Ma már fogalom a Mikes-kórus — Fekete Réka

2009. május 28., csütörtök, Közélet

Helyi, térségi, országos és nemzetközi kórusversenyek rendszeres díjazottja legalább másfél évtizede a Mikes-kórus. Többen már ötödik osztályban beállnak Szőts Dániel énekkarába, négy évig a kicsi kórusban csiszolják hangjukat, kilencedikben már kiváltság bekerülni a nagyok közé, akik idén másodszor hozták el a második helyezést az országos kórusversenyről.

Arról, hogy mit jelent e közösség tagjának lenni, próbákra járni, olykor lemondani más programokról, versenyre, fesztiválra utazni, a hiányzó órákat bepótolni és természetesen örvendeni a sikernek, két kórustaggal, Timivel és Julcsival beszélgettünk.

Timi: Úgy gondolom, ennek az együtténeklésnek a valahová tartozás a célja, és másodsorban ez rang. Az teszi rangossá az idetartozást, hogy ez igazi közösség, olyan tapasztalatokat szerzünk itt, amiket ebben az életkorban máshol nem tudnánk. Arról nem is szólva, hogy reneszánsz daloktól népdalig, egyházi muzsikáig, a klasszikus zenéig, spirituálékig, latin-amerikai dalokig, a bulis zenéig mindennel megismerkedünk. Ráadásul itt nem énekelhet bárki, csak az, aki komolyan veszi, jár a próbákra, és kitart a csapat mellett. Vannak rendezvények, fellépések, amikor a helyek korlátozottak, akkor válogatnunk kell, ilyenkor arra is figyelünk, hogy a végzősöknek ezek az utolsó lehetőségeik. Kórustagnak lenni kiváltságot jelent azért is, mert itt csak a legjobbak énekelhetnek, köteleznek az eddig elért eredmények.

— Lehet szeretni a karéneklést, de ez nem elég, ha nincs hozzá olyan kórusvezető, aki nem csak karmester, hanem jó pedagógus.

Julcsi: Valóban így van. Dani bácsi nélkül, aki mindent megtenne azért, hogy a csapat jól működjék, nem is valósulna meg, ami most történik. Nagyon türelmes, tud beszélni a diákok nyelvén, barátunkká tud válni, de a tekintélyét is megőrzi. Nem fél a közvetlenségtől, de nem is élünk vissza a bizalmával. Csoportot alkotunk, amikor elindulunk egy kiszállásra, visszatéréskor egyetlen család vagyunk. Tudjuk, mit ne tegyünk azért, hogy őt felmérgesítsük, és ő is tiszteletben tartja a mi kívánságainkat, arra pedig szinte soha nem kerül sor, hogy visszautasítsuk, amire megkér.

— Idén nagy sikere volt a végzős kórustagok búcsúgálájának. Nem csak ők koncerteztek, hanem ti is velük énekeltetek, emlékkönyvet készítettetek számukra.

Timi: A mostani végzősök nagyon közel álltak hozzánk. A kiszállások alkalmával olyan kapcsolat alakult ki közöttünk, hogy egyszerűen azt éreztük, felemel és értékes a barátságunk. Aki ebben nincs benne, az nem érezheti, mert itt zenei kapcsolatról is szó van, arról a képzettségről, amit a jelenlegi végzősök megszereztek a négy év alatt, és mi is ehhez a szinthez emelkedtünk. Ritka dolog, hogy egy elméleti középiskolában ilyen szintű zenei képzettséggel rendelkező diákok vannak, mi ezt nagyon értékeljük, és meg is érdemlik a kitüntetést, mert rádolgoztak. Minden fellépésért rengeteget dolgozunk, járunk próbákra, gyakorolunk, és amikor ki kell állni, a legjobbat próbáljuk adni.

Fellépések és díjak az utóbbi években

2005. IV. Ifjúsági Kamaraegyüttesek Fesztiválja — Sepsiszentgyörgy, Kemény János Közművelődési Napok — Szászrégen.

2006. Március 15-i emlékünnepség — Sepsiszentgyörgy, Filharmónia Napok — Szentegyháza, Kárpát-medencei Bartók-vetélkedő, Ökumenikus áldás — Szent József-plébániatemplom, TUDEK — Sepsiszentgyörgy, Adolescent kolindafesztivál — Mihai Viteazul Főgimnázium.

2007. Országos kórusolimpia, helyi szakasz: I. díj — Sepsiszentgyörgy, Országos kórusolimpia, megyeközi szakasz: I. díj — Brassó, Kárpát-medencei Kodály-vetélkedő, III. Nemzetközi Ökumenikus Találkozó — Nagyszeben, VI. Ifjúsági Kamaregyüttesek Fesztiválja — Sepsiszentgyörgy, karácsonyi koncert a szemerjai református templomban.

2008. Vendégkoncert a wohleni vegyes karral — Sepsiszentgyörgy, vendégkoncert a wohleni vegyes karral — Svájc, Éneklő Ifjúság: Arany-díj — Ferencváros, VII. Ifjúsági Kamaraegyüttesek fesztiválja — Sepsiszentgyörgy, Rácz Lajos-emléktáblaavatás — Sepsiszentgyörgy, ökumenikus ballagás, évnyitó istentisztelet — belvárosi református templom, Őszi Közművelődési Napok — Kovászna, jótékonysági est Szőcs Ferike megsegítésére — Sepsiszentgyörgy.

2009. Tavaszváró Kórustalálkozó — Kiskunhalas, XIII. Cantemus Énekkari Találkozó: Arany-fokozat — Kiskunhalas, országos kórusolimpia, megyeközi szakasz: I. díj — Csíkszereda, országos kórusolimpia, országos szakasz: II. díj — Foksány.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2009-05-28: Közélet - x:

A diáktanács — Fekete Réka

A legaktívabb diákok mindenben részt vesznek. Beszélegetőtársam Virág Tímea Helga DT-elnök és Ferencz Júlia DT-szervező, a Mikes-rádió főszerkesztője, tőlük kérdezem: aki kimarad a kórusból, nem aktív DT-s, nem rádiós, az is jól érzi magát ebben az iskolában?
2009-05-28: Közélet - x:

Megbíznak a diákokban — Fekete Réka

Honnan származik az ötlet, hogy a százharmincöt évvel ezelőtti alapításra nem iskolatörténeti előadással, tudományos értekezlettel, híres vén diákok életét bemutató kiállítással emlékezik meg a Mikes Kelemen Főgimnázium, hanem elsősorban olyan programok által, amelyek a jelenlegi diákoknak és tanároknak szólnak, és honnan származik az a bizalom a diáktanács iránt, hogy a ma kezdődő jubileumi rendezvények szervezésének lehetőségét maguk a diákok kapták meg? — kérdezzük Szőcs Torma Katalin aligazgatótól, aki Kerekes Dóra igazgató és Kölcze Gáspár aligazgató támogatását élvezve a különböző iskolapályázatok, -programok fő kezdeményezője, a diáktanács munkájának követője és egyik elismerője.