Háromszéken Winkler Gyula kampánykaravánjaRészt kell vennünk az EU megváltoztatásában — Farkas Réka

2009. május 27., szerda, Közélet

Winkler Gyula EP-képviselőjelölt hétfőn délelőtt Baróton, este Sepsiszentgyörgyön találkozott vállalkozókkal, önkormányzati képviselőkkel és fiatalokkal. A sepsiszentgyörgyi kampánynyitó óta 6521 kilométert tettek meg, és 70 településen jártak, több ezer emberrel sikerült találkozniuk — mondotta. Fontosnak tartja nem csak tervei, programja ismertetését, de úgy érzi, beszámolási kötelezettsége is van, számot kell adnia másfél éves brüsszeli munkája eredményeiről. Ez azért is fontos, mert az Európai Parlament az egyetlen uniós intézmény, amelyben nem az államot, a kormányt, hanem az őket megválasztókat képviselik a küldöttek — hangsúlyozta.

A baróti találkozó központi témája a kis- és középvállalkozások kapcsolata volt az önkormányzatokkal. Gazdasági válság idején az önkormányzatoknak saját kisvállalkozóikat kell előnyben részesíteniük úgy, hogy betartsák az uniós jogszabályokat — vélekedett a képviselő. Az elmúlt években az Európai Unióban az új munkahelyek 80 százalékát a kis- és középvállalkozók hozták létre. A helyi kis- és középvállalkozók az önkormányzatokkal olyan érdekszövetséget alkothatnak, amely a helyi gazdaság mozgatójává válhat. ,,Gazdaságilag is erősíteni kell a regionális öntudatot" — magyarázta Winkler Gyula. Bírálta a kormány gazdasági intézkedéseit, és kitért az EP-képviselet fontosságára: ,,A törvények 60 százaléka Brüsszelben születik, ezért fontos, hogy erős parlamenti képviselete legyen az erdélyi magyarságnak, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy messze az Európai Unió" — mondta.

Sepsiszentgyörgyön Winkler Gyula az Europe Direct Iroda és az Asimcov szervezésében fiatalokkal és vállalkozókkal találkozott a vállalkozói inkubátorházban, ahol az Európai Unió jövőjéről folytattak kötetlen beszélgetést. ,,Az unió átalakul az elkövetkező években, és az erdélyi magyaroknak aktívan részt kell venniük ebben a folyamatban, hiszen az a célunk, hogy a Régiók Európájává alakuljon. Ha elég sok uniós tagállam elismeri a kollektív jogokat, és azt, hogy léteznek különböző autonómiaformák, amelyek hasznosak az egész társadalom számára, megszületik a Közösségek Európája" — mondta Winkler Gyula, aki szerint, ha van víziónk, ha tudjuk, mire van szükség álmaink megvalósításához, akkor mindez sikerülni fog. ,,Az uniót mi is meg tudjuk változtatni, legyünk ehhez elég bátrak. Ezek a lehetőségek olyan folyamatokról szólnak, amelyekben minden politikusnak kötelessége nem egy mandátumban, hanem hosszú távon gondolkodni" — hangsúlyozta Winkler Gyula.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1399
szavazógép
2009-05-27: Máról holnapra - x:

A cél — Simó Erzsébet

A kampány elfed mindent, a gazdasági válság, a fenyegető aszály, a leépülő és a nyomor határán tengődő másfél milliónyi ember, sajnos, csak kellemetlen díszletül szolgál a politikusoknak. Pedig Románia minden téren hatalmas átalakításokra szorulna, s bár ezek fontosságát valójában felismerték mind a Demokrata Párt és vezetői, mind a szocdemek, az Emil Boc vezette kormány mégis képtelen a cselekvésre.
2009-05-27: Közélet - x:

Winkler Gyula Kovásznán — Bodor János

Kampányútja során Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje tegnap Kovásznára is ellátogatott. Kortesútjára elkísérte Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke és Bokor Tibor szenátor.