (Jób 42:2,5)
Szívünk nagy fájdalmával és megtört lélekkel értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy az övéiért mindig aggódó édesanya, nagymama és dédnagymama,
özv. ILYÉS BÉLÁNÉ
ZSIGMOND IRMA
elfáradt szíve életének 80. évében utolsót dobbant, és lelkét Teremtője kezébe ajánlotta.
Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2009. április 15-én 16 órakor helyezzük örök nyugalomra a baróti temető ravatalozójából református szertartás szerint.
A gyászoló család
H. L.
2009-04-15: Magazin - x:

Hermányi Dienes József (Mementó) — Kisgyörgy Zoltán

Kálvinista prédikátor, erdővidéki esperes Hermányi Dienes Péter fiaként került a Székelyudvarhelyi Református Kollégiumba, innen az enyedi főiskolára. 1728-tól Torockószentgyörgyön, majd 1735-től Nagyenyeden református lelkész, író.