Lászlóffy Aladárnak
Jön egy férfi az időből
azték homályból longobárd ködből
lipicai kancán ógörög éjben
torkig többes szám első személyben
Tajtékzik mögötte csontig lecsupálva
törmelék történelmi óra ábra
nyugodni kőre ül s fölzúdul a kőben:
álmodni nem lehet jelen időben
Mohácsnál lovat vált benne iszony
Treblinkán zabol és itat Atlantiszon
tornyul elébe mind mi mögé maradt
stanzák puhulnak kancák nyerge alatt
Erős nagy kézzel becézget időtlen tájat
kitakart orcákban fölragyog barmok is kezessé válnak
simogat s ilyenkor zsibongó ujjbegye boldog:
csecsemőkorukig szuszognak vissza a dolgok
Idegerdőket susogat mintha csak volna
kedve így élni örökkön lélegzetfojtva
álmai ághegyén hintázva nézi a gyermek:
járkál egy férfi az időben dolgozik elmegy