Sehogy sem szenvedhette ezt a csizmadia. Mondta es a feleséginek, hogy meg fogja tanítani a disznót, ha tovább es azt mondja: Gyuri... Gyuri, mikor az ő becsületes neve György.

De a disznó tovább es azt röfögte:

— Gyuri... Gyuri... Gyuri...

Megbújik egy este a csizmadia a kapu megi, s mikor a disznó jött bé a kapun, egy nagy darab fával úgy fejbe kólintotta, hogy abba a helybe megdöglött, még csak kettőt nyögött.

— György... György...

Mondta is a csizmadia:

— No ugye, hogy megtanultad a becsületes nevemet?!

De mikor látta, hogy a disznó megdöglött, kezdett bucsálódni, hogy milyen bolondot csinált. A felesége es reátámadt, de minden hiábavaló volt: a disznót nem tudták feltámasztani. A végén méges csak esszebékélt a feleségével: elmentek a vásárba, és vettek egy másik disznót.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.