A tehenek testtömegének csökkenését több módon is mérsékelni tudjuk. Az egyik, hogy a teheneket ne hizlaljuk el a szárazon állás időszakában. Minél nagyobb a szárazon állás idején a testtömeg-növekedés, annál nagyobb lesz az ellést követően a súlyveszteség. A másik, hogy ellés után minél nagyobb energiatartalmú takarmányt adjunk.
Ez csak úgy oldható meg, hogy nagymértékben megnöveljük az abraktakarmányok mennyiségét. Ugyanakkor a bendő kifogástalan működéséhez meghatározott mennyiségű szálastakarmány is feltétlenül szükséges. Ha nem elegendő a meghatározott szálhosszúságú (szecskahosszúságú) nyersrost, ami rágásra és kérődzésre készteti az állatot, csökkenni fog a nyáltermelés, és a bendő lesavanyodik, bendőacidózis alakul ki. Mindez csak a megfelelő szálastakarmányok etetésével előzhető meg. A laktáció első szakaszában, tehát az első három hónapban a napi takarmányadag energiatartalmának majdnem fele tömegtakarmányból kell hogy származzék. A kifogástalan minőségű tömegtakarmányok közül kiemelkedő jelentőségű a silókukorica és a jó minőségű fű- és lucernaszenázs (előfonnyasztott alapanyagból készült siló).
Újabban az energiahiányt ebben az időszakban a zsírok felhasználásával is mérsékelhetjük. Erre a célra azonban nem közönséges zsírokat, hanem ún. védett (by-pass) zsírokat használunk, amelyek a bendőben csak kismértékben bomlanak le, és ezért nem zavarják a bendőmikróbák működését. A védett zsírok etetésekor javul az energiaellátás, és ennek következtében nő a tejtermelés is.
A jó minőségű siló vagy szenázs, ha lehetséges, ne csak a téli, hanem kisebb mennyiségben a nyári takarmányozásban is szerepeljen. Ennek előnye, hogy a bendőben állandó mikrobás életet lehet kialakítani. A jó minőségű zöldtakarmányok, akár legelőn, akár kaszált adagolásban, ugyancsak kiváló tömegtakarmányok. A nagy tejtermelésű teheneket csak a közeli legelőkön szabad legeltetni, vigyázva arra is, hogy a növényzet ne legyen elvénült. Ha lehet, ne váltogassuk gyakran a zöldtakarmányokat, mert ezzel a bendő mikrobaállományát is gyakori változásra kényszerítjük. Azt pedig tudnunk kell, hogy egy új takarmányhoz való hozzászokáshoz 10—14 napra van szüksége a mikrobaállománynak.
A zöldtakarmányok a legtöbbször nem fedezik a nyersrost-szükségletet. A hiányzó rostot a széna etetésével tudjuk pótolni, ugyanis ez a szalma után a legtöbb nyersrostot tartalmazza. Ebben az első szakaszban, ha lehetséges, ne etessünk szalmát. Az ipari melléktermékek (nedves cukorrépaszelet, szeszipari moslék) is etethetők az első szakaszban, ezek ugyanis kedvezően hatnak a tejtermelésre.
A tejtermelés első hónapjaiban megfelelő mennyiségű fehérjét is kell biztosítani, ami a szárazanyag 16—17 százaléka kell hogy legyen. Arra is gondolni kell, hogy a lebontott fehérjék egy része kárba vész, a vizelettel kiürül a szervezetből. Az átlagos tejben 1,3 gramm kalcium és 1 gramm foszfor található, ezért a tejtermelő tehénnek sok ásványi anyagra is szüksége van.
