Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai című új, vaskos kötete a szerző terjedelmes és igen érdekes előszavával tulajdonképpen lehallgatási jegyzőkönyveket közöl újra a költő-politikus egyik (?) előkerülő dossziéjából.
1986 áprilisa és 1989 decembere között az akkor Marosvásárhelyen élő és az Igaz Szónál szerkesztőként dolgozó költő minden telefonját lehallgatták, archiválták, esetenként bizarr, esetenként hajmeresztő, eseteként perfid, nagyon sokszor ijesztő módon kommentálva is. A bizarrériákra a Markót folyamatosan évekig lehallgató főhadnagy különösen érzékeny. A nevét hagyjuk, sokan voltak, s akkoriban már csak ez az egy közhivatal, a Szekuritáté helyezett hangsúlyt bizonyos munkatársainak magyartudására, hiszen érteni kellett a megfigyelteket, akik értelemszerűen hálószobájukban, dolgozószobájukban, a kocsmákban, a cukrászdákban, az utcasarkon, a szerkesztőségekben, a színházak előcsarnokában, képzőművészeti kiállításokon és író-olvasó találkozókon vagy telefonon, sajnos, nem az állam nyelvén fejtették ki irredenta, felforgató elképzeléseiket, veszélyeztetve a Román Szocialista Köztársaság stabilitását és integritását. Súlyos vád, de ez és csupán ez indokolta hosszadalmas, kitartó megfigyelésüket, tisztek kisebb és nagyobb csoportjai foglalkoztak a jelek szerint az erdélyi költővel, s valószínű, ahogyan bizonyos, a célszeméllyel közeli kapcsolatban állók hálózati neve is jelzi, nem csak s nem kizárólag vele, de a kötet riasztó és időnként kisszerű, nevetséges kommentárjai szerint vele és roppant szerteágazó kapcsolataival különösen… S mivel a tetemes összegbe kerülő megfigyelést időről időre indokolni is kellett, hát ha nem is gyártottak dokumentumokat, bár ki tudja, erre azért nem esküdnék meg, esetenként a kommentárokban egészen a denunciálásig elmennek. Van a kötetben egy Gagyi Józseffel folytatott beszélgetés, amelyből a főhadnagy — végre igazolva érezvén a célszemély megfigyelésébe fektetett önzetlen, kitartó és fáradságos munkáját — olyan eszelős és erőltetett észrevételeket von le, melyeket ha bizonyítani tud, akár rács mögé is juttathatta volna a nevezett személyt. Nem juttatta oda, ez esetben bizonyítékai nem állottak meg a lábukon, nem képezhették egy esetleges eljárás indítását. Nem a buzgómócsing lehallgató tiszten múlhatott. Ő saját munkáját akarta állandóan igazolni…
Mindenestül kisszerű és rémesen, nyomasztóan bornírt és perfid ez az egész lehallgatási gyűjtemény. Gyönyörűek voltak a nyolcvanas évek, jó, hogy elmúltak. De elmúltak-e?
Markó Béla: Egy irredenta hétköznapjai. Pallas-Akadémia, 2009
