Majd minden családban kedvenc téma felemlegetni egy történetet, mely így kezdődik: mi leszel, ha nagy leszel?
A meséből kiderül, hogy nagytata hajóskapitánynak álmodta valamikori felnőtt önmagát, Pistike űrhajósnak, aztán lám, mi lett belőlük.
A gyerek manapság is szívesen álmodozik, a kamasz terveket sző, minden a régi forgatókönyv szerint történik, azaz mégsem…
A gyerek szívesen választ példaképül egy családtagot, közeli ismerőst, egy rajzfilmfigurát, mesehőst, és ez lesz a választott mesterségben is az ihletője.
A kamasz már sokszor megtorpan, mert a sokféle nézet és számtalan tényező kereszttüzében nem tudja, mitévő legyen.
A külvilág és sokszor a szülők számára is informatikusnak, orvosnak, atomfizikusnak, menedzsernek, gyógyszerésznek készül, mert úgy értesült, hogy ezek jól fizetett szakmák, választásuk előrevetíti a majdani jólétet. Igen ám, de ő valójában szakács szeretne lenni, mert imádja az ízeket, tanító néni, óvó néni, mert rajong a kisgyerekekért, szerelő, mert az mindig izgalmas, mint egy kirakójáték, színésznő, mert az övé a taps és a színpad.
Bár csak a választás lehetőségét latolgatja, konfliktusba keveredik a szülővel és sokszor önmagával is. Ahol a szülő rugalmas, és nem az anyagiak állnak szemlélete középpontjában, ott szépen egyezségre jutnak. Ahol pedig mindenáron tartani akarják a társadalmi státust, vagy éppen megszerezni a gyerek által, lassan elmélyül a konfliktus, bár a gyerek látszólag elfogadta a döntést. A régi kérdésre: mi leszel?, csak egy makacs vállrándítás és mormogás a válasz: Semmi. Aztán elkezd egy egyetemet, aztán még egyet, hogy eleget tegyen a kívánalmaknak. Jobbik esetben az általa kedvelt szakma mellett köt ki, és odaadó, örömteli munkálkodását látva a szülő kapitulál. Rosszabbik esetben az lesz belőle, amit mások vagy ő maga magára erőltetett, hogy ne legyen „lúzer". Anyagilag már friss végzettként is jó helyzetben van, s ez kárpótolja ideig-óráig, aztán egyre fásultabb, cinikusabb, s már ő sem érti, hogyan lett ügyvéd színész helyett, és miért elégedetlen a sorsával.
Persze, jó lenne a szakmák közti egyenrangúságról beszélni, mely társadalmi megbecsülésben és anyagi juttatásban egyaránt kifejezésre jut, de ez egy távolabbi jövő. A kérdést addig is így tenném fel: milyen ember leszel, ha nagy leszel?
