A felújított Jancsó-kúria
A Kulturális Örökség Napjai európai szintű rendezvénybe a múlt esztendőben Gelence is bekapcsolódott. 2008. szeptember 21-én közel háromszáz érdeklődő látogatta meg a Ladia falurészen lévő, 471. szám alatti Jancsó-udvarházat. A rendezvényre a Jancsó család elszármazott tagjai is eljöttek. Az udvarházat jelenlegi tulajdonosa, a Budakeszin élő dr. Szász Károly közgazdász újíttatta fel, restauráltatta eredeti formájában.
A 90-es években már gyatra állapotba került épületet 2005-ben vásárolta meg az örököstől, Hunyadi Éva sepsiszentgyörgyi ny. tanárnőtől, akinek az édesanyja unokatestvére volt Jancsó Péternek, a birtok utolsó tulajdonosának. A kúriát a 2005-ben elkezdett állagmegerősítő és restaurálási munkálatokkal mentették meg az utókor számára, akkor kapta vissza egykori patináját.
Az erdő közelében álló kúria a nagynyujtódi előnevet viselő Jancsó család gelencei ágának ősi családi fészke volt. Ebből a családból származott többek közt dr. Jancsó Benedek (Gelence, 1854. november 19.—Budapest, 1930. június 27.) történész, pedagógus, publicista, a helyi iskola névadója. A telken található a régi kisnemesi kúria, szomszédságában pedig az 1851-ben létesült Jancsó családi temető. Az udvarház utolsó lakója Jancsó Péter, Péter úrfi, ahogy a faluban emlegették, 1993. február 28-án a sepsiszentgyörgyi megyei kórházban hunyt el nyolcvanegy éves korában. A szakemberek véleménye szerint a kúria a XVIII. század végén, a XIX. század elején épülhetett. A homlokzatán látható 1848—50-es évszám nem a kúria építésére vonatkozik, hanem egy főjavításra-átalakításra utaló dátum lehet. Benn, a hálószoba berendezése, a két ágy, a két szekrény és a két éjjeliszekrény a kúria eredeti bútora, melyet egy kőröspataki asztalosmester újított fel. A Jancsó-udvarház ebédlőjében beszélgettünk nemrég dr. Szász Károly közgazdásszal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének volt elnökével.
— Szász úr, mikor és hogyan került kapcsolatba Erdéllyel, Felső-Háromszékkel?
— Első alkalommal 2004 májusában jártam Erdélyben, ezt megelőzően Mariann, a feleségem fordult meg itt 2004 tavaszán. Az igaz, hogy nagyon sok könyvet olvastam Erdélyről, és rengeteg fényképet is összegyűjtöttem az itteni gyönyörű tájakról, de én valahogy sosem szerettem volna ide jönni, mindig féltem attól, hogy szembesülünk a valósággal, azzal, hogy itt milyen nehéz magyarnak lenni, nem akartam látni Erdély pusztuló épített örökségét. 2004-ben a csíksomlyói búcsúra jöttünk el május végén, és így lettem Erdély szerelmese. A feleségem egyik munkatársa erdélyi származású, tőle kaptunk egy itteni telefonszámot, és találkoztunk a búcsú után Magyarországon Tulit Attilával, akit arra kértem, hogy ha lát valahol valami szép épületet, segítsen nekem azt megvásárolni. Attila körülnézett Háromszéken, több régi épületről küldött digitális fényképet. Az év őszén, október végén, november elején feleségemmel együtt ideutaztunk, és sorra látogattuk a Tulit Attila által lefényképezett épületeket. Gelence volt az utolsó település, ahol megfordultunk. Amikor májusban itt jártam első ízben, esős idő volt, a falu sem ragadta meg a tetszésemet. Vasárnap volt, napos idő. Amikor megláttuk a romos állapotban levő Jancsó-kúriát, már tudtuk, hogy ez kell nekünk. Megragadott a fekvése, a szép környezet.
— Mit sikerült azóta megtudni a székely kisnemes Jancsó családról, illetve a kúriáról?
— Különböző kapcsolatokon keresztül sikerült a családról könyveket, cikkeket beszerezni, sőt, Péter bácsiról egy dokumentumfilm is előkerült. Annyit tudunk, hogy a kúriában utoljára négy testvér, három lány és Péter úrfi lakott. Ők teljesen egyedül éltek, a lányok nem mentek férjhez, Péter bácsi pedig nem nősült meg, hogy a vagyon egyben maradhasson. Önellátó életmódot folytattak, valamilyen csoda folytán meg tudták tartani nem csak a kúriát, hanem a hozzá tartozó területet is, amit nem kellett a téeszbe beadniuk. A falubeliek Péter bácsit csodabogárként, hosszú fehér haja és szakálla miatt egyféle Mikulásként kezelték. Én nem ismertem egyiküket sem, amikor mi ide kerültünk, már senki nem élt a Jancsó testvérek közül.
