Észak-Korea hadiállapotot jelentett be

2009. május 28., csütörtök, Világfigyelő

Az észak-koreai hadsereg bejelentette: hadüzenetnek tekinti Dél-Korea keddi csatlakozását a tömegpusztító fegyverek elleni nemzetközi kezdeményezéshez. Hétfőn három, kedden is három tengeri és légi célpont ellen bevethető rakétát tesztelt az észak-koreai hadsereg. Hétfőn föld alatti atomrobbantást hajtottak végre, időközben újraindították a korábban leállított jongbjoni atomlétesítményt is.

Dél-Korea kedden bejelentette csatlakozását a PSI-hez, a tömegpusztító fegyverek elterjedését meggátló kezdeményezéshez, válaszul a hétfői észak-koreai rakétakísérletre. Észak-Korea tegnap közölte, hadüzenetnek tekinti Dél-Korea lépését. A hadsereg közleménye, amelyet a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség ismertetett hangsúlyozza, Phenjan a továbbiakban nem tekinti magára nézve kötelezőnek az 1953-ban megkötött fegyverszüneti megállapodást, miután az Egyesült Államok ,,beléptette dél-koreai bábjait" a kezdeményezésbe. Arra is figyelmeztetett, hogy azonnali kemény katonai lépéseket tesz, ha Dél-Korea a PSI-re hivatkozva feltartóztat vagy megpróbál átkutatni észak-koreai hajókat. Hangsúlyozta azt is, nem garantálja a jövőben a nyugati partjaihoz közelítő hajók biztonságát.

Szöul korábban csak megfigyelői státussal rendelkezett a szervezetben, hogy ne ingerelje az északi szomszédot. A hivatalosan egymással ma is hadiállapotban lévő két ország kapcsolata különösen feszültté vált azóta, hogy 2008 februárjában Ri Mjong Bak lett Dél-Korea elnöke. Az új államfő szakítva elődei békülékeny megközelítésével, keményvonalas politikát folytat Észak-Koreával szemben, és a Phenjannak nyújtott segélyeket attól teszi függővé, hogy Észak-Korea kézzelfogható előrelépéseket tesz-e az atommentesítés terén.

A világtól elszigetelve élő, sztálinista vezetésű Észak-Korea rakétakísérletek egész sorát végezte azóta, hogy hétfőn végrehajtotta második kísérleti atomrobbantását. Szöuli tisztségviselők szerint Phenjannak a rakéták felbocsátásával részben az a célja, hogy távol tartsa Észak-Koreától az amerikai és dél-koreai felderítő repülőgépeket, amelyek ellenőrizhetnék a nukleáris robbantás megtörténtét.

Phenjan azután döntött a rakétakísérletek folytatása mellett, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elítélte a hétfői kísérleti atomrobbantást. Észak-Korea azóta fenyegetőzött újabb nukleáris és rakétakísérletekkel, hogy az ENSZ BT április 5-én elítélte egy nagy hatótávolságú rakéta fellövése miatt. Az amerikai külügyminisztérium tegnap közölte: Észak-Korea meg fogja fizetni az atomkísérlet árát, ha nem változtat politikáján. Ian Kelly szóvivő újságíróknak azt mondta, hogy Phenjan számára még mindig nyitott a lehetőség a tárgyalásokra nukleáris programjának leállításáról. A szóvivő közölte: Hillary Clinton külügyminiszter annak elérésén fáradozik, hogy a nemzetközi közösség intézzen erős üzenetet Észak-Koreához arról, hogy meg fogja fizetni az árát annak, ha nem változtat jelenlegi politikáján. Kifejtette, hogy az Egyesült Államok kész a két Korea, Oroszország, Kína és Japán részvételével a hatoldalú egyeztetések felújítására, amelyek keretében Phenjan 2005-ben beleegyezett, hogy beszünteti nukleáris tevékenységét. Barack Obama amerikai elnök előző nap közölte: az Egyesült Államoknak és a nemzetközi közösségnek válaszolnia kell az észak-koreai nukleáris kísérletre, amely súlyos fenyegetést jelent a világ békéjére és biztonságára.

