Mert ha a kolbászparádét ideig-óráig ugyan, de ellepik kampányoló politikusok, akkor nyilvánvalóan ők a maguk kampánykolbászát gyúrják, sütögetik vagy éppen ropogtatják látványosan, az átlagos résztvevő nem túlzottan nagy örömére. Ez történt most, hét végén is, a csodálkozó, ígérgető és körberajongott turisztikai miniszter asszony mellett hirtelenjében jó néhány demokrata-liberális pártsipkás és -blúzos vendég is felbukkant, nem is beszélve a tárcavezető jelenlétét kihasználó jelöltekről, a brassói polgármesterről — akivel elképzelhető, hogy valóban lehetnének megbeszélendő, közös dolgaink —, s bizony, az ínyesen díszített, házias étkek ízével kecsegető asztalok között nem volt éppen étvágygerjesztő a buzgólkodó pártkatonák látványa.

Tény, hogy a fura módon hőségben szervezett májusi kolbászparádé bevett szentgyörgyi, háromszéki, székelyföldi szokássá vált, nem tökéletes, valami olyasféle, mint a legendás magyar narancs, mely köztudottan kicsit savanyú, kicsit sárga, de mégis a miénk. Megszoktuk és szeretjük tehát a székely kolbásztöltés jókedvű mestereit, még akkor is, ha olykor kényelmetlen látni, bizony vannak, akik kényszerből járnak ide egy falat kenyérért vagy éppen egy kupica pálinkáért, ami a hagyományos székely vendégszeretet jegyében természetesen minden látogatónak jár, rászorultságtól eltekintve. Éppen ezért jó lenne azt hinni, hogy rendezvényünket nem sajátítják ki kérészéletű kampányemberek, nem szolgál majd hétköznapi politikai célokat. Van, aki szereti a kampánykolbászt, lelke rajta, de azt sütögesse csak saját kampánysátra előtt.