Hogyan öregednek a férfiak

2009. április 30., csütörtök, Család

Befejeződéséhez közeledik a nyolc európai országban közel négy és fél ezer önkéntes bevonásával indult program, melynek célja a férfiak öregedési folyamatainak megismerése.

Néhány héten belül az utolsó önkénteseken is elvégzik a kutatási program részét képező vizsgálatokat. A program első szakaszában az önkéntesektől vért vettek, hormonális és antropometriai méréseket végeztek, és számos kérdőívet töltettek ki, amellyel a táplálkozási és szexuális szokásokat és a kognitív funkciókat vizsgálták. A kutatási program második, most befejeződő szakaszában három év elteltével ugyanezekkel az önkéntesekkel megismételték a vizsgálatokat.

Az összehasonlító tudományos eredményeken kívül a vizsgálatoknak a programban részt vevő férfiakat érintő konkrét egészségügyi haszna is volt. Az értékelt vérminta alapján a páciensek egynegyedénél mutattak ki kóros eltéréseket. A legtöbb férfi esetében valamilyen zsíranyagcsere-problémát fedeztek fel, másoknál májfunkciós zavarokat találtak, többeknél mértek kórosan magas vércukorszintet, s voltak olyan betegek is, akiknél rosszindulatú prosztataelváltozást derítettek fel.

Az Európai Unió támogatásával hét éve indult kutatási programban nyolc európai országból negyven és nyolcvan év közötti férfiakat vizsgálnak meg. A programban Magyarországon kívül még egy kelet-közép-európai ország, Lengyelország vesz részt, folynak kutatások Észtországban és Svédországban, Belgiumban, Nagy-Britanniában, valamint Olaszországban és Spanyolországban. A hamarosan lezáruló program nemcsak arról ad pontosabb képet, miként zajlanak a férfiak öregedési folyamatai, hanem az is kiderül, milyen esetleges különbségek vannak az egyes országok között. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1333
szavazógép
2009-04-30: Család - x:

Virágzik a mahónia — Puskás Attila

A kerti (közönséges) mahónia (Mahonia aquifolium) április végén, május elején bontja ki csokrosan nyíló sárga virágait. Valódi dísze ez az igénytelen cserje virágos udvarunknak, annál is inkább, mert a ritka örökzöld, lombos díszbokrok kevés faját képviseli. Fényes, ovális, tüskés peremű levelei között ősszel majd megjelennek a kék bogyótermések.
2009-04-30: Család - x:

A sertésinfluenza (Rettenes vírusok)

Nem pontos a sertésinfluenza elnevezés az immár igazoltan emberről emberre terjedő, új, A típusba tartozó influenzatörzs megnevezésére, amely a hivatalos jelölés szerint: A/Kalifornia/04/2009 — közölte az MTI kérdésére Melles Márta, a magyar Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója. Az új vírustörzs ugyanis madár-, sertés- és emberi influenza kombinálódásából született.