Orosz szakértők Észak-Koreától nem tartanak fegyveres konfliktustól, bár felmondta ugyan a harci cselekmények beszüntetéséről 1953-ban kötött megállapodást, és Dél-Koreát fenyegeti, de ezek pusztán politikai lépések, s nem jelentik, hogy valóban fegyveres konfliktus tör ki a térségben — vélekedett tegnap Moszkvában több szakértő is. Leonyid Ivasov vezérezredes, a Geopolitikai Problémák Akadémiájának elnöke emlékeztetett rá, hogy Oroszország például felmondta az európai hagyományos haderőkről és fegyverzetről szóló szerződést, mégsem akar tankokkal bevonulni Európába. ,,Puszta politikai-diplomáciai és idegháborúról van szó. Észak-Korea Kína támogatása nélkül nem vállalkozik háborúra, Kínának pedig semmi szüksége a térség destabilizálódására. A politikai szembenállás a következő tárgyalási fordulóval enyhülni fog" — vélte Ivasov. Alekszej Makarkin, a Politikai technológiák Köz-pontjának igazgatóhelyettese szintén úgy vélekedett, hogy Észak-Korea nem fontolgatja komolyan a Dél-Korea elleni támadás lehetőségét, s a hisztéria alábbhagy majd, amint bejelentik, ki lesz Kim Dzsong Il észak-koreai vezető utóda.

Makarkin szerint az 1953-as fegyverszüneti megállapodás felmondása, Dél-Korea katonai erővel való fenyegetése és a minap végrehajtott nukleáris kísérlet egyaránt demonstratív lépés, az utód bejelentésének előkészítésével függ össze, s az a célja, hogy a nomenklatúra zárja sorait az utód bejelentése előtt. Kim Dzsong Il bármelyik fia számításba jön, s mindegyik mögött a pártnomenklatúrával és a fegyveres testületekkel, titkosszolgálatokkal kapcsolatban lévő klánok állnak. Az utód kijelölése azonban nem jelenti a hatalom átadását is, annak időpontja a vezér egészségi állapotától függ. Az észak-koreai játékszabályok szerint az utódot előre ki kell jelölni, és időt kell hagyni, hogy hozzászokjanak az új vezérhez, ellenkező esetben a klánok között összeütközések, sőt, polgárháború törhet ki. Emellett mindez azt is szolgálja, hogy Phenjan a súlyos helyzetben lévő országnak gazdasági engedményeket, és a nem katonai célú atomprogramja folytatásához segítséget csikarjon ki a nemzetközi közösségtől, mivel korábbi partnerei elfordultak tőle, s most csak a feketepiacon juthat új technológiákhoz.

A politológus hozzátette azonban: noha Phenjan nem mérlegeli komolyan a déli szomszéd elleni katonai csapást, a fegyveres konfliktus potenciális veszélye fennáll, akár egy gomb véletlen megnyomása is elindíthatja a háborút, s a helyzet visszafordíthatatlanná válhat. ,,A hidegháború idején nem véletlenül rettegett mindenki ettől a lehetőségtől" — mondta.

Nyikolaj Zlobin, az amerikai Nemzetközi Biztonsági Intézet orosz és ázsiai programjainak igazgatója az Interfax hírügynökségnek kijelentette: az észak-koreai lépések és bejelentések a lélektani hadviselés elemei, s egyben a kétségbeesés jelei. Phenjan ezzel a barbár módszerrel próbálja kivívni a világ elismerését. ,,Észak-Korea pontosan tudja, hogy mind a hagyományos, mind a fejlett fegyverek, mind pedig a hadsereg terén elmarad Dél-Koreától, nem is szólva Japánról és Kínáról, vagyis csak rajtaveszthet" — hangoztatta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-05-28: Közélet - x:

Megbíznak a diákokban — Fekete Réka

Honnan származik az ötlet, hogy a százharmincöt évvel ezelőtti alapításra nem iskolatörténeti előadással, tudományos értekezlettel, híres vén diákok életét bemutató kiállítással emlékezik meg a Mikes Kelemen Főgimnázium, hanem elsősorban olyan programok által, amelyek a jelenlegi diákoknak és tanároknak szólnak, és honnan származik az a bizalom a diáktanács iránt, hogy a ma kezdődő jubileumi rendezvények szervezésének lehetőségét maguk a diákok kapták meg? — kérdezzük Szőcs Torma Katalin aligazgatótól, aki Kerekes Dóra igazgató és Kölcze Gáspár aligazgató támogatását élvezve a különböző iskolapályázatok, -programok fő kezdeményezője, a diáktanács munkájának követője és egyik elismerője.
2009-05-28: Világfigyelő - x:

Az ENSZ világgazdasági jóslata idénre: mínusz 2,6 százalék

Mínusz fél százalékról mínusz 2,6 százalékra módosította az ENSZ tegnap előrejelzését a világgazdaság ez évi csökkenéséről. Mostani jóslatában 2010-re már szerény növekedést vár a világgazdaság egészére.