A zene fejleszti az agyat

2009. április 23., csütörtök, Család
A zene valóságos csodaszer a gyermeki agy fejlődése szempontjából, úgy növeszti a gyermek agyát, miként a testmozgás az izmokat.

Ezt a bostoni Harvard Medical School (a Harvard Egyetem posztgraduális orvosi képzést nyújtó intézménye) kutatócsapata állapította meg a Journal of Neuroscience tudományos szakfolyóiratban közölt tanulmányában. E felfedezése egyúttal azt is sugallja, hogy a ,,zenei géniusz" inkább a kemény munka, a sok gyakorlás eredménye, mint veleszületett adottság.

A zenetanuló gyerekek agya másként növekszik, mint nem muzsikáló társaiké, a zene fogékonyabbá teszi az agyat az új ismeretek befogadására ― állapították meg kísérleteik nyomán a Gottfried Schlaug vezette kutatók.

Kutatásukban hatéves gyerekekre összpontosítottak. Olyan gyerekek, akik korábban nem tanultak zenét, másfél évig zongoraleckéket kaptak. Mindegyik gyermek agyát megvizsgálták MRI (mágneses magrezonancia-képalkotáson alapuló)-készülékkel a tanfolyam előtt és után.

A zeneórákra járó gyerekek agya másként alakult e másfél év alatt, mint a zenét nem tanuló egyívásúaké, nagyobb mértékben nőttek motorikus idegpályáik és hallóidegpályáik.

Schlaug szerint ez az első tanulmány, amely kimutatja, hogy a zenét tanuló gyermekek agya másként fejlődik, mint a nem tanulóké. Felnőttek esetében már korábban is bizonyították, hogy a zenével foglalkozók agya más, mint a zenétől távol állóké, de gyerekkísérleteket most végeztek először ― mondta. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1333
szavazógép
2009-04-23: Család - x:

A szemét világnapjai - Jártó Kocsis Edit

Ilyenkor, tavaszon mindannyiunk othonában már véget ért a nagytakarítás, de a sarjadó fű közül, a virágba boruló patakparton ránk vicsorít a szemét. Ez nem az én szemetem, a te szemeted, az ő szemete, hanem a Mi szemetünk. Mivel ilyen általános, és ennyire jelen van lépten-nyomon, hát megérdemel egy világnapot, már együttérzésből is.
2009-04-23: Család - x:

Tavaszi séta az erdőben - Puskás Attila

Megyek a még eredetihez hasonló, természetes állapotában kanyargó úton, Sepsiszentgyörgy alakulgató (leg)újabb negyedének puccos, némi sznobsággal kastélyt utánzó épületei felé tekingetve.