Ritoók Zsigmond ókorkutató kapta az idei Bolyai-díjat

2009. május 26., kedd, Világfigyelő

Ritoók Zsigmond ókorkutatónak ítélték oda a 2009. évi Bolyai-díjat. A magyar tudomány legnagyobb értékű elismerését, az idén már nettó százezer euró összegű Bolyai-díjat Sólyom László köztársasági elnök adta át vasárnap este. Ritoók Zsigmond akadémikus az ELTE Bölcsészettudományi Karának emeritus professzora, az ókortudományon belül szűkebb szakterülete a korai görög epika, dráma, az antik esztétikai gondolkodás és annak továbbélése.

A tudományterülethez nem kötött díj olyan magyar állampolgárságú vagy magyar származású személynek adományozható, aki nemzetközi szinten is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, utánpótlás-nevelés területén, valamint ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén. A Bolyai-díj Alapítványt 1998-ban hozta létre magánvagyonából Karsai Béla, Lantos Csaba, valamint Somody Imre és akkori felesége. 2001-ben csatlakozott az alapítókhoz Várkonyi Attila és Alexander Brody. Lukács János világhírű történész és Oláh György Nobel-díjas kémikus idén elvállalta a Bolyai-díj védnökségét.

A Nemzeti Színházban megrendezett ünnepségen részt vett és beszédet mondott Bajnai Gordon miniszterelnök is. A kétévente odaítélt díj adományozásáról tizenöt tagú díjbizottság dönt, melynek tagjai a magyar tudomány elismert képviselői, elnöke pedig a köztársasági elnök. Sólyom László szerint a Bolyai-díjat olyan tudós kaphatja meg, aki Magyarországon dolgozik, és tevékenysége példamutató a fiatalok számára. Véleménye szerint a jó tanárok miatt jók az iskolák, mert elérik, hogy a diákoknak személyes közük legyen a tananyaghoz. Sólyom László úgy fogalmazott: Ritoók Zsigmond a nevelés, a továbbadás, a pedagógia szenvedélyével vezet el bennünket az antik eredetihez, és ébreszt rá arra, hogy ehhez a világhoz a mai embernek is nagyon sok köze van.

Az eddigi díjazottak: 2000-ben Freund Tamás neurobiológus, 2002-ben Roska Tamás villamosmérnök, 2004-ben Bor Zsolt lézerfizikus, 2007-ben pedig Lovász László matematikus.

Ritoók Zsigmond Széchenyi-díjas filológus, akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanára a görög—latin irodalmat, az antikvitás esztétikáját és az ókortudomány történetét kutatja közel hat évtizede, eközben nemzedékeknek mutatta meg az antikvitás szépségét.

Ritoók Zsigmond 1993-tól az MTA rendes tagja, hazai és külföldi egyetemek díszdoktora. 1992-ben Szent-Györgyi Albert-díjat kapott, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét ítélték neki, 2001 óta Széchenyi-díjas, 2008-tól a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetés birtokosa. Az akadémikus választmányi tag a Magyar Ókortudományi Társaságban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-05-26: Riport - x:

Illés szekerén — Kisgyörgy Zoltán

Az ószövetségi próféta szekerén képzelve magunkat jártuk be keresztül-kasul az alvégi községközpontot. Reményik és Ady róla faragott strófái keringtek emlékezetünkben, de ösztönzött a dicsőséges és gyógyító Szent Illés próféta példamutatása is: életének sok mozzanata jelképesen kapcsolódik Illyefalvához, ahol minden év július 20-a táján megszervezik az Illés-napokat, és számunkra fontos, hogy e szokások itt is újra életre kelnek, nem csak a barcasági Négyfaluban.
2009-05-26: Világfigyelő - x:

Fico aggodalma

Komoly gondot okoz a szlovák kormánynak az, ami a Fidesz és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökeinek szombati esztergomi találkozóján hangzott el a Kárpát-medencei magyarság európai parlamenti képviseletével kapcsolatban.