Jelképi értéke és jelentősége is van annak, hogy Sólyom László magyar köztársasági elnök lengyelországi hivatalos látogatása után — amelyre egyébként alig néhány nappal a március 14-i, botrányosnak induló nyergestetői kopjafaállítás és emlékezetes emlékbeszéd után került sor — Varsóban Lech Kaczyński köztársasági elnök és a legmagasabb magyar közéleti méltóság jelenlétében adományozták post mortem Esterházy János szlovákiai magyar mártír politikusnak a Polonia restituta kitüntetést, amelyben a magyarok közül eddig csak id. Antall József részesült, aki a második világháború évei alatt elévülhetetlen érdemeket szerzett a német lerohanás közben és ez után a lengyelmentésben.
A magas kitüntetést Esterházy János leánya, Esterházy-Malfatti Alice asszony vette át, s ez alkalomból gazdag gondolati tartalmakat felidéző, igen figyelemreméltó köszönőbeszédet is mondott.
Alice asszony, akinek édesanyja a Tarnowski arisztokrata családból származó lengyel nő volt, a legszebb szavakkal szólt például arról, hogy „A magyar nyelv egyedülálló módon fejezi ki a haza fogalmát: anyaországról, illetve az ehhez szorosan kötődő anyanyelvről beszél. Az egyénhez legközelebb álló személy, az anya így egyenesen kapcsolható a nemzeti hovatartozás meghatározásához is. A fiatalon özvegyi sorsra jutó édesanya, a lengyel Elizabeta Tarnowskának köszönhetően Apám egyszerre két hazát tudhatott magáénak, s így személyisége mindkét haza értékeivel egyformán gazdagodhatott."
Esterházy-Malfatti Alice fontosnak tartja, hogy a XXI. század fiataljai valós történelmi ismeretek alapján, büszkén vállalhassák múltjukat, s emlékezzenek azokra a pillanatokra is, amikor nemzetük nagyjai az embertelen körülmények között is példát tudtak mutatni a jövő számára.
Esterházy János egyedül merte elutasítani a pozsonyi parlamentben a zsidók deportálását, majd vállalta a kommunista börtönök megaláztatásait és kínzásait. Tizenkét évig szenvedett börtönökben, a hírhedt moszkvai Lubjankában a katyni népirtás nyilvánossá tételével kapcsolatosan faggatták, Mirov börtönében, az ugyancsak raboskodó szlovák püspök, Vasil Hopko karjaiban halt meg, és hiába titkolták, ma már sokan, de nem elegen tudják, hogy a prágai Motol temetőben, a kommunizmus áldozatainak tömegsírjában van eltemetve.
Érdemes történelmi távlatokban is felvillantani a két család, az Esterházy és a Tarnowski felmenőinek nemzeti, hazafias rokon vonásait és összefonódását. Esterházy János dédapját, az 1848-as szabadságharcban szerepet vállaló Jeszenák Jánost Haynau parancsára kivégezték, Stanislaw Tarnowski lengyel nagyapja nyolc évet raboskodott a Monarchia lembergi és olmützi börtöneiben. Ezek az elődök voltak Esterházy János példaképei, s ezeknek az ősöknek a nyomába lépett, amikor a versailles-i békeszerződés után az akaratuk ellenére kisebbségi sorsba szakított nemzettestvérein segíteni akart.
Arról már mi itt és most szólunk, hogy amíg Fico és Slota meg társaik Szlovákiájában még mindig nem rehabilitálták Esterházy Jánost, és nem kértek bocsánatot a kommunizmus áldozatai egyik legmarkánsabb személyiségének elpusztítása miatt, addig az uralomra segített és a kommunizmus örökébe lépő magyar politikai potentátok gróf Teleki Pál szobrát kitiltották Budapestről. E sorok írójához kegyes volt a sors, részt vehetett a volt magyar miniszterelnök balatonboglári szobrának felavatásán, és megismerkedhetett azzal a lengyel küldöttséggel, amely, ha a mai Magyarországon nem került volna hely gróf Teleki Pál szobra számára, szívesen és büszkén vállalta volna ennek lengyelországi felállítását.
Így, ebben a fénytörésben látható és értelmezhető a nemzetellenes és nemzetpusztító magyar kormányzat most már a hatalmat mindenáron megtartó vergődéssé degradálódott ténykedése, a Sólyom László államelnök elleni retorziós kísérletek sorozata, a különféle magas állami tisztségek betöltésére az általa javasolt személyek parlamenti elutasítása, a magyar ügyészség és a bíróságok tisztességének és igazságosságának megkérdőjelezése.
Ezeknek a tényeknek sötétlő árnyékában még inkább fénylővé és hazasugárzóvá válik gróf Esterházy János lengyel kitüntetése Lech Kaczyński államelnök által és Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében.
