A Hálóklub keretében a sepsiszentgyörgyi Krisztus király-templomban dr. Sávai János, a szegedi Hittudományi Főiskola előadó tanára immár másodszor tartott előadást fejlődéslélektan és neveléstudomány témakörben, melyről könyve is megjelent. Érdekfeszítő és finom humorral átszőtt előadásában érintett sok olyan kérdést, mely gondot okoz(hat) a mindennapi gyermeknevelésben — ebből emelek ki néhányat.
Beszélt arról, hogy általában nem vesszük észre gyengeségeinket. Életünk megértésének központi eleme, hogy megértsük és feldolgozzuk veszteségeinket. Ha csecsemő- vagy kisgyermekkorban történik alapvető sérülés, mint pl. az anya, a szeretet hiánya, akkor nehezen tud kialakulni az ún. ősbizalom, a szeretve lenni-érzés. Ezekből lesznek a mindig ideges, nyugtalan, vádaskodó felnőttek... Nem ért egyet az amerikai pszichológiai módszerekkel, melyek szerint a gyerek minden kívánságát teljesítik. Fontos, hogy tudatosítsuk benne: úgy szeretlek, ahogy vagy (lehet örülni, de sírni is, szomorúnak is lehet lenni nyugodtan). A szeretet azt is jelenti, hogy láthatják a gyerekek törékenységünket, hibáinkat. Együtt leszünk felnőttek... A gyerek számára nem a tartalom a fontos, hanem az érzelem. Ezért fontos az esti mese is — nem a tévéből, CD-ről vagy más gépből, hiszen csak az élő hang tudja visszaadni az érzelmek sokszínűségét...
Veszteségként élhetjük meg, hogy gyermekünk soha nem lehet kizárólag a miénk; a világban lényegében magunkra vagyunk utalva. Nincs elég erőnk, hogy megóvjuk magunkat a veszteségektől. A személyiségfejlődés szempontjából szükséges, hogy megtapasztaljunk bizonyos fájdalmakat. Biztatott, hogy merjünk nemet mondani gyermekünknek, ha a helyzet úgy kívánja, mert az hasonlít a tavaszi fanyeséshez. Ahhoz, hogy jó gyümölcsöt teremjen, időnkét le kell vágni a ferdén növő ágakat... Az anya szerepe óriási: ,,Nem számít, hogy megölel vagy fájdalmat okoz." A simogatásban benne van a két szülő szeretete és ami mögöttük van (az egész emberiség szeretet utáni vágya). A hiány nem szeretőbbé, hanem kétségbeesettebbé teszi a szívet.
Utalt a hamis énképre épülő életre: amikor mást kell mutatni, mint ami valójában. Ez kettős gyötrelmet jelent: ,,titkos, szerethetetlen, illegitim én", nem jelenhetnek meg saját magukként — soha nem válhatnak azzá, aminek mutatják magukat: másnak kell lenniük, mint amik valójában. Ezek a hangos, agresszív személyek.
Az éretté válás feltétele, hogy vállaljunk bizonyos veszteségeket. A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy döntéseiknek következményei vannak... Az ember önmagában érték, nem csak sikerrel jár az élet. ,,Gyermekkor: megcsodálnak, felnőttkor: megízlelnek." Az előadó kiemelte a belső önértékelés fontosságát, hisz egyetlenek vagyunk a tömegben. A kialakulatlan személyiségek között hódítanak a szekták, melyek azt sugallják: akkor vagy értékes, ha hozzám tartozol... A szülők értékrendje, meggyőződése formálja a gyermeket. Amiről meg vagyunk győződve, azt merjük felvállalni a gyermek előtt!
A személyiségfejlődés alapja a családtagok közti személyes kapcsolat, melyhez minden időt ki kell használnunk. Sok családban, sajnos, a tévékészülék foglalja el a központi helyet, amelyből megtudhatjuk, mi minden szükséges ahhoz, hogy boldogok legyünk...
