Amikor már úgy tényleg elege lett az embernek a tömegből, abból, hogy fél óra alatt is csak bajosan tesz meg ötpercnyi távot, amikor már a füle is zúgott a zenétől, amelyet ugyan lehet, hogy szeretett, csak kissé éppen megsokallt, amikor már annyi mindent hallott egyszerre a különféle helyszíneken zajló rendezvényekről beszűrődő — vagy éppen gátlástalanul beáramló — zajokból, hogy már azt sem tudta, hol jár, hová tart — leginkább akkor és, persze, máskor is olyan jólesett, hogy volt egy hely.
Ahol élőzenét játszottak emberek hittel, szenvedéllyel és hozzáértéssel. Ahová nem szűrődött be a tömegrendezvények távolról oly visszarettentő zsivajlása. Ahol nem kellett üres söröspoharakon lépkedni, nem kellett a lacikonyhák felől megállíthatatlanul áradó illatáradatot kivédenünk.
A Park vendéglő Di Stefano bárjában a Szent György-napok alatt a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület által szervezett dzsesszkocsma ilyen hely volt. Barátságos, meghitt, és mégis ünnepélyes. És mintha minden koncert egyfajta ünnep lett volna. Gondoskodtak erről a fellépők, többek között a Balázs Elemér Group, a St. George Quintet, a Váczi Eszter Quartet, a Snaps Vocal Band, a Swinging Train, a Confusion, a nemEZ, a Session Jazz Band. És gondoskodtak erről a szervezők, a közönség, mindenki, aki arra járt, és hozzáadott valamit városunk ünnepéhez. Mert a dzsesszkocsma által ez gazdagabb, színesebb, értékesebb lett.
