,,Nem várjuk meg a telet!"

Lustán mind egy ágon ültek,

S barnára vagy bronzra sültek

Hosszú nyári napozástól,

Sose kérdezték egymástól:

Mibe bújik a levél,

Ha eljön a hideg tél?

Forró napon egy kis szellő

Jólesett. De mikor felhő

S köd ömlött a nap elébe,

Ruhátlan levélkék félve

Dideregtek minden ágon.

Szerte-széjjel fagyot várón

Öltözködött a vidék:

Felöltötte sötétkék

Kabátját az öreg hegy,

Egy nagy csapat vörösbegy

Tisztogatta puha tollát,

A kisleány mint motollát

Pörgette a húzó orsót:

Szvettert köt majd. Repedt korsót

Bélelt egy élelmes pók,

S mint parányi léghajók,

Elszálltak a vadlibák.

Itt az ősz. És minden ág

Izgatott gyűlése felett

Kötekedő, csípős szelek

A meztelen leveleket

Csúfolták és sürgették.

Így történt — mikor már rég

Elillant a vándormadár —

Hogy a tisztult látóhatár

Felé, mint óriás legyek,

Elindultak a levelek:

Szállni délre, hőre, fényre...

Szálltak... szálltak... nem volt szárnyuk,

S lehuppantak az útszélre...

Azóta izgulva várjuk,

Mikor indul e sereg,

De csak ijedt verebek

Sirrennek fel néha onnan,

S csak nagyritkán valahonnan

Libben tovább egy levél,

Ha fölsegíti a szél.

Zörögnek és dideregnek,

De a bogár-gyerekeknek

S kis magoknak csuda jó

Ez a levél-takaró.