Nem véletlen, hogy a Nemzeti Liberális Párt az RMDSZ-szel közösen nyújtotta be a kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt. És nem csak azért, mert egy évvel korábban még együtt kormányzott — ugyancsak kisebbségben — a két alakulat, most pedig a négypárti parlamentben ők alkotják az ellenzéket, hanem azért is, mert a hetvenszázalékos többséggel rendelkező koalíciós kormány egyaránt semmibe veszi a liberálisok és az RMDSZ véleményét, gyakran a házszabályt, sokak szerint az alkotmányt is áthágva fogadja el a különböző jogszabályokat, érdekeiknek alárendelt szavazógépként kezelve az eredetileg érdemi viták fórumaként működő törvényhozó testületet.
Ráadásul a dokumentumban megfogalmazott kifogások túlnyomó többsége valóban helytálló: az aláírók a kormáy gazdaságpolitikáját bírálják, a költségvetés-kiigazítást, melynek során az egészségügytől és a tanügytől vontak meg pénzt, hibának tartják a kisvállalkozásokat igen érzékenyen érintő átalányadó bevezetését. Felróják a kabinetnek, hogy nincs válságkezelő stratégiája, és ahelyett, hogy a munkahelyek teremtését támogatná az adóterhek könnyítése révén, a megszorító intézkedések a munkanélküliségi arány további növekedéséhez vezetnek. A dokumentumban szóvá teszik a demokrata-liberális—szociáldemokrata koalíció egyik leggátlástalanabb, a kormányzók korlátlan hataloméhségét tükröző intézkedését: a decentralizált intézmények vezetőinek menesztéséről szóló sürgősségi kormányrendelet elfogadását.
Hiába azonban az ellenzék tiltakozása: amint az várható volt, a bizalmatlansági indítványt kényelmes többséggel szavazták le a parlamentben. De talán nem is a voksolás eredménye az érdekes. A dokumentum ugyanis egyfajta mérlege a választások utáni nagykoalíció által támogatott, tulajdonképpen Traian Băsescu államfő által irányított kabinet négy hónapos tevékenységének, amelynek egyik része jórészt a tisztségek elosztásáról, a másik pedig a hatalom megtartásáról szólt. És ha a parlamentben nem is sikerült megbuktatni a kormányt, a választók még megtehetik ezt — az EP-választások és az államfőválasztás a koalíció sorsát is meghatározza majd —, főként ha úgy érzik, őket is ellenzékbe, kisebbségbe taszítja a hatalom.
