Az örömhormon javítja az arcfelismerést

2009. április 23., csütörtök, Család

A szexuális örömérzettel, a kötődéssel és az anyai gondoskodással kapcsolatba hozható oxitocin nevű hormon segít az ismerős arcok azonosításában is — állítják svájci kutatók.

Azok a férfiak, akik oxitocint kaptak, pontosabban idézték fel az ismerős arcokat, de a hormon nem javította náluk az élettelen tárgyak felismerését — mondta Peter Klaver, a Zürichi Egyetem munkatársa.

A The Journal of Neuroscience szakfolyóiratban közölt megállapítások szerint a hormon valamiképpen erősíti az agynak a szociális emlékezet területén aktív idegsejthálózatát. Elképzelhető, hogy a hormonnak olyan állapotokban is jelentősége van, mint az autizmus.

,,A tanulmány rámutat a szociális információk feldolgozásának párhuzamaira egereknél és az embernél, és további adalékkal szolgál ahhoz az elképzeléshez, hogy az oxitocinnak kritikus szerepe van" — vélekedik Larry Young, az atlantai Emory Egyetem oxitocinnal foglalkozó szakértője, aki a svájci tanulmányban nem vett részt.

Az oxitocinról korábban azt tudtuk, hogy a szülésben játszik szerepet, és serkenti a tejelválasztást. Állatkutatások azt igazolták, hogy a hormon segít a szoros anya-utód kapcsolat, valamint a párok közti kötődés létrehozásában is. Csak az utóbbi évtizedekben merült fel, hogy szintén szerepe van a férfiaknál a nemi vágy felébredésében és a szexuális működésben.

Klaver 44 férfinak mutatott képeket arcokról és élettelen dolgokról, például szobrokról és házakról. Az önkéntesek egyik fele oxitocint, másik fele placebót kapott orrspray formájában. A tárgyak felismerését nem befolyásolta a hormon, azt azonban igen, hogy az ismerős arcokat felismerjék a kísérleti alanyok, és kevesebbszer tévesztették össze az arcokat a kísérletben részt vevők.

,,Nagyon fontos megérteni, hogy a szociális felismerés javítható ilyen hormonokkal" — hangsúlyozta Klaver.

(MTI/Reuters)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1333
szavazógép
2009-04-23: Család - x:

Tavaszi séta az erdőben - Puskás Attila

Megyek a még eredetihez hasonló, természetes állapotában kanyargó úton, Sepsiszentgyörgy alakulgató (leg)újabb negyedének puccos, némi sznobsággal kastélyt utánzó épületei felé tekingetve.
2009-04-23: Múltidéző - x:

A könyv, a hó, a zene, a szél (Búcsú Lászlóffy Aladártól) - Bogdán László

— ,,Meglep az árnyék maradandósága, / meglep, hogy eltűnt emberek körül / ilyen nagyon és pontosan és forrón / megmarad az űr" — írta Mint egyszer Bartók című versében, s most, amikor végleges áttűnése után megpróbálom magam elé képzelni, érzem a képzelt, végzetesen eltűnő arca, alakja, személyisége helyén ezt az űrt.