Miniszterelnökké választották Bajnai Gordont

2009. április 15., szerda, Világfigyelő

Megszavazta a Gyurcsány Ferenc menesztését jelentő bizalmatlansági indítványt, és Bajnai Gordont miniszterelnökké választotta a magyar parlament. A döntést 204 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 8 tartózkodással hozták meg. A Fidesz nem vett részt a szavazáson. A szavazás után Gyurcsány Ferenc hátraült a képviselők közé. A bizalmatlansági indítvány elfogadása után Bajnai Gordon letette a miniszterelnöki esküt, és aláírta az erről szóló okmányt.

Az eskütétel a miniszterelnöki beiktatásokhoz képest szolidabban zajlott, a történelmi lobogók helyett csak a nemzeti zászlót hozták be a terembe. Bajnai Gordonnak az eskütétel után gratuláltak a frakcióvezetők. Egy kis zavart okozott, hogy az üresen álló székek közül melyiket foglalja el, de végül a díszpáholyba ment Sólyom Lászlóhoz, akivel kezet fogott. A gratulációk után a képviselők meghallgatták a himnuszt.

A szavazás előtti felszólalásában Bajnai elmondta: nem politizálni akar, hanem válságot kezelni. Ezért a kormány meghatározó posztjain is olyan elismert szakemberek dolgoznak majd, akiknek szintén nincs politikai ambíciójuk. A korábbi kormányból megmarad Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, Gráf József, az agrártárca vezetője, Hiller István oktatási miniszter, Szabó Imre környezetvédelmi tárcavezető, Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Székely Tamás, az egészségügyi tárca vezetője. A Bajnai-kabinet pénzügyminisztere Oszkó Péter, a Deloitte vezérigazgatója lesz. A nemzeti fejlesztési és gazdasági tárca vezetését Vahl Tamás, a Német—Magyar Kereskedelmi Kamara jelenlegi elnöke kapja. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium új vezetője Hónig Péter, a Budapesti Erőmű Rt. üzleti vezérigazgató-helyettese, a szociális ellátórendszer minisztere Herczog László, a tárca jelenlegi szakállamtitkára. Az új külügyminiszter Balázs Péter, Magyarország első uniós biztosa, az önkormányzati tárca vezetője Varga Zoltán lesz, aki jelenleg a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. Bajnai elképzelése szerint a válságkezelés központja a Miniszterelnöki Hivatal lesz, melyet Molnár Csaba vezet majd, Kiss Péter pedig társadalmi egyeztetésért felelős tárca nélküli miniszterként a kormányfő politikai helyetteseként folytatja munkáját. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító új tárca nélküli miniszter Ficsor Ádám lesz. Bajnai kiemelte: a kormány létszáma nem növekszik, a kutatás-fejlesztésért felelős miniszteri poszt megszűnik, a feladatot a gazdasági tárca veszi át. ,,Kormányom tagjai közül azok, akik szakértőkként vállalnak felelősséget, és jómagam is, egy év múlva egyetlen párt színében sem indulunk a választáson. Nem veszünk majd részt a politikai vetélkedésben, nem leszünk vetélytársai senkinek. Ezt írásba is adjuk."

Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetője a leköszönő kormányfő és a kormányfőjelölt beszéde után azt mondta a parlamentben: az MSZP bízik abban, hogy az ellenzéknek lesz olyan része, amely legalább megnézi az új kormány javaslatait, mielőtt igent vagy nemet mond rájuk. A politikus kijelentette: az elmúlt hétre a szocialisták sem büszkék, de nem lehetnek rá büszkék azok sem, akik szó nélkül hagyták a szóba jött és szóba sem jött miniszterelnök-jelöltek meghurcolását, családjuk, lakásuk fenyegetését, ,,képük sárga csillag közepén való megjelentetését".

A jelen helyzetben csak az új választások jelenthetnek megoldást, nem pedig a konstruktív bizalmatlansági indítvány — mondta Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője arra kérte Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltet, hogy a vita végén jelentse be az új választásokat. A politikus kifejtette, hogy a demokrácia a választópolgárok aktív támogatásán alapul, és a választás az a megoldás, amelynek segítségével meg lehet oldani egy válságot. Megjegyezte, hogy új választások nélkül nincsen hatékony válságkezelés.

A Magyar Demokrata Fórum az előrehozott választások híve, ezért tartózkodni fog a konstruktív bizalmatlansági indítvány szavazásán — jelentette ki Herényi Károly, míg Semjén Zsolt pártelnök-frakcióvezető arról beszélt, hogy a KDNP nem tárgyal Bajnai Gordonnal, mert a nép kijátszására épülő paktumkormány illegitim, illetve, hogy a válságból, amelybe a Gyurcsány—Kóka—Bajnai-kormány döntötte az országot, csak erős parlamenttel, mögötte pedig erős társadalmi támogatottsággal lehet az országot kivezetni.

Fodor Gábor szerint az SZDSZ azért támogatja a konstruktív bizalmatlansági indítványt, mert meggyőződésük, hogy a szakértői kormány válságkezelő programja az ország érdekeit szolgálja.

Bajnai Gordon viszontválaszában azt mondta, a válságkezelő program lényege, hogy a fájdalom, a lemondás ésszerű mértékű, az egész társadalomra egyenletesen szétterülő, a tehetősebbektől is áldozatot, szolidaritást kérő legyen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2009-04-15: Közélet - x:

Ellenőrzik a lacikonyhákat

Nem működtethet akárki vásári lacikonyhát — hívta fel a figyelmet dr. Sikó-Barabási Sándor. A megyei főállatorvos a hamarosan beinduló város- és falunapok, különböző közösségi, főként szabadtéri ünnepek, rendezvények kapcsán szögezte le, hogy az ilyenkor elszaporodó alkalmi kifőzdék számára nem elegendő az önkormányzati, szervezői engedély, hiszen az ilyen tevékenységek is élelmiszer-biztonsági szempontból kockázatot hordoznak, s megfelelő szakengedélyhez kötöttek.
2009-04-15: Világfigyelő - x:

Tüntetések, tiltakozások Budapesten

Előrehozott választásokat követeltek Budapesten a civil szervezetek. A demonstrációt nem engedték be a kordonnal körbevett Kossuth térre, a tüntetést az Alkotmány utcában tartották. Felháborodással, füttyel fogadták Bajnai miniszterelnökké való megválasztását, a rendfenntartók közbeléptek, könnygázzal oszlatták fel a tüntetést, miután a demonstrálók egy része kibontotta az Országház köré vont kordont.