S az idők során csupán a megvalósítás módozatai változtak. A két világháború között az erőszakot sem nélkülöző, nemzeti létünket veszélyeztető hatalmi törekvéseket kellett kivédenünk. Sikerült. Öntudatos és bátor vezetőink, kiépített intézményrendszerünk segítségével. Megnyirbált, de még mindig jelentős közösségi vagyonunkra támaszkodva. A proletárdiktatúra ezt a vezetőréteget megsemmisítette, az intézményrendszert felszámolta, és a vagyont elrabolta már a dicsőséges kommunizmus kezdeti időszakában. Később tömeges betelepítésekkel változtatták meg az erdélyi városok nemzetiségi összetételét. Az egyenlőség és testvériség jegyében, az iparosítás álcája alatt. Miközben a hírhedt román titkosrendőrségen külön ügyosztály dolgozott lázasan a nemzetiségi kérdés végleges megoldásán. De a székelyföldi intézményvezetők zöme még mindig magyar maradt, csak az utolsó években kezdték lecserélni őket. A ceausizmus legsötétebb időszakában, melynek megszorításai végül a rendszer csúfos bukásához vezettek.

Napjainkban a vezetők kinevezése ismét etnikai szempontok alapján történik, a szakmai tudás és tapasztalat mellőzésével, veszélybe sodorva az érintett hivatal hatékony működését. Azon hivatalét, melyre a lakosság ügyes-bajos dolgainak intézése, gondjainak megoldása bízatott. Számunkra ez már önmagában véve elfogadhatatlan. A változtatásnak viszont más következményei is vannak. Az új főnök ugyanis előbb-utóbb saját embereit ülteti a kulcsfontosságú helyekre, akik a maguk során majd ugyanezt teszik, újabb személyzetcserét alkalmazva. E folyamat eredményeként ki fogunk szorulni a közintézményekből, ahogy a katonaság, rendőrség, csendőrség, titkosszolgálatok kötelékéből már kiszorultunk. S ez nem csak a viszonylag jól fizető állások elveszítését jelenti, hanem szolgasorba taszításunkat is, gyarmatosításunk kiteljesítését, felmorzsolásunk folytatását. Ezúttal nem fegyverekkel, hanem gazdasági eszközökkel, megélhetési forrásainkat elzárva, szülőföldünk elhagyására kényszerítvén bennünket.

Mindezt még nem késő megakadályozni! Ne hagyjuk hát, hogy megtörténhessen! Alkotmányos jogunkkal élve tiltakoznunk kell a minket sújtó intézkedések ellen. Pártjaink, egyházaink, civil szervezeteink feladata megszervezni azon megmozdulásokat, amelyeken hangot adhatunk követeléseinknek. Nekünk pedig, erdélyi magyaroknak kötelességünk részt venni ezeken. Egységesen és tömegesen. Újra meg újra. Mert csak így leszünk, csak így lehetünk eredményesek. Bizonyságot téve, hogy a történtek nem csak politikusaink, hanem nemzeti közösségünk egészének akaratába ütköznek.