Röviden — Simó Erzsébet

2009. május 28., csütörtök, Világfigyelő
Vezet a Fidesz

A Fidesz és az MSZP között az idei legnagyobb különbséget mérte a Nézőpont Intézet. A politikai elemző műhely Heti Válasznak készített felmérése szerint jelen pillanatban a Jobbik és az MDF szerezhet mandátumot, de eredményük függ a részvételtől.

A biztos szavazók között az MSZP tizenkettő, a Fidesz ötvennégy százalékot ért el, ami az idei évben mértek közül a legnagyobb különbség a két párt között. Az MSZP eredménye 450 000—480 000 támogatónak feleltethető meg, ami az év eleje óta is több tízezer fős csökkenést jelent. Ezzel szemben a Fidesznek akár kétmillió aktív szavazója is lehet júniusban. A biztos szavazó, pártválasztók körében — tehát a rejtőzködő és bizonytalan szavazók nélkül — a Fidesz hatvanhat, az MSZP tizennégy, a Jobbik hét, az MDF hat, az SZDSZ pedig négy százalékon áll.

Húsz nagykövetséget zár be Magyarország

Kevesebb mint nyolcvan országban maradna nagykövetsége Magyarországnak, a diplomáciai hálózat karcsúsításától évi kétmilliárd forintos megtakarítást remél a külügyminisztérium — mondta Balázs Péter külügyminiszter tegnap Budapesten. Emellett Magyarország egy tucat vagy annál több konzulátust tartana fenn. Mintegy hét képviselet működne a nemzetközi szervezetek mellett. Elképzelhető, hogy öt-hat főkonzulátus a szomszédos országokban lenne. A képviseletek száma összességében száz körülire csökkenne — mondta a külügyminiszter. A takarékossági csomag részeként a külföldi ingatlanok egy részét is értékesítené a tárca, ebből nyolc-tízmilliárd forintos egyszeri bevételt remélnek. Emellett a külszolgálati dolgozók fizetését 5,5 százalékkal csökkentik — tette hozzá. Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa szerint nincs szükség a magyar diplomáciai képviseletek bezárására, Magyarországnak nincs több nagykövetsége, mint a hozzá hasonló nagyságú államoknak. A takarékoskodásnak a legésszerűtlenebb formáját választja a külügyminisztérium — mondta.

Összevesztek a szlovákiai magyar vezetők

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) parlamenti frakciójából áprilisban kivált három képviselő bejelentette, nem hajlandó tovább tárgyalni az MKP vezetésével a párton belül kialakult helyzet rendezéséről. Az MKP-ből a hármak — Bugár Béla, A. Nagy László és Gál Gábor — a hétfői tárgyalások, illetve Csáky Pál pártelnök-nyilatkozatai alapján döntöttek így. ,,Mély nyugtalanságunknak adunk hangot afelett, hogy az MKP elnöke továbbra is hazudik. Mást mond a tárgyalásokon, és mást a nyilvánosság előtt és a médiának" — nyilatkozta újságíróknak Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának volt elnöke.

A német kormány szigorítja a fegyvertartást

A winnendeni iskolai lövöldözés után két és fél hónappal a német kormány úgy határozott, hogy megszigorítja a fegyvertartás szabályait. Keményebben fogják ellenőrizni a fegyvertulajdonosokat, és az előírások ellen súlyosan vétőket börtönnel fogják büntetni — döntött tegnap a berlini kabinet. Büntetést azonban csak akkor szabnak ki, ha bizonyított, hogy valaki szándékosan nem tett eleget a fegyverek biztonságos tárolására vonatkozó kötelezettségének. A fegyvertulajdonost a tervek szerint konkrét gyanú nélkül is ellenőrizhetik, ha megalapozott kétely merül fel a tárolási előírások betartásával kapcsolatban. Újdonság az is, hogy a tizennyolc év alattiak a jövőben nem lőhetnek nagy kaliberű fegyverekkel.

Tíz év háborús bűnökért

Belgrádi bíróság tegnap tíz év börtönbüntetésre ítélt egy szerbet olyan bűnökért, amelyeket a vád szerint 1991-ben Horvátországban követett el. Bora Trbojevic a délszláv háború idején szerb szabadcsapat tagja volt, s az ítélet indoklása szerint túszejtésben, a polgári lakosság férfi és nő tagjainak erőszakos szétválasztásában, valamint civilek meggyilkolásában vett részt Velika Peratovici településen. A vádlottat egy horvát bíróság 1993-ban távollétében első fokon tizenkét év börtönre ítélte, majd másodfokon a büntetést húsz évre emelte. Ügyét később átadták a szerb igazságszolgáltatásnak, s a most lezárult per tavaly szeptemberben kezdődött. Bruno Vekaric, a háborús bűnösök ügyével foglalkozó szerb különleges ügyész elismerően szólt az ítéletről, amelynek megszületését a szerb és a horvát igazságszolgáltatás közti jó együttműködés bizonyítékának nevezte.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2009-05-28: Világfigyelő - x:

Az ENSZ világgazdasági jóslata idénre: mínusz 2,6 százalék

Mínusz fél százalékról mínusz 2,6 százalékra módosította az ENSZ tegnap előrejelzését a világgazdaság ez évi csökkenéséről. Mostani jóslatában 2010-re már szerény növekedést vár a világgazdaság egészére.
2009-05-28: Közélet - x:

Párttagság igazgatói székért? (Kormánypárti arrogancia) — Farkas Réka

A helyükön hagyott magyar igazgatók közül ketten-hárman is jelezték, beiratkoznak a Demokrata-Liberális Pártba — jelentette be tegnap Dan Suciu, az ifjúsági szervezet elnöke. Senkit nem kényszerítettek erre, nem tették függővé funkcióban maradásukat, önszántukból választják a pártot — hangsúlyozta, de neveket egyelőre nem volt hajlandó mondani, hogy ne érezzék az érintettek, mintha nyomást gyakorolnának rájuk. Néhány nap múlva már a tagkönyveket is megmutatjuk — mondotta Suciu.