Negyven évvel ezelőtt, 1969. május 25-én avattuk Kisbaconban a Benedek Elek-emlékházat. A 2009-es háromszéki Benedek Elek-emlékév kettős évfordulójához hozzá kell tehát pászítani ezt a harmadikat, azaz a nagy mesemondó, harcos publicista és szépíró születésének 150., halálának 80. évfordulójához a nevét viselő emlékház avatásának 40. évfordulóját is. Utóbbi azért is jelentős, mert az emlékház meghatározta, hogy Benedek Elek szellemi-erkölcsi-emberi öröksége miként épülhetett be a 20. századi magyar közemlékezetbe.
Jelentős maga az indító dobbantás is, az emlékházavatás. Elsősorban azért, mert a II. világháború után ez volt az első olyan alkalom, amikor az osztályharc alapján egymással szembeállított erdélyi magyar értelmiségi körök reprezentánsai együvé gyűlhettek. Találomra, de László Márton levéltáros-történész (Máthé János: Magyarhermány kronológiája, 1944—1964, Pro Print Kiadó, 2008) tanulmányára alapozva is sorolom, hogy az ünnepségen részt vett, többek között, Bajor Andor, Balogh Edgár, Bartalis János, Bálint Tibor, Bogdán László, Bözödi György, Dali Sándor, Domokos Géza, Farkas Árpád, Gajzágó Márton, Horváth István, Magyari Lajos, Nagy István, Sütő András, Szabó Gyula, Veress Dániel, Veress Zoltán és annyian mások. Bár ez alkalommal nem született közös nyilatkozat vagy határozat — sajtóvisszhangja viszont igen jelentős volt —, maga a tény és alkalom, hogy ez a hangadó értelmiségi réteg együtt lehetett, s az ünnepség előtt és ezt követően csoportokba verődve oszthatta-szorozhatta a maga dolgait, az erdélyi — romániai — magyar szellemi életben határkőnek bizonyult, azt is példázva, hogy ha ehhez megvan a szükséges akaraterő és elszántság, a siránkozásnál és titkolt jajongásnál egyebeket is meg lehet valósítani ebben az országban.
Az avatóünnepségről szólva még két jelenséget kell megemlítenem: a kisbaconi kúria parkjába és almáskertjébe hatalmas tömeg, az úgynevezett közemberek sokasága gyűlt össze. Ilyen jellegű összejövetelre sem volt ez előtt példa. Tulajdonképpen Benedek Elek népe volt ez, amelyhez és amelyért annyiszor és annyi műfajban szólott, s amelyért az 1922-es, Erdélybe való hazatérést követően, 1929-ben bekövetkezett haláláig annyiszor végigszekerezte Erdély jelentős számú települését. A falvakat is. Emlékszem, szüleim és a falumbeliek Alsócsernátonból jöttek át Kisbaconba, s édesanyám nevetve mondta, hogy ezt az Elek Apót én ismerem (édesanyám 1916-ban született), járt nálunk is az iskolában, meséket mondott, két tojás volt a belépti díj.
A másik jelenség, hogy az emlékház léte az ünnepséget követően maga után vonzotta a köz- és a hatósági érdeklődést. Az utóbbit kíméletessé és elnézőbbé tette, tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy az Elek apó ültette parkon kívül érintetlenül megmaradhatott az almáskert és az ezeket körülölelő, ugyancsak Elek Apó ültette erdőkaréj.
És el ne felejtsem: az emlékház léte nemcsak az írókat, publicistákat inspirálta, hanem művészeket is ihletett, szobrok, festmények, portrék készültek, s az emlékházat meglátogató ezrek, a szervezett csoportos és a családi kirándulások annyi szimbolikus emléktárgyat halmoztak össze az épületben, hogy egy adott ponton már attól tartottunk, ezek sokasága kiszorítja vagy ,,árnyékolja" az eredeti emlékeket. Az összkép része az is, hogy a Háromszékre érkező magas rangú vendégeknek is bemutattuk az emlékházat, ezzel mintegy védelmet biztosítva az intézmény számára azokban az időkben is, amikor már Király Károly megyei első titkár nem volt köztünk.
