KármentőKampánykolbász — Mózes László

2009. május 27., szerda, Közélet

Ha már van kampánykaraván, kampánysátor, kampánystratégia, kampánypóló és kampánysörnyitó, miért ne lehetne kampánykolbász is? Persze különös, hogy egy hangulatos, lassacskán fűszeres folyamattá alakuló, más célt szolgáló parádén születik meg éppen itt, nálunk, Sepsiszentgyörgyön.

Mert ha a kolbászparádét ideig-óráig ugyan, de ellepik kampányoló politikusok, akkor nyilvánvalóan ők a maguk kampánykolbászát gyúrják, sütögetik vagy éppen ropogtatják látványosan, az átlagos résztvevő nem túlzottan nagy örömére. Ez történt most, hét végén is, a csodálkozó, ígérgető és körberajongott turisztikai miniszter asszony mellett hirtelenjében jó néhány demokrata-liberális pártsipkás és -blúzos vendég is felbukkant, nem is beszélve a tárcavezető jelenlétét kihasználó jelöltekről, a brassói polgármesterről — akivel elképzelhető, hogy valóban lehetnének megbeszélendő, közös dolgaink —, s bizony, az ínyesen díszített, házias étkek ízével kecsegető asztalok között nem volt éppen étvágygerjesztő a buzgólkodó pártkatonák látványa.

Tény, hogy a fura módon hőségben szervezett májusi kolbászparádé bevett szentgyörgyi, háromszéki, székelyföldi szokássá vált, nem tökéletes, valami olyasféle, mint a legendás magyar narancs, mely köztudottan kicsit savanyú, kicsit sárga, de mégis a miénk. Megszoktuk és szeretjük tehát a székely kolbásztöltés jókedvű mestereit, még akkor is, ha olykor kényelmetlen látni, bizony vannak, akik kényszerből járnak ide egy falat kenyérért vagy éppen egy kupica pálinkáért, ami a hagyományos székely vendégszeretet jegyében természetesen minden látogatónak jár, rászorultságtól eltekintve. Éppen ezért jó lenne azt hinni, hogy rendezvényünket nem sajátítják ki kérészéletű kampányemberek, nem szolgál majd hétköznapi politikai célokat. Van, aki szereti a kampánykolbászt, lelke rajta, de azt sütögesse csak saját kampánysátra előtt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1394
szavazógép
2009-05-27: Belföld - x:

Hírsaláta

NEMZETKÖZI FIGYELEM A FELSŐOKTATÁSRA. Hetven ország szakértői vizsgálják a román felsőoktatás minőségét. A bukaresti nemzetközi fórumon részt vesz Ecaterina Andronescu tanügyminiszter is. A minőség kritériuma többek között a hallgatói mobilitás és az egyetemek forrásszerző képessége is. A fórumra érkezik az egyetemek Sanghaji 500-as ranglistájának egyik összeállítója. (Realitatea.net)
2009-05-27: Belföld - x:

Belföldi hírek — Farcádi Botond

A mozgósítás a legnagyobb kihívás
A választók mozgósítása a legnagyobb kihívás az RMDSZ számára a júniusi európai parlamenti választásokon — jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök tegnapi sajtótájékoztatóján. Az eddigi felmérések azt mutatják, hogy a 2007-es romániai EP-választásokon regisztrált részvételhez képest az idén sem járulnak majd többen az urnák elé.