Szépek voltak, csinosak voltak, de mind a hárman olyan selypesen beszéltek, mintha egy foguk sem lett volna.

Már ugyancsak ott volt az idejük, hogy férjhez menjenek, de amint megszólaltak, minden legénynek elment tőle a kedve.

Egyszer egy idegen legény jött a faluba leánynézőbe. Elkommendálták az özvegyasszonyhoz is. Az asszony mindjárt kávét tett fel, hogy majd megkínálja a legényt, a lányoknak meg megparancsolta, hogy egyik se szóljon egy szót se, majd beszél ő helyettük.

Be is állított a legény, még a széket is letörölték neki. Beszélt annyit az öregasszony, hogy a legény alig jutott szóhoz, a leányok meg hallgattak, mint a tojásban a csirke. Egyszer csak elkezdett futni a tej. Elkiáltja magát a nagyobbik leány:

— Put a té, put a té!

A közbülső meg mindjárt rámondja:

— Ne fólj, te, nem fabad befélni!

De a legkisebb sem hagyja magát:

— De drága a té, péndér addák!

A legény csak nézett széjjel, s úgy elment, hogy még a kávét sem várta meg.

Talán még most is házasodik, ha eddig meg nem házasodott.