Folytatódik a vita az MKP-n belül

2009. május 23., szombat, Világfigyelő

Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) stratégiai alelnöke szerint szó sem lehet arról, hogy a párt frakciójából kivált három képviselő — Bugár Béla, A. Nagy László és Gál Gábor — politikai platformot hozzon létre az MKP-ban.

A legfőbb kifogásom az, hogy politikai platform egy pártban nem létezhet, mert a párt maga a politikai platform — nyilatkozta Duray. A politikus azt nem tartja kizártnak, hogy sima, nem politikai platform alakuljon, de szerinte először a programot kellene bemutatni. Nem túlságosan bizakodó a megegyezéssel kapcsolatban Bugár Béla sem. Ő és társai szerdán mintegy 40 MKP-s politikussal egyeztettek, neveket nem árultak el. Tudjuk, hogy Duray Miklós saját csatornáin tájékoztat, vagyis inkább félretájékoztat, ezért szükségesnek láttuk, hogy mi is tájékoztassuk az MKP egyes regionális vezetőit, hogyan látjuk a helyzetet — mondta Bugár, az MKP korábbi elnöke. Azt nem árulta el, kik vettek részt a találkozón, annyit mondott, hogy hármukon kívül több más parlamenti képviselő és regionális szinten meghatározó politikus és polgármester is jelen volt. Bugár felháborítónak tartja azokat az állításokat, melyeket Csáky Pál pártelnök szerdán az Új Szónak adott interjújában megfogalmazott. A pártelnök azt üzente, hogy platformot nem azért kell létrehozni, hogy az ahhoz tartozók a párt politikájával kapcsolatban ellenvéleményeket fogalmazzanak meg, és nem a sértődött emberek pozíciójába kell beszorítani magukat. A párt elnöksége és a három politikus várhatóan hétfőn tárgyal újra.

A hármak áprilisban azért léptek ki a frakcióból, mert elégedetlenek a pártvezetéssel. Az országos tanács szombati ülésén azt javasolták, hogy létesüljön a párton belül egy platform, amely a kisebbségi véleményeket is megjelenítené.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2009-05-23: Világfigyelő - x:

Magyar—szerb kapcsolatok

Négy év szünet után újból ülésezett a magyar—szerb nemzeti kisebbségi kormányközi vegyes bizottság.
2009-05-23: Világfigyelő - x:

Röviden — Szekeres Attila

Medvegyev oroszellenes szövetkezéstől tart
Dmitrij Medvegyev orosz elnök óva intett attól, hogy az Európai Unió által kezdeményezett keleti partnerség programja oroszellenes szövetséggé alakuljon. Zavar minket az a jelenség, hogy bizonyos országok egy Oroszország elleni partnerségként próbálják felfogni a kezdeményezést — fogalmazott Medvegyev az uniós vezetőkkel együtt tartott sajtótájékoztatóján a távol-keleti Habarovszkban. Javier Solana kül- és biztonságpolitikai főmegbízott igyekezett eloszlatni az orosz kételyeket, sőt, felajánlotta Moszkvának, hogy vegyen részt az eredetileg hat volt szovjet tagköztársaság számára meghirdetett keleti partnerség programjaiban.