Röviden — Simó Erzsébet

2009. május 26., kedd, Világfigyelő
Atomot robbantott Észak-Korea

Észak-Korea bejelentette, hogy hétfő reggel sikeres föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre. A sztálinista vezetésű távol-keleti ország egyúttal rövid hatótávolságú rakétát is kilőtt kísérletképpen. Ez volt a második észak-koreai kísérleti atomrobbantás; az elsőt 2006 októberében hajtotta végre. Phenjan a KCNA hivatalos hírügynökség útján tudatta: a kísérleti atomrobbantás az észak-koreai nukleáris elrettentő erő erősítését célzó lépések részét képezi, ezen intézkedések pedig az ország védelmét szolgálják.

A második atomrobbantás ereje és az ellenőrzés technikai színvonala egyaránt meghaladta az első tesztét — ismertette a Yonhap dél-koreai hírügynökség a beszámolót. A japán kormány elfogadhatatlan lépésnek, az erre vonatkozó, 2006-ban hozott BT-határozat megsértésének nevezte az észak-koreai kísérletet, s kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását. Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet bejelentette, hogy a BT még a nap folyamán rendkívüli ülést tart az észak-koreai atomkísérlet ügyében. Észak-Korea nem zárja ki újabb atomkísérletek végrehajtását, amennyiben az Egyesült Államok folytatja a megfélemlítés politikáját vele szemben — közölte tegnap Észak-Korea moszkvai nagykövetségének egyik magas beosztású tisztségviselője.

Obama elítéli

Az amerikai elnök szerint a békét és a biztonságot fenyegetik Észak-Korea nukleáris törekvései, ezért cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget. A tegnap végrehajtott észak-koreai nukleáris és rakétakísérlet ugyan egyáltalán nem kelt meglepetést eddigi nyilatkozataik és tetteik tükrében, mégis súlyos aggodalomra ad okot minden ország számára — hangsúlyozta washingtoni közleményében Barack Obama. Az amerikai elnök a nemzetközi jog megsértésének nevezte a végrehajtott nukleáris kísérletet, és hangsúlyozta: ,,Észak-Korea közvetlenül és meggondolatlanul provokálja a nemzetközi közösséget." Elemzők egyetértenek abban, hogy az észak-koreai nukleáris kísérlet óriási diplomáciai kihívást jelent Obama számára a gazdasági világválság és az iráni atomprogram jelentette fenyegetés mellett. * Nyilatkozatban ítélte el az észak-koreai atomkísérletet tegnap az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Lavrov aggódik

Oroszországot természetesen aggasztják az észak-koreai nukleáris kísérletről szóló hírek, de szükségesnek tartja azok további ellenőrzését — jelentette ki tegnap Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter Bejrútban újságíróknak nyilatkozva elsősorban a hírek további ellenőrzésének szükségességét hangsúlyozta. Azt mondta, Moszkvában folyik az információk elemzése, s úgy vélte, mire a nap folyamán összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülése, az orosz küldöttségnek már rendelkezésére állnak a szükséges adatok.

Kína ellenzi

A Phenjan szövetségeseként számon tartott Kína is elítélte a tegnapi észak-koreai atomkísérletet. A külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy a kínai kormány határozottan ellenzi a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság által végrehajtott nukleáris tesztet, és felszólítja Észak-Koreát, hogy ne tegyen semmit, ami elmérgesítheti a helyzetet.

A francia elnök ismét kiállt az önálló palesztin állam létrehozása mellett

Izrael számára a legjobb biztonsági garancia egy önálló palesztin állam létrehozása és a ciszjordániai zsidó telepek építésének leállítása — jelentette ki tegnap a francia elnök. Nicolas Sarkozy az Egyesült Arab Emírségek hírügynökségének fejtette ki az izraeli—palesztin konfliktusról vallott álláspontját abból az alkalomból, hogy Abu-Dzabiban felavatják Franciaország első állandó közel-keleti katonai támaszpontját. Sarkozy június 3-án Párizsban találkozik először Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel. A találkozóra rányomja bélyegét, hogy Netanjahu nemrég leszögezte: Jeruzsálem örökre Izrael fővárosa marad, és soha nem lesz megosztott. Az izraeli kormányfő ellenzi a független palesztin állam megalakítását, bár vasárnap — megválasztása óta először — távlati lehetőségként említést tett erről.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-05-26: Világfigyelő - x:

Magyar tükör — Bogdán László

A magyar belpolitika elmúlt hetét a kormány hamarosan bevezetendő ingatlanadó- vagy vagyonadó-elképzelése körüli viták uralták. Rafinált adószakértő legyen a talpán, aki képes eligazodni a szövevényes elképzelésekben, egyelőre tény, hogy az egész igazolja Bajnai Gordon kormányfő belépőjét a magyar politikai életbe.
2009-05-26: Magazin - x:

Osztrák film kapta az Aranypálmát

Az osztrák Michael Haneke Das weisse Band (A fehér szalag) című filmje nyerte el vasárnap az Aranypálmát a 62. Cannes-i Filmfesztiválon. A két és fél órás fekete-fehér dráma az első világháború kitörése előtt egy észak-németországi kis faluban játszódik, témája a puritán világ gyermeknevelési módszereiből születő erőszak.