Mikós vén diákok Hódmezővásárhelyen

2009. május 13., szerda, Közélet

A mikós küldöttség

A vendégek valamennyien a Székely Mikó Kollégium diákjai voltak: Balog István mérnök, mikós vén diák, nt. Incze Sándor nyugalmazott református esperes, Sepsiszentgyörgy Pro Urbe-díjasa, Kádár Gyula történész, aki létrehozott egy könyv- és lapkiadó műhelyt, ahol immár tizennégy éve szerkeszti és adja ki a diákságnak (is) szóló Történelmi Magazin havi folyóiratot, Keresztes László tanár, a Székely Mikó Kollégium nyugalmazott igazgatóhelyettese, az egyesület titkára, dr. Szőts Dániel főorvos, a sepsiszentgyörgyi 11. m. kir. honvéd székely határőr zászlóalj egykori frontharcosa, az egyesület elnöke.

Közülük többen Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgárai, akiknek az ezt igazoló okleveleket a Székely Nemzeti Múzeumban Grezsa István, Kószó Péter és Kis András barátaink adták át Sepsiszentgyörgyön 2005-ben. Vendégeink közös múltunk, közös értékeink emlékét keresik városunkban. Tudjuk, a székelyek a végeken ma már nem a nemzet területi integritását őrzik, hanem a rájuk bízott nemzeti kincset, történelmi múltunkat és a nemzeti hagyományt. A híres alma mater, a Székely Mikó Kollégium fennállásának 150. évében a sepsiszentgyörgyi vendégek felkeresik a kollégium egykori híres diákjainak emlékhelyeit, sírhelyeit egy főhajtás, egy tiszteletadó emlékezés erejéig. Hogy kinek fontos ez? Elsősorban nekik, a hálás utódoknak. És persze nekünk is — a felejtő, hálátlan nemzettársaknak —, akik a mindennapi rohanásban nem biztos, hogy mindig átérezzük ennek a gesztusnak a jelentőségét.

A nemzet kimagasló személyiségeire való visszatekintés, történelmi tudatunk pallérozása nem a múltba menekülést jelenti a jelen és jövő kihívásai elől. Aki meg akarja érezni, az látja, hogy az önmarcangoló, pesszimista és kiégett anyaországnak ebben is példát mutatnak a határon túli magyarok: a hagyománytiszteletből, a múlt értékeinek megőrzéséből, a minden körülmények közötti túlélés képességéből. Sepsiszentgyörgyi vendégeink, a volt Mikó-kollégiumi diák, dr. Nagy György (1879—1923), Hódmezővásárhely hírneves ügyvédjének emléke előtt tisztelegtek, sírjánál, emlékszobájában és domborművénél koszorúkat helyeztek el.

Dr. Nagy György

Szégyen, nem szégyen, magamat tősgyökeres vásárhelyinek gondolva, eddig csak vajmi keveset tudtam az emeletes társasházakkal szegélyezett Dr. Nagy György utca flaszterét — beteglátogatás céljából — járva az utca névadójáról… Számomra a háromszéki küldöttség tagjaival való megismerkedés örömén túl nagy nyeresége látogatásuknak, hogy utánanéztem a rövid vásárhelyi tartózkodása ellenére is maradandó nyomot hagyó, erdélyi születésű politikus, jogász életrajzi adatainak. A szászsebesi gyermekkor vagy a mikós diákévek nem sejtették a további viszontagságos életutat. Frissen végzett ügyvédként először Sepsiszentgyörgyön nyitott irodát. A közéleti küzdőtérre lépve a Kossuth Lajos Asztaltársaság és a Függetlenségi és ’48-as Párt háromszéki elnökeként gyakran közölt az általa alapított Független Szé­kelységben és a kézdivásárhelyi Székely Újságban. 1910-ben már Hódmezővásárhelyről indította harcát az Országos Köztársasági Párt megalapítójaként a független demokratikus Magyarország, az első Magyar Köztársaság megteremtéséért a Monarchiával szemben. Az első világégés, forradalom, ellenforradalom… viharos időszakában Ady Endrétől is kapott bátorítást: ,,Bátor vagy, és tarts ki, légy magyar, kultúrás és székely. Ha ezer cinikusság ér is: ma már Veled vagyok."

Korai halála után sem nyugodhatott: a Kerepesi temetőben a nagy példakép, Kossuth mauzóleuma közelében lévő kopjafás sírhelyét ,,eltanácsolták". Ezért A magyar republikánus hamvait Kanadában élő fia, dr. Kaáli Nagy György 1988-ban Budapestről Vásárhelyre hozatta. A város díszsírhelyet adományozott a református Kincses temetőben, és posztumusz díszpolgárává nyilvánította. 1990-ben a Hódmezővásárhelyi Levéltár Nagy György-emlékszobát rendezett be, a hódtói városrészben pedig utcát nevezett el Kossuth elkötelezett hívéről. A Bethlen Gábor Református Gimnázium panteonjában 1992-ben avatták fel a Návai Sándor szobrászművész által alkotott bronz domborművét...

Köszönöm vendégeinknek, hogy felfedeztették velem a respublika álmodójának példaadó életútját!

Dr. Berényi Károly

Hódmezővásárhely, 2009. május

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-05-13: Közélet - x:

Mérnökjelöltek a csíkszeredai Sapientián — Puskás Attila

Kérdőíves vizsgálatunkkal az idei négy végzős évfolyam véleményét akartam megismerni, mivel ez a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem eddigi tevékenységéről, valamint jövőbeli lehetőségeiről is tájékoztat.
2009-05-13: Világfigyelő - x:

Visszavonhatatlan a katolikus egyház és a zsidóság megbékélése

Visszavonhatatlan kötelessége a katolikus egyháznak a valódi és tartós megbékélés a zsidósággal — jelentette ki Izraeli látogatásának második napján, tegnap XVI. Benedek a jeruzsálemi Nagyzsinagógában. A látogatás első miséjén, az Olajfák hegyének a lábánál a pápa délután azt hangoztatta, hogy Jeruzsálemben nincs helye erőszaknak és bosszúnak. A katolikus egyházfő még délelőtt történelmi látogatást tett a jeruzsálemi Sziklamecsetben, elmélkedett a Siratófalnál, majd a szentföldi püspökök előtt beszélt, alapvető fontosságúnak nevezve a keresztények közel-keleti jelenlétét.