Kolozsvárra kéne menni — Fekete Réka

2009. április 30., csütörtök, Közélet

Véget ért a kolozsvári székhelyű Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) idei felvételi tájékoztató körútja, amelynek során tizenkilenc erdélyi és partiumi városban, köztük Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen mutatták be a 2009-es Egyetemi kalauzt. Mint kiderült, a háromszéki és általában a székelyföldi diákok többsége Kolozsváron szeretné folytatni tanulmányait, mifelénk legnagyobb az érdeklődés a gazdasági, orvostudományi és építészeti szakok iránt, sok terület azért nem vonzó a fiatalok számára, mert nem ismerik azokat.

A diákszövetség képviselői tájékoztatták a fiatalokat az egyes szakokon kiírt felvételiről, az egyetemi központok kulturális és szórakozási lehetőségeiről, a diákszervezetekről, valamint mindarról, amire a találkozókon megjelent végzős diákok kíváncsiak voltak. Van-e és milyen a bentlakás, ,,jó fejek-e a tanárok", mennyibe kerül az albérlet, a helyi szállítás és a színházjegy, nehezek-e a vizsgák, be lehet-e jutni a mesteri képzésre — ilyen és ezekhez hasonló kérdések hangzottak el leggyakrabban, de olyan diák is akadt, aki arra kérte a szervezőket, mondjanak egy olyan szakot, amely nem túl nehéz, nem túl drága, és ha azt elvégzi, lesz munkahelye. Aki kérdéseire nem kapott helyben választ, tovább kutakodhat a több mint négyszáz oldalas Egyetemi kalauzban, amelyben negyvenkét egyetem több száz szakának felvételi kritériumait, a beiratkozási és vizsgaidőpontokat, a tandíjas és tandíjmentes helyek számát közlik, és azt is meg lehet tudni, akkreditált egyetemről van-e szó, illetve folyamatban-e az akkreditációja, helyenként a tavalyi bejutási eredményeket is ismertetik, és szólnak az ösztöndíj-lehetőségekről. Az idei kalauzba bekerültek a szebeni és a gyulafehérvári egyetemek, a bukaresti rendőrakadémia (amely iránt egyre nő az érdeklődés), valamint a Babeş—Bolyai Tudományegyetem szociológia, történelem, földrajz és bölcsészkarán induló új magyar nyelvű szakok adatai is, a kiadvány utolsó fejezetében pedig közlik az összes hazai egyetem elérhetőségét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2009-04-30: Közélet - x:

Kinek az érdeke fontosabb? (Épüljön-e bevásárlóközpont Baróton?) — Hecser László

A barótiak pillanatnyi érdekeit kell nézni, vagy a jövőt nem szabad szem elől téveszteni? A helyi vállalkozók boldogulása vagy a nemzetközi vállalat befektetése fontosabb? Hány munkahely szűnne meg, illetve jönne létre, és nem utolsósorban ki fizet(ne) több adót a jövedelem és a munkahelyek, az ingatlanok után? — ezekről a kérdésekről esett szó hétfő délután a polgármesteri hivatal tanácstermében a bevásárlóközpont létrehozásával kapcsolatos közmeghallgatáson.
2009-04-30: Közélet - x:

Továbbra is elégedetlenek (Tüntettek a taxisok) — Váry O. Péter

Tegnap reggel sepsiszentgyörgyi taxisok foglalták el a polgármesteri hivatal előtti parkolót, idejében érkezve, hogy tüntetésükkel ne bolygassák a forgalmat. Elégedetlenségük oka továbbra is a városi tanács egy régebbi határozata, mely számukra elfogadhatatlan helybéreket szab meg.