Hírbörze

2009. június 3., szerda, Pénz, piac, vállalkozás
Növelt keretösszeg

A kis- és középvállalkozásoknak szánt, úgynevezett de minimis támogatás keretösszegét módosította a kormány. A 2007/1164-es kormányrendelet alapján vállalatfejlesztésre és -modernizálásra nyújtható elszámolható összeg értéke maradt 200 000 euró, ám ötmillió euró helyett immár százmilliós keretből lehet igényelni a vissza nem térítendő hitelt. Bővebb tájékoztatást a pénzügyminisztérium honlapján, az Újdonságok menüpont alatt lehet kapni ― adja hírül a megyei pénzügyi hivatal. (Fer-)

Gasztronómiai rendezvény Szovátán

Nagyszabású gasztronómiai seregszemlét rendeznek június 4-én Szovátán. A Gastro Show & Seminar nevű rendezvény a vendéglátásban dolgozó szakembereknek szóló szakmai szeminárium és élő bemutatókat magában foglaló esemény. Célja, hogy a szálloda- és vendéglátó-ipari szakemberek menedzsmentismereteit bővítse, készségeit és jártasságát fejlessze. Az esemény két részre tagolható: egy elméleti rész (szakmai konferencia, amely a vendéglátást érintő aktuális témákat boncolgatja nagy szakmai tapasztalattal rendelkező előadók által) és egy gyakorlati rész, mely keretében neves mesterszakácsok tartanak számos élő bemutatót. A rendezvény ugyanakkor szól a vendéglátásban tevékenykedő beszállítói körökhöz is. (Fer-)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-06-03: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Csődvédelem alatt a General Motors

Csődvédelmet kért hétfőn a General Motors. Az autóvállalatra jelentős zsugorodás vár, miközben az állami részesedés hatvan százalékra emelkedik a cégben.
2009-06-03: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Bárki számára elérhető a tőzsde — Incze Ibolya

Háromszék arról híres, ide igen kevés tőke érkezik, és csekély kivételtől eltekintve tőkeszegények az itt élők is, alacsony a vállalatalapítási és fejlesztési kedv. Mifelénk ugyanakkor egyetlen brókercég tart fenn kirendeltséget, a brassói Romintrade, ami jelzi: a tőzsdei ügyletek iránt sem lehet túl nagy az érdeklődés, ennél több brókert aligha vagyunk képesek foglalkoztatni. Szőke Barnával, a Romintrade értékpapír-kereskedés sepsiszentgyörgyi fiókjának képviselőjével beszélgettünk a tőzsdei befektetésekről.