Nekem az első szóbeli megrovásban az ünnepség után volt részem: a Megyei Tükör fakszimilében közölte ugyanis az akkor már nagyon idős Benedek Marcell hozzám címzett levelét, s az akkori politikai kurzus szerint Benedek Elek édesfia külföldinek, idegennek, a ,,más ország" belügyeibe való beavatkozónak számított.
Ez a ,,letolás" , amint erre később rájöttem, formális volt, s a politikai nyilvánosságnak szólt. Király ugyanis Sütő Andrást is figyelmeztette — erre önéletírásában és az én Benedek Elek-dokumentumfilmemben, a Királyvadászatban is utal —, hogy ne példálózzanak annyit a Kovászna megyei ,,megvalósításokkal", mert ezzel rosszat tesznek az ügynek. A szomszéd megyebéli politikai vezetés is kellemetlen helyzetbe kerül, mert az ottaniak szemrehányásokkal pocskondiázzák őket, s a bukarestieket is irritálja az itteni ,,magyarkodás".
Mi pedig bólintottunk, és tettük tovább a dolgunkat.
Az emlékházavatásra visszatérve: a sok ünnepi szónok, beszédmondó közül markánsan kiemelkedett idős Máthé János magyarhermányi autodidakta vidéki tudós, aki bámulatos tájékozottságával, ízes és szemléletes beszédével, szimbolikusan ható népviseletével és a maga mellé rendelt székely ruhás lánnyal és legénnyel valósággal megbabonázta az összesereglett sokaságot.
Máthé Jánost Flóra néni, Benedek Elek legkisebb lánya ajánlotta figyelmembe mint Erdővidék igen népszerű, tudós emberét. Az avatóünnepi fellépésre én kértem fel, ismeretségünk tulajdonképpen ebből az időszakból datálódik, s a Megyei Tükörben 1969. május 3-án, tehát az ünnepséget megelőző időszakban közölt írásomnak is az volt a célja, hogy ,,ösvényt verjek" közéleti szerepléséhez, és személyét a hatalom megjelenítőivel is elfogadtathassam.
László Márton a már említett művében nagyobb terjedelmet szentel Máthé János panaszának, amelyet Sütő Andrással is megoszt, hogy az emlékházavatáson elmondandó szövegéből kivágták a ,,Benedek Elek székely-nemes katonaszülőktől, a régi primipiláris rendből származott, kinek kardja a szegen, paripája a pajtában örökös készenlétben kellett álljon" passzust.
Az ünnepségen elmondandó — és elmondható — szövegekkel D. F., a megyei pártbizottság akkori propagandaosztályának vezetője foglalkozott, szinte bizonyos vagyok benne, hogy a Máthé János stílusától teljesen elütő és a beszédből kilógó köszönet Ceauşescunak nem a földműves tudós műve, hanem ezt a szövegrészt utólag műtötték a beszédbe. Ilyen vonatkozásban a Máthé János életművében más helyeken is előforduló szövegrészeket nem szerencsés neki tulajdonítani, hanem ezeket mint kötelező fordulatokat kell felfogni, amelyek feltételei voltak annak, hogy egy beszéd elhangozzék vagy egy írás megjelenhessen.
Egyébként jellemző, hogy a Megyei Tükör, a megyei pártbizottság lapja az eredeti Máthé János-szöveget hozza, beleértve azt a mondatot is, amelyet Benedek Elek székely-nemes katonaszülőktől való származásáról mondott. És a ,,szájtartását" illetően Dali Sándornak és munkatársainak köszönhetően jelenhetett meg Benedek Elek legidősebb fiának, Marcellnek a levele is.
Az alábbiakban a Benedek Elek-emlékház avatására emlékeztető szándékkal közöljük Máthé János 1969. május 25-én a kisbaconi kúria verandájának lépcsőjén elmondott és a Megyei Tükör 1969. május 28-i számában közölt beszédét.