— És megvásárolták a Jancsó-birtokot...
Eredeti bútorzat a hálószobában
— Az épület akkor már lakatlan volt, az örökösnek nem volt lehetősége tataroztatni, állaga évről évre romlott. A nagy fájdalmunk az, hogy a birtok nem maradt egyben, ahogy mi azt szerettük volna, mivel mi a telket, a kúriát az ősi temetővel együtt vásároltuk meg, de az jelenleg nincs a mi nevünkön. Az épületet eredeti formájában id. Tulit Attila vállalkozó állította vissza. Az épület teljesen körbe van alapcsövezve, elvezették a talajvizet, visszaállították a boltíves pincét, és a régi cseréptető helyére visszakerült a zsindely. A nyílászárókat és a zsalugátereket a kőröspataki Nagy Jenő asztalosmester restaurálta. Fekete Márta sepsiszentgyörgyi építész volt az, aki elejétől végig követte a kúriánál zajló munkálatokat 2005 tavaszától 2006 májusáig, amikor a házszentelőt is megtartottuk. Akkor az udvaron levő két gazdasági épület, a csűr és az istálló még nem volt teljesen kész. A régi épületeket lebontottuk, majd a gombátlanítás után eredeti formájukban újraépítettük. Ezeket is id. Tulit Attila és csapata végezte el. Az alsó épületben már a tavaly nyáron tíz napon keresztül csángó gyermekek táboroztak. Ha lehetőség adódik rá, akkor a csűr melletti épületbe népi tárgyakból álló kis múzeumot szándékszunk összehozni.
— Ön és a családja Gelencétől 750 km-re lakik, mégis elég gyakran látni Gelencén.
— Így igaz, amikor időnk engedi, kéthetente, máskor havonta egyszer jövünk Gelencére, van, amikor csak a családdal, máskor pedig a feleségem munkatársaival vagy családunk barátaival jövünk. Tíz és fél óra alatt szoktuk megtenni az utat Budakesziről Gelencéig.
— Tavaly szeptember 21-én a nagyközönség számára is látogathatóvá vált a birtok...
— Ebbe nekünk nincs érdemünk, a főszervezők, Kovács Attila és Zsuzsanna arra kértek, engedjük meg, hogy a kúria udvarán rendezvényt tartsanak. Mi e felkérésnek örömmel tettünk eleget, hiszen jó, ha a falu népe megismeri a helyet, ismerkedik Gelence múltjával. Ha jól tudom, idén megismétlik a rendezvényt.
— Mekkora terület tartozik a kúriához?
— Ezzel egy kis gond merült fel, mivel amikor mi az ingatlant megvettük, úgy tűnt, hogy telekkönyvileg miden a legnagyobb rendben, s ez még sincs így. Utólag, a pontos felmérés után derült ki, hogy kisebb a terület, majdnem tíz hektár, de sajnos, az ősi temető nem a mi tulajdonunk, hanem több személynek a nevén szerepel. Pedig úgy lenne teljes a birtok, ha a temetővel együtt védettség alá lehetne helyezni.
— Hogyan fogadták önöket a gelenceiek?
— Először egy kissé tartózkodóak voltak, hiszen a Jancsókat is kissé különös embereknek tartották, de mára ez megváltozott, úgy érezzük, hogy a faluközösség befogadott, elfogadott. A restaurálás ideje alatt igyekeztünk helybeliekkel dolgoztatni. Az ácsokkal nagyon meg voltunk elégedve, hiszen Lukács Laci bácsi és csapata kiváló minőségű munkát végzett. Ugyanezt elmondhatom a többi helybeli mesteremberről is, mindenki munkájával elégedettek voltunk. Ha ide jövünk, minden alkalommal bekapcsolódunk a községben zajló eseményekbe, legutóbb például a farsangi bálon vettünk részt, és Sólyom László elnök úr múlt év végi látogatásakor is Gelencén tartózkodtunk. Bereczi István plébánossal, azaz Pityu atyával, Szakács Tibor polgármesterrel, Kovács Zsuzsanna iskolaigazgatóval és férjével, Attilával jó kapcsolatot alakítottunk ki. Erdélyi Lajos és felesége, Mária a mi helyi kapcsolattartónk, ők vigyáznak a házra, szellőztetnek. Kétéltűek vagyunk: Budakeszin van a családi házunk, de ide, Gelencére is hazajövünk, hiszen ez lett a második otthonunk...
