Röviden — Simó Erzsébet

2009. április 18., szombat, Világfigyelő
Ez az összeomlás koalíciója

A régi-új MSZP—SZDSZ-koalíció az összeomlás koalíciója lesz, amely elvezethet az ország pénzügyi és szociális összeomlásához — mondta tegnap Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt európai választási programalkotó vitasorozatának konferenciáján.

Szerinte megszületett a reménytelenség koalíciója, mint fogalmazott, a Reménytelenség Bt., amelyben a beltag lett a kültag, a kültag pedig a beltag, de ettől a társaság maradt az, ami volt. Hangsúlyozta: Magyarország legnagyobb problémája nem a pénzügyi egyensúly, hanem az, hogy hiányzik egymillió legális munkahely. Orbán Viktor szerint az új kormánynévsor 88 százalékban olyan személyekből áll, akik benne voltak korábbi kormányokban is. Azzal összefüggésben, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában Ficsor Ádám titokminiszter-jelölt nem kapta meg a többségi támogatást, Orbán úgy fogalmazott: senki sem gondolhatja komolyan azt, hogy egy 28 éves fiatalember, a korábbi miniszterelnök kabinetfőnöke komolyan aspirálhat e posztra. Ennek a kísérletnek véleménye szerint egyetlen értelme van: az, hogy Gyurcsány Ferenc benne lehessen a régi-új kormányban az egyik legfontosabb pozíción keresztül.

Medvegyev szerint tiltakozni szabad, de törvényes módon

A választások eredménye elleni tiltakozásoknak — egyebek között Moldovában — van létjogosultságuk, de a törvényeket tiszteletben tartva, nem pedig narancsszínű forradalmak keretében kell lezajlaniuk — mondta tegnap Dmitrij Medvegyev orosz elnök egy televíziós műsorban. Szerinte az, ami Moldovában történt, annak sajnálatos példája, hogy miként alakulhatnak a dolgok alkotmányellenesen. Az orosz elnök szörnyűnek nevezte azokat a felvételeket, amelyeken egyes tüntetők román zászlókat próbáltak meg felvonni a moldovai középületekre. A kommunisták győzelmével végződött moldovai parlamenti választások után kitört zavargásokban több mint háromszáz embert vettek őrizetbe.

Moszkva és a grúziai hadművelet

A grúz külügyminisztérium tegnap egy szuverén állam belügyeibe való beavatkozásnak minősítette azokat az orosz megnyilatkozásokat, amelyek a NATO Grúziába tervezett hadgyakorlatát bírálták. A tbiliszi tárca közleménye szerint magas beosztású orosz politikusok nyilatkozatai a térségben uralkodó feszültség szítását szolgálják, és a helyzet destabilizálását idézik elő. A NATO szerdán jelentette be, hogy csaknem 1300 katona és tizenkilenc — köztük több szövetségen kívüli — ország részvételével május 6-tól június 1-jéig két hadgyakorlatot tartanak Grúziában. A tervezett gyakorlatokat Dmitrij Medvegyev orosz elnök veszélyes lépésnek, Dmitrij Rogozin, Oroszország NATO-nagykövete provokatív döntésnek nevezte, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig kérte az észak-atlanti szövetséget, hogy ne tartsa meg a gyakorlatokat. A NATO válaszul közölte: az orosz kifogások ellenére sem mondja le a manővereket.

Cozma-ügy: bűnjelet keresett a rendőrség

Szemtanúk szerint fémkeresőkkel fésülték át a 8-as főút melletti cserjés, bokros területet Öskü és Várpalota között a rendőrök. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az akcióval kapcsolatosan azt mondta tegnap, hogy a Cozma-gyilkossággal összefüggésben nyomozati cselekményt hajtottak végre. Elmondta ugyanakkor, hogy eddig 250 tanút hallgattak ki a bűnügyben, s tizenöt szakértőtől várnak véleményt. A Cozma-gyilkosságnak eddig hét gyanúsítottja van, közülük hatan előzetes letartóztatásban vannak.

Két földrengés rázta meg Afganisztánt

Huszonkét halálos áldozata és legalább harminc sebesültje volt annak a két földrengésnek, amelyek péntekre virradóra rázták meg Afganisztán keleti részét. Az amerikai földtani intézet közlése szerint a Nangarhar tartományt ért két földlökés epicentruma Kabultól alig 90 kilométerre volt. Az első lökés a Richter-skála szerinti 5,5-ös, a második pedig 5,1-es erősségű volt. Egy járási kormányzó elmondta, hogy négy falut érintett a földrengés, több mint kétszáz ház omlott össze. Félő, hogy a halálos áldozatok száma tovább emelkedik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-04-18: Világfigyelő - x:

Esterházy János lengyel kitüntetésének hazasugárzó fénye (Határhelyzetek) — Sylvester Lajos

Jelképi értéke és jelentősége is van annak, hogy Sólyom László magyar köztársasági elnök lengyelországi hivatalos látogatása után — amelyre egyébként alig néhány nappal a március 14-i, botrányosnak induló nyergestetői kopjafaállítás és emlékezetes emlékbeszéd után került sor — Varsóban Lech Kaczyński köztársasági elnök és a legmagasabb magyar közéleti méltóság jelenlétében adományozták post mortem Esterházy János szlovákiai magyar mártír politikusnak a Polonia restituta kitüntetést, amelyben a magyarok közül eddig csak id. Antall József részesült, aki a második világháború évei alatt elévülhetetlen érdemeket szerzett a német lerohanás közben és ez után a lengyelmentésben.
2009-04-18: Közélet - x:

Históriai ébresztő és élesztő az árkosi Európai Tanulmányi Központban (A kisebbségkutatás műhelyében) — Sylvester Lajos

Nem is tudják, mit kellene sajnálniuk azoknak a középiskolai történelemtanároknak, akik az árkosi Európai Tanulmányi Központban, ideális természeti és históriai környezetben a többségükben fiatal magyar történészkutatók előadásain való részvételt elszalasztották.