A vizsgált négy évfolyam: az élelmiszer-ipari mérnöki szak, valamint a környezetvédelmi mérnöki szak IV. és V. évfolyamai. (Szükséges e helyt megjegyeznünk, hogy azért végez most mindkét szakon két évfolyam, mert az ötödévesek még a régi oktatási rendszer szerinti képzésben, a negyedévesek már a bolognai-rendszer előírásának megfelelően tanultak.)

Az önkéntességen alapuló felmérést néhány negyedéves élelmiszer-ipari mérnökjelölt segített elvégezni, ezúton köszönöm hozzájárulásukat. Évfolyamok szerint a következő adatlapokat kaptam: az élelmiszer-ipari szak végzősei 23, a környezetmérnöki szak végzősei kilenc adatlapot töltöttek ki. Figyelembe véve a beadott kérdőívek számában mutatkozó lényeges eltéréseket, az adott válaszokat csak tájékoztató jelleggel ajánlhatom olvasóink figyelmébe. Mindenekelőtt megállapítom, hogy a kezdő tanulólétszámhoz képest (50 beiratkozott) az ötödik, illetve a negyedik év végére a tanulók 28—56 százaléka maradt vizsgára álló diáknak. (Legkevesebben a IV. éves környezetmérnökin — 28 százalék —, legtöbben az V. éves élelmiszer-ipari mérnökin — 56 százalék). Természetesen, a már kimaradottakat nem kérdezhettük meg, de vannak információink az okokat illetően. Igen hamar megszakították tanulmányaikat, akik azt hitték, hogy egy ún. könnyű egyetemre iratkoztak, ahol akár tanulás nélkül is lehet diplomát szerezni, mások egy-két év után rájöttek, hogy más pályát választanának inkább. Voltak, akik szüleik anyagi helyzetére hivatkoztak, bár jegyezzük meg, a Sapientia nem tartozik a drága egyetemek közé.

Mi érdekelt engem Románia e reményteljes magyar magánegyetemének életéből diákjainak véleménye alapján? (Megjegyzem: nem vagyok szociológus, ezért szakszerű felmérésre nem vállalkozhattam.) Annál is inkább érdekelt, nyomon is követtem a Sapientia körüli történéseket, mert megalapozott a remény a nemsokára bekövetkező akkreditálásra, és ezzel a magyar állam költségvetése ide irányított terheinek a csökkentésére.

1. Az egyetem vonzásterülete, anyagi elvárásai, feltételei.

2. Milyen színvonalú képzést nyújtott a Sapientia, és ezt hogyan értékelték a diákok mind elméleti, mind gyakorlati vonatkozásban? A tanultak alapján hogyan látják a továbbtanulás lehetőségét (mesteri, doktori), illetve milyen az esélyük a termelésben való elhelyezkedésre?

3. Milyen lakás- és étkeztetési feltételekkel segítette az egyetem a tanulók jó közérzetét, tanulási lehetőségeiket?

4. Milyen művelődési, sport-, illetve magyarságtudati tevékenységet biztosítva segítette hozzá az egyetemi ,,polgárokat", hogy ittlétük hasznos és szórakoztató is legyen, oly módon kitöltve szabadidejüket, hogy az egyetem padjait elhagyva teljes értékű értelmiségivé váljanak?

1. Az adott válaszok a diákok lakóhelyi megoszlása szempontjából akár általánosíthatóak is. Megállapíthatjuk, hogy a csíkszeredai Sapientia elsősorban a Hargita és Kovászna megyei diákok egyeteme, de már vannak (s reméljük, majd egyre többen) más megyékből is (Brassó, Maros, Szatmár). E jelenség természetes magyarázata lehet a közelség, a magyar tanítási nyelv, az ismertség és a viszonylag kedvező anyagi feltételek. A szociális és tanulmányi ösztöndíjak, az elfogadható áron biztosított bentlakás és étkeztetés (az ebéd 7,50 lej, a bentlakás 120 lej/hónap).

