Mindenekelőtt az autógyártásban. Tudom, sokakat megbántok ezzel, főleg anyagi érdekeltségeiket féltőket, de a világot vezető korifeusok figyelmébe ajánlanám nagy csendesen, hogy ha nem lassítanak az autógyártással, maholnap oda jutunk, hogy megmozdulni sem tudunk városainkban.
Autók állják el az utakat, a járdákat, a partokat, az erdei tisztásokat, megközelíthetetlenné teszik a borvízkutakat, állatkerteket, temetőket, kórházakat. Nem sorolom tovább, mindenki láthatja, hová jutottunk, s elképzelheti, hová jutunk pár éven belül, ha a gyártási láz nem mérséklődik. Ki kell találni valamit, mert most nem sáskajárásról van szó, ami előbb-utóbb elmúlik — még csak tatárjárásról sem, hanem sokkal többről. A szakemberekhez fordulok: találjanak valamilyen megoldást! Jómagam csak néhány ötletet sorolok fel, örvendenék, ha valamelyik meghallgatásra találna. Kezdhetjük mindjárt azzal, hogy az autókat színük szerint engedjük be a forgalomba: hétfő a pirosaké, kedd a kékeké, szerda a zöldeké stb. A sorrenden lehet változtatni bármikor. Ha ez nem válna be, akkor próbálkozhatunk a vallásfelekezeti megoldással: hétfőn járjanak a katolikusok, kedden az ortodoxok, szerdán, csütörtökön az ateisták, szombaton a Jehova Tanúi, vasárnap a zsidók stb.; gond lehet viszont a vegyes házasokkal. Számba vehetnők az autók márkáját: hazai kocsik, volt szocialista táborban gyártott autók, Nyugatról behozottak... Lehetne szabadnapot is rendezni, hadd pihenjenek az utak is kicsit, ilyenkor üljön mindenki otthon, vagy menjen gyalog a borbélyhoz. A közlekedésrendészet embereire is kellene gondolni, hiszen nem könnyű naphosszat figyelni az utakat, félőrült gyorshajtókat, hiszen ki kell szűrniük a piás vezetőket, a szabálytalanul előzőket, az agresszív sietőseket, a favágó gép sebességével közlekedő Wartburgokat, a cigányszekerek mögül kirontó járgányokat. Felére lehetne csökkenteni az autóbalesetek miatt özvegyen maradt asszonyok számát, ha a rend őrei komolyabban vennék a kihágásokat és az árván maradt gyerekek számát, ha olyan gépkocsikat gyártanának, amelyeknek a kilométeróráján a felső szám 60 lenne!
Teljességgel érthetetlen, hogy a Gidófalvára menő atyafinak miért kell 110 km/óra sebességgel haladnia, amikor a cukorrépaföld nem fut el a helyéről, a torjai barlang sem költözik el, ha csak 60 km/órával közeledünk feléje. Lassítsunk tehát elsősorban saját jól meggondolt érdekünkben, aztán a törvényekre való tekintettel, hogy minél kevesebb mankóval járó embert lássunk, s minél kevesebb hirdetést olvassunk az újság utolsó előtti oldalán a hirtelen elhunyt szerető férjről, jó szomszédról, dolgos kezű munkatársról, aki egy ostoba baleset miatt lelte halálát valamelyik út menti sáncban.
