Támogatás száztízezer hektárra — Ferencz Csaba

2009. május 21., csütörtök, Közélet

Május 15-ig Háromszéken mintegy 13 200 kérvényt tettek le területalapú támogatásra, a gazdák valamivel több, mint 110 000 hektárra igényelnek uniós segítséget.

A harmadik uniós év kérvényezési határidején túl elmondható, hogy a mezőgazdasági termelők többsége igényli a területalapú támogatást, illetve a kultúrák függvényében nyújtandó, különböző országos kiegészítő juttatásokat. A kérvények száma sem változik sokat, 2007-ben valamivel több, mint tizennégyezer iratcsomót iktattak, a jogosultak száma ennél valamivel kevesebb volt.

Idén a május 15-i határidőig összesen 13 194 iratcsomót iktattak. Június 9-ig még elfogadnak kérvényeket a kifizetési ügynökségen, ám minden munkanap késésért egy százalék levonást számolnak.

Országos szinten egyébként 1,086 millió kérést nyújtottak be, és összesen 9,286 millió hektárra kérték az uniós támogatást, azaz 560 000 hektárral többre, mint 2008-ban.

A tavalyi támogatások kifizetését illetően Király Tünde Helén ügyvezető aligazgatótól megtudtuk, eddig 1147 iratcsomót hagytak jóvá, és 818 háromszéki gazda kapta meg a pénzt. A csatlakozási szerződés értelmében egyébként a kifizetéseket az év közepéig kell végrehajtani.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2009-05-21: Közélet - x:

Egy a nemzet! (Tőkés László és Orbán Viktor Kézdivásárhelyen) — Iochom István

Tegnap délután Marosvásárhelyről érkezett a céhes város ezer ülőhelyes, zsúfolásig telt főtéri református templomába Tőkés László püspök, a Magyar Összefogás listavezetője és Orbán Viktor, a Fidesz — Magyar Polgári Szövetség elnöke, volt miniszterelnök, aki a határok fölötti nemzetegyesítés eszméje jegyében közösen kampányol Tőkés Lászlóval és a Magyar Összefogás listájának többi jelöltjével.
2009-05-21: Közélet - x:

Fókuszban a kalandturizmus — Mózes László

Turisztikai téren váltást próbálunk eszközölni, amelyhez nagy reményeket fűzünk a megye fejlesztését illetően — közölte a kilencedik Háromszéki Turisztikai Napok beharangozójaként tegnap Demeter János, a megyei tanács alelnöke.