2. Az elmúlt években jelentősen javultak és tovább bővülnek a tananyag elsajátításának a feltételei. Az egyetem akkreditációjával a feltételek javulásában ugrásszerű változás várható. A tanárok állandó jelenléte kívánatos és szükségszerű lesz, mivel jelenleg a távolabb lakó tanárok egyszerre kénytelenek ún. tömbösítési órákon nagy anyagmennyiséget leadni, ami mind számukra, mind a tanulóknak igen fárasztó. A tankönyvek, forrásmunkák beszerzése, illetve hiánya megszüntethető terhet jelent, de jelenleg nehezíti a vizsgákra való felkészülést. A jól felszerelt laboratóriumok és a szünidei gyári gyakorlatok hozzák közelebb az elméleti ismereteket a termelési gyakorlathoz. Nagy a bizonytalanság a diákok körében a most már ugyancsak közeli elhelyezkedési lehetőségeket tekintve. Többen esélytelennek látják azt, hogy elvégezve az egyetemet el is tudjanak helyezkedni a termelésben. (Ezt a gondot, sajnos, joggal tetézi az ország jelenlegi gazdasági helyzete, a válság, a munkanélküliség.) Néhányan, majd fele-fele arányban, tovább szeretnének tanulni, hogy esélyük a mesteri, illetve doktori diplomával nagyobb legyen. A továbbtanulást legtöbben Románia egyetemi városaiban, jóval kevesebben Európa rangos egyetemein képzelik el. Megelégedéssel tapasztaltam, hogy valamennyien az itt elsajátított szakmájukat szeretnék folytatni, illetve abban tökéletesedni. Megyéink felelős vezetőin és vállalkozóin áll, hogy a most még tenni kész gyermekeinknek, unokáinknak ne okozzunk csalódást. Maradjanak itt, ahol felnőttek, és itt kamatoztassák tudásukat!

3. Csak a csíkszeredaiak s néhány környékbeli falu diákjai nem bennlakók, de vannak, akik albérletben laknak. Az egykori szálloda jelenlegi zsúfoltsága ismert tény, bár van a csendes tanulást kedvelők számára elvonulási lehetőség is, másrészt az együtt lakók, mivel általában azonos évfolyamon tanulnak, segítik egymást. A bentlakás iránti igény a biztosított előnyöknek is tulajdonítható: internetszolgáltatás, konyha, minden szobának külön fürdőszoba. A bennlakóknak biztosított ebéd minősége lényegesen javult az utóbbi hónapokban, a mostanit a nyilatkozók többsége jónak tekinti, a nagyobb étvágyúaknak (és melyik ifjú nem az) a szakácsok repetát is adnak — a reggelit, vacsorát mindenki az erre a célra kapott pénzéből, illetve a hazai jó falatokból oldja meg, némelyek együtt fogyasztják el a közösen bevásároltakat.

4. Fiatalságukhoz illően, a legbővebben a szórakozási, művelődési lehetőségekről nyilatkoztak a diákok. Az a meggyőződésem alakult ki, hogy a Sapientia vezetősége diákbarát. A gyakori bulikon kivül sok egyéb lehetőség is adott az idő hasznos eltöltésére. Például több labdajáték, társasági és néptánc, csoportos és témás kirándulás a szabadba, üzemekbe, erőterem, fitnesz, énekkar, filmklub, vitaestek, lelkészi program, állásbörze, zöldkör, aerobik stb. Azt is mondhatnám, hogy az én egyetemi éveim alatt ilyen bő választék nem állt rendelkezésünkre. Amit meg kell azonban jegyeznem, bár az első években van magyarságismereti tantárgy, sőt, vannak identitástudatot formáló tevékenységek is (pl. a Rákóczi Szövetség, amelynek keretében minden évben Budapesten emlékeznek meg az ’56-os forradalomról és szabadságharcról), mégis kevésnek tartom diákjaink felkészítését egy erős, történelmi tudatból eredő magyarságtudatra.

Gondolom, olvasóinkkal egyetértésben kívánhatok gyermekeinknek, unokáinknak sikeres évzáró vizsgát májusban, és a sokkal nehezebb államvizsga román nyelvű megvédését román egyetemi tanárok előtt júniusban—júliusban.